Farcádi Botond
Mutasd a vigyázzállást, s megmondom, ki vagy – az RMDSZ-kongresszus egyik legnagyobb visszhangot kiváltó momentuma a székely himnusz eléneklése volt. És abból a két és fél-három percből, amennyit a himnusz közös eléneklése tart, egy egész országot meg lehet ítélni.
Ami a házigazdákat illeti: illedelmesen meghívtak mindenkit, akiről azt gondolják, hogy lehet vele észszerű párbeszédet folytatni, így a magyar és a román állam magas szintű képviselőit és a koalíciós partnereket. Elégedetten nyugtázhatták az RMDSZ vezetői, hogy mind a magyar, mind a román politikai életben kellő megbecsülés övezi a szövetséget, hiszen a meghívott pártok többnyire elnöki szinten képviseltették magukat, és nem maradtak el az ilyenkor szokásos méltatások sem. Míg azonban utóbbiak, a baráti vagy udvarias hangú elismerő szavak, szinte borítékolhatóak egy kongresszuson, a székely himnusz eléneklése már igencsak változatos reakciókat váltott ki a résztvevőkből – vagy éppen a részt nem vevőkből! –, amelyek adott esetben beszédesebbek, mint maguk az elhangzott beszédek.
Sorin Grindeanu PSD-elnök például minden válogatott szép szavát lenullázta azzal, hogy a székely himnusz éneklése alatt tüntetőleg kivonult a teremből. Persze, a kongresszusra készülő párt elnökének nagyon kell egyensúlyoznia az alakulaton belüli különféle érdekcsoportok hálójában, no meg az is érthető, hogy nem szeretnék teljesen átengedni a nacionalista vonalat az AUR-nak, és az is igaz, hogy beszédében csupa szépet és jót mondott kisebbségekről, magyarokról, Orbán Viktorról – gesztusára azonban mindezek ellenére nincsenek jobb szavak, mint az udvariatlan, arrogáns, surmó. Ilie Bolojan a pozitív meglepetés. A Nemzeti Liberális Párt elnöke azt tette, amit egy meghívottnak tennie kell: tiszteletteljesen, vigyázzállásban végighallgatta a házigazdák és a magyar közösség számára fontos himnuszt. Kapott is érte még aznap, nem is keveset: nehéztüzérséggel esett neki az AUR, a román sajtó és a közvélemény jelentős része – a bírálatokhoz hozzászokott politikus azonban rezzenéstelen arccal közölte: ha őt vendégként hívják meg valahová, tiszteletben tartja a házigazdákat. Tömör magyarázata pedig tartalmazza azt a kulcsszót, ami sűrítve az egész történet leglényegesebb eleme, amire igazából vágyik a Romániában élő magyar közösség, amit olyan egyszerű lenne megadnia a többségi nemzetnek: a tiszteletet.
Nem lehet elmenni ugyanakkor a távol maradók mellett sem: noha előzőleg elfogadta a meghívást, Nicușor Dan államelnök végül mégsem vett részt a kongresszuson, távolmaradásának oka pedig a kiszivárgott hírek szerint éppen a székely himnusz volt, nem akart „kényes helyzetbe” kerülni. Lám, a székely himnusznak nem csupán közösségformáló, hanem elrettentő ereje is van – bár jó fényt aligha vet az országra, hogy a román állam legmagasabb rangú tisztségviselője megijed tőle.
Főként, mert a román sajtó és a közvélemény jelentős része szerint egy nem létező régió „úgynevezett” himnuszáról van szó: ha sem a térség nem létezik, sem a himnusza, ugyan mitől is fél akkor Románia?
Fotó: Facebook / Tamás Sándor