Egész életünket is az idő nagyobb egységei keretezik, nemcsak napi, hanem heti, havi, éves felosztásban. Újévtől szilveszterig – évről évre – nagyban megismételjük szokásainkat, ünnepeinket és hétköznapjainkat. Mindeközben nagy sietséggel igyekszünk a teljesítendő lista végére jutni, hogy mindent elintézzünk, kipipáljunk, elérjünk. Így hajtják egymást a fontosabbnál fontosabb teendőink, és igyekszünk eredményeket is felmutatni, hogy a társadalmi standardokat megléptük, mint pl. tanulmányok, karrier, család, gyerek, ház. Ezek után pedig tovább hajszoljuk magunkat egyéb célok felé, melyek a vagyon, a gazdagság növekedésében válnak láthatóvá. És mutogathatóvá. 

Mert ha nagyon őszinték vagyunk, észrevehetjük, hogy az anyagi javak halmozása, birtoklása leginkább az egó hatalmának elégtétel. Hiszen legtöbb esetben a vagyon gyarapodása nem egyenesen arányos a belső béke és boldogság érzésének növekedésével. Ugyanis a rengeteg belefektetett munka, energia elveszi az embertől azt az időt, amit a szíve-lelke táplálására kellene fordítania. A pihenés, a szeretteinkkel töltött minőségi idő, a befelé fordulás, önmagunk (és lelkünk) mélységeinek megismerése, megértése, táplálása, kifejezése egy olyan időtartamot igényel(ne), ami megállásra kényszerítene. Az embernek pedig valamiért az a (téves) elképzelése, hogy ha kiszáll az őrült tempóból, akkor lemarad valamiről. Pedig azt gondolom, hogy így, ebben a megfeszített tempóban éppen saját belső (lelki) békénkről és nyugalmunkról mondunk le, ehelyett szorongás, feszültség, fáradtság tölt el. A mókuskerék nap nap után pedig újra ellát intéznivalóval, megoldásra váró feladatokkal. Egyik kedves ismerősöm találóan fogalmazott: „lassítanék, csak a gép nem lassul”. Pedig átértékelve célkitűzéseinket, a valóban fontos dolgokra fókuszálva, tudatossággal kiszállhatunk a szédítő pörgésből, hiszen az idő(nk) rohan, kár elpazarolni lényegtelen dolgok miatt. 

Keresztes Erika bizalmi tanácsadó