A mi két vezérünknek is lejárt az első száz napja, amit szerencsésen átvészeltek, az elnök Nicușor Dannak korábban, és azt már kiértékelték. Neki azután volt egy megingása Temesváron, amikor a díszőrség köszönteni akarta, de ő el akart menni még a himnusz elhangzása előtt. Tett is néhány tétova lépést, majd egy ott levő hivatalosság útbaigazította.

Megkérdezték az RMDSZ elnökét, mi a véleménye róla, és ő kerek perec megmondta, meg van elégedve tevékenységével. Arra is rákérdeztek a riporterek, hogy nem mozog-e túl lassan, mire azt válaszolta, hogy lassúnak tűnhet, de még fél év sem telt el azóta, hogy megkezdte mandátumát. Ezzel biztosan azt akarta sugallni, hogy van még ideje felgyorsulni.

Viszont volt elnökünk, Iohannis tíz év alatt sem gyorsult fel, és most legutóbb, amikor a végrehajtók Nagyszebenben elmentek hozzá, hogy átvegyék egyik házát (a sok közül), Iohannis oda sem fáradt, ezért lecserélték a zárat a szerintük jogtalanul bitorolt ingatlanon, és így a volt elnök úr nem mehet oda be a saját kulcsával. De végül is, ha törvénytelennek tartja a dolgot, tehet egy új zárat rá, amit a saját kulcsával tud nyitni, zárni, de a végrehajtók nem. (Egymillió euró lakbért akarnak tőle felvasalni, az említett ingatlan bérleti díját.)

Újabban nem a több mint száz napja elnök Nicușor Dan és a réges-régi elnök tevékenységét elemzik a hozzáértők (és nem értők), hanem a miniszterelnök Ilie Bolojanét és kormányáét, amely már száz napja fungál. Láthatjuk, hogy Bolojan is szerencsésen túlélte, nem váltották le, pedig bizalmatlansági indítványt is kezdeményeztek kormánya ellen. De le se kellett mondjon, pedig azzal is fenyegetőzött.

Az első száz napja után azt állítja, szükségesek voltak a gyors és kemény megszorítások, amelyeket ha nem vezetnek be, akkor az ország fizetésképtelenné vált volna és jött volna az államcsőd. Azt nem lehet tudni, hogy a megszorítások miatt aztán hányan váltak fizetésképtelenné, és azt sem, hogy újabb megszorítások után még hányan válnak azzá, jutnak csődbe, de az ország nem fog.

„Ha nem léptünk volna azonnal, összeomlunk”– mondotta Bolojan. Azzal vigasztal, hogy ha nem emelték volna a bevételeket és nem csökkentik a kiadásokat, ma már nem lenne pénz sem nyugdíjakra, sem bérekre. Így hát meg vagyunk vigasztalva, mert saját érdekünkben tette, amit tett a kormányzat.

Szerinte túl sok a fizetett, de nem hatékony állás, különösen a helyi adminisztrációban. Ennek a reformnak az első lépéseit már előkészítették, de politikai megállapodás még nem született. (Biztosan a pártoknak ez roppant kellemetlen, mert embereik ilyesfajta pozíciókban sokan lehetnek.) Ezek csökkentéséről már három hónapja beszélnek, de azok mégsem akarnak maguktól csökkenni. Nem tudom, miért totojáznak annyit ezzel a reform­tervvel, amikor a bevételeket egy újabb áfaemeléssel sokkal könnyebben lehet növelni.

Addig is javítani kell az adóbehajtás hatékonyságát – mondta Bolojan. Nem mondta, de sejtjük: mivel az adóelkerülők is javítanak adócsalási technikáikon, jövőtől valószínűleg emelni fogják az adókat, illetékeket, amelyeket az eddig is fizető magánszemélyek és vállalkozások fognak fizetni.

Az is baj, hogy bár nagy mezőgazdasági termelési potenciállal rendelkezünk, mégis rengeteg feldolgozott élelmiszert importálunk. Át kellene küldeni valakit a túlvilágra, és megkérdezni Ceaușescut, hogy neki miként sikerült ezt a gondot megoldania, mert az ő idejében mindenféle élelmiszert exportáltunk, és a lakosság éhezett, mégis túlélte valahogy. De hát az a gond, hogy nem lehet tudni, vajon a pokolba kell-e utána menni, vagy a mennyekbe, mert a nép közben az egekbe emelte.

A közrend reformját is ígérte Bolojan, aki szerint a csendőrök egy részét át kellene csoportosítani az utcai jelenlétre, ahelyett hogy az épületeket őriznék. Bolojan úr biztosan nem jár inkognitóban saját autóval az utakon, mint Mátyás király, mert akkor látná, hogy bizony elég sok rendőr áll az utak szélén, és bünteti a tilosban járókat.

Ilie Bolojan kormányfő. Fotó: gov.ro