A Kovászna Megyei Művelődési Központ által létrehozott Visor – Székelyföldi Fotófesztivál immár negyedik kiadását érte meg, a rendezvényen részt vevő fotóklubok szabadtéri kiállítása szombat délelőtt nyílott meg Sepsiszentgyörgy főterén.
A Visor nem csupán a székelyföldi fotóklubok szemléje, annál több: része a független fotográfusok versenye, mely idén második kiadásához ért, és újdonságként diákfotóversenyt is meghirdettek a szervezők – ismertette Vargyasi Levente a kiállítás megnyitóján. Elmondta, a szemlén tíz székelyföldi fotóklub vesz részt, ezek vezetői zsűrizték a független fotósok versenyét.
A tárlatot megnyitó Gáj Nándor, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke kiemelte, a fotós életének része a fényképezőgép, ő és a pillanat egyedülálló életet élnek, a Visor fontossága meg abban rejlik, hogy lehetőséget ad bemutatni azt a pillanatot, amely a fotós számára egyedi, amelyről úgy gondolja, a jövő számára el kell tárolni. S mert az idei seregszemle központi témája a gyermek, hát az ifjabb generációkhoz szólva felkérte őket, keressenek fel fotóklubokat, ahol a fényképezés terén a további fejlődésre adódik lehetőségük, a fotóklubokat pedig arra kérte, fogadják be, támogassák a fiatalokat.
A megnyitó a díjazásokkal folytatódott. A független fotósok székelyföldi versenyét Lukács Klementina Egy álom című képe nyerte, a második díjat a zsűri Kinda Botondnak Gyermekjáték, a harmadikat Kristó Róbertnek Sárarany című alkotásáért ítélte meg. Az első alkalommal meghirdetett diákfotó-pályázatot Kapcsolatok címmel hirdették meg középiskolások számára, arra szólítva a fiatalokat, hogy fedezzék fel és mutassák meg a világot összetartó, gyakran láthatatlan szálakat emberek, tájak, tárgyak és tekintetek között, részletezte Vargyasi Levente. A pályázat első díját Kátai Boróka nyerte Tükörlelkek című alkotásával, a második díjat Pénzes Ábel Az énekes és a közönség találkozása című fotójával érdemelte ki, harmadik helyezett Pál Nóra lett Vállvetve múltunkkal című felvételével, és a kategóriában különdíjat is kiosztottak, amelyet Somodi Ágota kapott Szemtől szembe című képéért.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.