Remek hétvégét zártak hazai környezetben a háromszéki csapatok a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságban. A nyolcadik fordulóban a Sepsi OSK II. pénteken nagyot küzdve borította a papírformát, ugyanis a hajrában szerzett góllal 1–0-ra nyert a CS Păulești ellen, így sorozatban harmadszor győzött. A Kézdivásárhelyi SE szombaton végig uralt mérkőzésen hozta a kötelezőt: 3–1-re diadalmaskodott a Petrolul Ploiești II. felett, és ezzel beérte pontszámban az éllovas Sporting Liești együttesét.
Meglepetést okoztak
Negyedóra elteltével a vendégek többször veszélyeztettek a szemerjai stadionban, azonban Gedő Hunor megfogta Alexandru Topală és Adrian Petre kísérletét. Az egyre bátrabban játszó házigazdák a 30. percben közel jártak a vezetés megszerzéséhez, ekkor Nistor Ákos előkészítése után Gabriel Mihoreanu sarkazását Marian Voicu bravúrral védte. Szünet előtt a Prahova megyei csapat újabb helyzeteket alakított ki: Petre két lehetőségét szintén hárította a háromszéki kapus, míg Andrei Sora közelről célt tévesztett. A sepsiszentgyörgyi együttes a második félidőben is fegyelmezetten védekezett, miközben ellenfele a támadójátékra összpontosított. A 49. percben Țangulea a bal kapufát találta telibe, nem sokkal később pedig Petre néhány méterről sarokkal, majd távolról is próbálkozott, viszont Gedő állta a sarat. A hajrához közeledve ismét felpörögtek a felek: a 81. percben Robert Călin betalálhatott volna, ellenben ezt a székelyföldi alakulat védelme megakadályozta. Ezt követően a piros-fehér mezesek eldöntötték a mérkőzést, a rivális tévedését kihasználva a csereként beállt Vlad Truța védhetetlenül a bal alsóba lőtt (1–0).
Labdarúgás, 3. Liga, alapszakasz, 2. csoport, 8. forduló: Sepsi OSK II.–CS Păulești 1–0 (0–0).
Sepsiszentgyörgy, szemerjai stadion. Vezette: Robert Șroder (Suceava). Sepsi OSK II.: Gedő – Győrfi, Leczki (Păcurar, 78.), Vereguț, Fekete, S. Matei, Nikula (Bocan, 59.), Nistor, Mihoreanu (Truța, 59.), Gyulai (Bena, 59.), Kocsis (Székeli, 90+2.). Edző: Nagy Sándor. Păulești: Voicu – Ghinea, Călin (Micu, 83.), Sora (Cotună, 59.), Topală (Bobea, 68.), Berbecaru, Iordan, Ghizdeanu, Țangulea, G. Matei, A. Petre (Sanda, 68. és Bechir, 83.). Edző: Florin Pripu. Gólszerző: Truța (85.). Sárga lap: Kocsis (90.), Bena (90+3.), illetve Sanda (72.).

Hozták a kötelezőt
Az első percekben a vendégek kétszer is helyzetbe kerültek a Sinkovits Stadionban, David Ilie lövését és Georgian Dima szabadrúgását is védte Csíki Szabolcs. Nem sokkal később a házigazdák előtt is adódtak lehetőségek, Rareș Plăiașu kísérletét és Fábián Róbert pontrúgását hárította a Prahova megyei gárda kapusa. A kézdivásárhelyi alakulat a 37. percben vezetést szerzett, Varga Máté beívelése után Andrei Nicoloiu a hálóba továbbított (1–0). A szünet előtt a Ploiești egyenlíthetett volna, Raul Bucur löketénél a gólvonalról mentettek a kék-fehér mezesek, David Bădic lecsúszott beadása pedig a keresztlécen csattant. A második félidőben a céhes városi játékosok akarata érvényesült, az erőfeszítésük a 70. percben eredményezett gólt, amikor egy ellentámadás végén Iulian Nechita 18 méterről a kapuba tekert (2–0). A hajrában Liviu Negoiță legénysége lezárta a találkozót, a csereként beállt Varga Nobert 20 méterről védhetetlenül a jobb alsóba lőtt (3–0). A háromszéki csapat megnyugtató előnye tudatában hátradőlt, ezt kihasználva a ráadásban a munténiai együttes a kispadról érkező Robert Coman révén szépített (3–1).
Labdarúgás, 3. Liga, alapszakasz, 2. csoport, 8. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Petrolul Ploiești II. 3–1 (1–0).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Matei Șerban (Kolozsvár). KSE: Csíki – Rusu, Varga M., Cîrstian, Gajdó, Drugă (Fülöp, 82.), Fábián (Budău, 82.), Barta, Plăiașu (Varga N., 61.), Nicoloiu (Dobos, 69.), Nechita (Bandi, 82.). Edző: Liviu Neogiță. Ploiești II.: Jercălău – Bucur (Argeșanu, 74.), Costache, D. Ilie, Sîrbu, Guiu (R. Coman, 84.), Dumitrache, Bădic (Leescu, 69.), Dima (Dumitru, 84.), Dudu, Răducan. Edző: Valentin Bădoi. Gólszerzők: Nicoloiu (37.), Nechita (70.), Varga N. (89.), illetve R. Coman (90+3.). Sárga lap: Fábián (46.), Drugă (61.), illetve D. Ilie (66.).
További eredmények, 8. forduló: CSM Râmnicu Sărat–CS Victoria Traian 2–3, CSO Plopeni–CS Blejoi 1–0, Sporting Liești–Galaci Oțelul II. 3–3, Unirea Braniștea–FC Unirea Brăila 2–2.
A táblázat:
1. Lieşti 6 1 1 26–13 19
2. Kézdivásárhely 6 1 1 19–6 19
3. Păuleşti 5 1 2 16–7 16
4. Blejoi 4 1 3 18–11 13
5. Traian 4 1 3 12–18 13
6. Sepsi OSK II. 3 2 3 15–11 11
7. Plopeni 3 1 4 12–14 10
8. Braniştea* 3 2 3 17–18 8
9. Brăila 2 2 4 10–24 8
10. Petrolul II. 2 0 6 14–18 6
11. Râmnicu Sărat 2 0 6 13–21 6
12. Oţelul II. 1 2 5 11–22 5
* három büntetőpont levonva
A kilencedik forduló programja: * október 17., péntek: Petrolul Ploiești II.–CSO Plopeni (15 óra), FC Unirea Brăila–Kézdivásárhelyi SE (15 óra), Galaci Oțelul II.–Unirea Braniștea (15 óra), CS Blejoi–CSM Râmnicu Sărat (15 óra) * október 18., szombat: CS Păulești–Sporting Liești (15 óra), CS Victoria Traian–Sepsi OSK II. (15 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.