Rövid szünet után a hétvégén a bajnokság alapszakaszában és a Román Kupa csoportkörében is jégre lépnek a Háromszéki Ágyúsok. Kertész Zoltán csapata ma és szombaton 18.30-tól a Galaci CSM ellen játszik a kézdivásárhelyi Deme László Műjégpályán.
A székelyföldi és a moldvai együttes szeptember végén már kétszer megmérkőzött egymással a Dunărea Műjégpályán: a narancs-kék mezesek a bajnokság alapszakaszában 5–0-ra, a Román Kupa csoportkörében 3–0-ra diadalmaskodtak. Kertész Zoltán legénysége három győzelemmel és két vereséggel ötödik a pontvadászat rangsorában, míg a Vitalij Kiricsenko irányította, a nyáron a keretét jelentősen átalakító Duna-parti alakulat egy sikerrel és öt fiaskóval a hetedik helyen áll.
„A Galac ellen már kétszer sikerült kapott gól nélkül lehoznunk a meccseket, viszont semmiképp sem szabad őket alábecsülni. Minden találkozót százszázalékos összpontosítással kell megközelítenünk, mert csak így tarthatjuk azt a szintet, amelyet elvárunk magunktól. Októberben sűrű programunk lesz három kupamérkőzéssel és négy bajnokival, ezért fontos, hogy fejben és fizikailag végig stabilak maradjunk. A Sapientia U23 gyors, fiatal csapat, amely ellen minden cserénél koncentrálnunk kell, illetve a Red Hawks elleni két összecsapáson a fókusz megtartása lehet a kulcs. A hónap végén akkor lennék elégedett, ha mind eredményben, mind teljesítményben előrelépnénk” – nyilatkozta Béres Szilárd, a Háromszéki Ágyúsok kapusa. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.