Hétfőn este koszorúzással kezdődött Kovásznán az október 6-i megemlékezés a belvárosi református templom kertjében álló 1848–49-es kopjafás emlékműnél. A művelődési ház Ignácz Rózsa-termében elmondott beszédében Molnár Julianna, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum magyar szakos tanára arra biztatta a fiatalokat, lépjenek ki a virtuális térből és alkossanak élő közösségeket.
A szomorkás időre, a szitáló esőre való tekintettel az eredetileg meghirdetett programmal ellentétben a megemlékezés nem a templomkertben folytatódott, a résztvevők a városi művelődési ház Ignácz Rózsa-termébe vonultak át, amely zsúfolásig megtelt az emlékező közönséggel.
Az ünnepélyes megemlékezést Juhász Gyula sorai nyitották, majd a Református Férfidalárda kórusművei Antal Ernő kántor vezényletével lassan ráhangolták a termet Orbán Lajos, a kovászna–vajnafalvi gyülekezet református lelkipásztorának gondolataira, aki beszédében Jézus szavait állította középpontba: „Elvégeztetett”, és „Atyám, a te kezedbe teszem le lelkemet.” A lelkipásztor kiemelte: semmi sincs Isten akarata nélkül, nem volt ez másként október 6-án sem. Az aradi példát így foglalta össze: önzetlenül élni és önzetlenül meghalni – ez a hétköznapokban sokszor nehezebb, mint az ünnepi koszorú. „Légy a helyeden” – idézte Jézus imáját, s rámutatott, hogy az ember Isten kezében többet ér, a kötelesség csendes vállalása pedig hazaszolgálat.
A kórus újabb éneke után Molnár Julianna, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum magyar szakos tanára beszédében egy legendával mutatott rá, hogy a közösség akkor is fennmarad, ha a szertartás pontos szavai elhalványulnak, hiszen a történet továbbadása életben tartja. E gondolat mentén idézte fel az aradi vértanúkra való első titkos megemlékezésektől a mai kovásznai hagyományig vezető emlékezetet, majd a tizenhárom hős példáját – hitet, nemzetszeretetet, halált megvető bátorságot – sorolta fel névvel és jellegzetes búcsúmondataikkal.
A tanárnő a tizenhárom névvel nemcsak történelemórát tartott. Schweidel József feszülete, Damjanich János búcsúja, Pöltenberg Ernő kesernyés humora, Nagysándor József latin mondata mind-mind olyan példa, amelyet a 21. század fiataljai is megértenek, ha van, aki elmondja és van, aki meghallgatja – hangsúlyozta. Külön emlékeztetett arra, hogy Kiss Ernő halála előtt a magyar ifjúságért imádkozott, és arra kérte az Árpádok dicső szentjeit, hogy virrasszanak a magyar ifjúság felett.
A fiatalok felé fordulva Molnár Julianna arra buzdította őket: a 21. század tudását és eszközeit használják az értékek átmentésére, a közösségi emlékezet ápolására; lépjenek ki a puszta virtuálisból, alkossanak élő közösségeket, „gyújtsák meg a maguk tüzét”, mert a közös emlékezésben a nemzeti történet ma is él.
A Diákszínpad zenés-irodalmi műsorát Molnár János tanár rendezte. A program klasszikus és 1848–49-hez kapcsolódó szövegekre épült; a szereplők felváltva mondtak prózai és verses részleteket, valamint dalokat adtak elő.
Mátyás Károly római katolikus plébános Schweidel József búcsúszavait idézte, aki kivégzése előtt így szólt az őt kísérő tábori paphoz: „Tisztelendő úr, itt ez a feszület, amelyet boldogult apámtól örököltem. Mindig, még a harcok idején is magamnál hordtam. Kérem, adja át a fiamnak.” Ez egy édesapa és egy hazafi tanúságtétele – fogalmazott a plébános –, amelyből ma is erőt lehet meríteni. Hozzátette: „A nehéz keresztekkel teletűzdelt hétköznapokban merítsünk erőt az aradi vértanúk példájából, Krisztus keresztjéből, a magyar hazáért és embertársaikért tudatosan vállalt áldozatból, hogy bátor határozottsággal és kitartó küzdelemmel kiálljunk jogainkért, hitünkért, értékeinkért, magyarságunkért.”
A szervezők megköszönték a közreműködők – a Református Férfidalárda, a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad, a 109. Havadtőy Sándor Cserkészcsapat – szolgálatát. A megemlékezés himnuszaink eléneklésével zárult.
