Nicuşor Dan államelnök a nemzeti holokausztkutató intézet által szervezett megemlékezésen kijelentette, hogy a növekvő feszültségek és a kudarcokért való felelősség másokra hárításának tendenciája által jellemzett történelmi kontextusban küzdeni kell az antiszemita és idegengyűlölő, gyűlöletre uszító diskurzus ellen. A Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, Silviu Vexler ugyanakkor sérelmezte, hogy az államfő ellenzi a fasiszta és legionárius propaganda büntetését szigorító törvénymódosítást.
Nicuşor Dan az Elie Wiesel Nemzeti Holokausztkutató Intézet által a bukaresti holokauszt-emlékműnél szervezett csütörtöki megemlékezésen mondott beszédében rámutatott: „az ország történelmének egy olyan tragikus eseményére emlékezünk, amelyben nagyon sokan meghaltak, sok család mérhetetlenül szenvedett egyszerűen azért, mert más etnikumhoz tartoztak”. Most, amikor a demokráciával szemben ellenséges erők megpróbálják elmélyíteni a feszültséget és a távolságot a társadalmi, kulturális és etnikai csoportok között, a közszereplőknek kötelességük ösztönözni a toleranciát és a befogadó párbeszédet a nyilvános rendezvényeken – tette hozzá. „Őrizzük meg ezeknek az embereknek, ezeknek a szenvedéseknek az emlékét, és tegyünk azért, hogy ilyen soha többé ne fordulhasson elő Romániában” – zárta beszédét az államfő.
Silviu Vexler parlamenti képviselő, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke a megemlékezésen sérelmezte, hogy az államfő ellenzi a fasiszta és legionárius propaganda büntetését szigorító törvénymódosítást. Emlékeztetett, hogy azért kezdeményezte ezt – a köznyelvben már a nevét is viselő – törvénymódosítást, mert az utóbbi időszakban, különösen a legionárius mozgalom rehabilitálására tett kísérletek hatására, aggasztóan nőtt a társadalom radikalizálódásának és az antiszemita nézetek elszabadulásának veszélye. Mint mondta, a törvényt a demokratikus pártok egyhangú támogatásával fogadták el, Nicuşor Dan azonban megtámadta az alkotmánybíróságon, majd visszaküldte a parlamentnek a jogszabályjavaslatot. „Akik nem tudnák, azoknak elmondom, hogy Romániában törvényes például Adolf Hitler és Corneliu Zelea Codreanu népszerűsítése egy joghézag miatt, amelyet az általam kezdeményezett törvény orvosolt volna” – magyarázta a képviselő, majd idézte az államfő egyik sajtónyilatkozatát, amelyben kifogásolta, hogy a törvénymódosítás börtönnel büntetné a legionárius jellegű szervezetek alapítóit.
Beadványában Nicuşor Dan egyetértett azzal, hogy az államnak határozottan fel kell lépnie az uszítás, gyűlöletkeltés minden formája ellen, de úgy értékelte, hogy a parlament által júniusban megszavazott szigorítás pontatlan, önkényesen félreértelmezhető, és így akár ellentétes hatást válthat ki.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.