Az elmúlt hétvégén a Háromszéki Ágyúsok hazai környezetben mindkét mérkőzésüket megnyerték a Galaci CSM ellen. Kertész Zoltán csapata pénteken 6–1-re diadalmaskodott a bajnokság alapszakaszában, szombaton pedig 5–1-re győzött a Román Kupa csoportkörében. A narancs-kék mezes együttes legközelebb október 17-én és 18-án a Sapientia U23 otthonában játszik a Felcsíki Műjégpályán.
Pénteken a háromszéki csapat az első harmadban sorra alakította ki a helyzeteket, azonban a galaci alakulat sepsiszentgyörgyi kapusa, Pál Bence remekül védett. A házigazdák uralták a találkozót, ellenfelük csak elvétve szabadult a szorításukból, majd a játék képével ellentétben mégis a vendégek kerültek előnybe, a 17. percben Luka Zorko volt eredményes (0–1). A Galaci CSM a szünet után is fegyelmezetten védekezett, viszont a 37. percben kifizetődött a narancs-kék mezesek erőfeszítése, ekkor egy bedobás során Szergej Pajor kaparintotta meg a korongot, ezt követően pedig Lukas Žukauskas védhetetlenül a jobb felsőbe talált (1–1). A Háromszéki Ágyúsok az utolsó felvonásban megrázták magukat, a 45. percben átvették a vezetést: létszámfölényben Žukauskas előkészítéséből Ilyés Tamás a bal felsőbe továbbított (2–1). A folytatásban sorra ütötték a gólokat, előbb Biró Ottó lehetőségét hárította a kapus, ellenben a kipattanót Róth Zoltán értékesítette (3–1), aztán Antal Előd passzából Biró növelte a különbséget (4–1). Az 52. percben Antal László egyéni akció végén ugrasztotta talpra a közönséget (5–1), ezután Vitalij Kirincsenko vezetőedző időt kért, ami egyáltalán nem bizonyult hasznosnak, mert kisvártatva Žukauskas emberelőnyben némi szerencsével beállította a végeredményt (6–1).

Szombaton a háromszéki alakulat az első pillanattól kezdve uralta a mérkőzést, viszont vagy az utolsó passzokba csúszott hiba, vagy Bogdan Enache hárított bravúrral, akit Biró Ottó kísérleténél a kapuvas is kisegített. A vendégek újfent szervezett védekezésükre támaszkodtak, amelyet a házigazdáknak ezúttal már a 13. percben sikerült feltörniük, ekkor Lukas Žukauskas átadásából Szergej Pajor higgadtan emelt a hálóba (1–0). A Duna-parti gárda bátrabban indította a második harmadot, több helyzetet kialakított, azonban László Arnold állta a sarat. A folytatásban Žukauskas előkészítése után Horváth Pál próbálkozása a hálóőr lába mellett a ketrecbe csorgott (2–0), a 26. percben Antal Előd passzából Gecse Olivér csúsztatott a jobb alsóba (3–0), majd Szőcs Zalán távolról nagyszerűen lőtt a jobb felsőbe (4–0). A szünet előtt szépített a Galaci CSM, Cătălin Berdilă lövését védte László, a kipattanót pedig Cezar Gheorghe értékesítette (4–1). Kertész Zoltán legénysége az utolsó játékrészben sem lassított, továbbra is nyomás alatt tartotta riválisát, aztán a 47. percben Ilyés Tamás és Kernászt Máté összjátéka végén utóbbi szépségdíjas találatot jegyzett (5–1). A Háromszéki Ágyúsok az összecsapás utolsó percében létszámfölényben rohamoztak, ellenben az eredmény már nem változott, bár a győzelmük így is megérdemelt volt.
Eredmények: * román bajnokság, alapszakasz: Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM 6–1 (gólszerzők: Lukas Žukauskas 37., 53., Ilyés Tamás 45., Róth Zoltán 48., Biró Ottó 51., Antal László 52., illetve Luka Zorko 17.) * Román Kupa, csoportkör: Háromszéki Ágyúsok–Galaci CSM 5–1 (gólszerzők: Szergej Pajor 13., Horváth 24., Gecse Olivér 26., Szőcs Zalán 32., Kernászt Máté 47., illetve Cezar Gheorghe 36.).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.