Két üzlethelyiség bérbeadását határozta el Sepsiszentgyörgy önkormányzata a Székely Mikó Kollégium földszintjén, a hajdani Korzón.
Az iskola felújítása annyira haladt, hogy az Erzsébet parkra néző, évekkel ezelőtt bezárt egykori kereskedelmi felületekbe már vissza lehet költözni – közölte Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Legalábbis kettőbe: az 53,5 négyzetméteres kisebbiket elsősorban ajándékok, virágok, könyvek és kiegészítő cikkek forgalmazására hirdetik meg (havi 14 eurós négyzetméterenkénti árral indulva), a 142 négyzetméteres nagyobbikban pedig vendéglátóipari egységet látna szívesen a városvezetés (ennek havi 12 eurós négyzetméterenkénti kezdőárat szabtak). A sarki üzletet nem adják bérbe, mert oda az iskola könyvtára költözött, a színház felőli termekben pedig várostörténeti múzeumot rendeznek majd be, és ott lesz majd az új esketőterem is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.