A teljesség igénye nélkül megnéztük, hányan is dolgoznak néhány kézdiszéki községházán. Az arány nagyjából mindenhol egyforma, és az összegzés az: leépítés esetén működésképtelenné válnának, illetve még nagyobb költségekbe vernék magukat, ha eddig néhány házon belül végzett munkát ki kell adniuk.
Bereckben Dimény Zoltán polgármester elmondta: a 3300-as lélekszámú községben – amelyhez Kézdimartonos és Ojtoz is tartozik – vele együtt összesen 18-an dolgoznak az önkormányzatnál. Ebben a számban benne van a szennyvízhálózat, a vízház, egy gépész és a kulturális központ vezetője is. „A lélekszám szerint 25-en lehetnénk, a hivatalban a takarítóval együtt kilencen vagyunk. Ha le kell építenem valakit, az én leszek, aztán kínlódjon az, aki akar” – mondotta keserűen. Kifejtette: épp az állam az, mely nem áll jól a dolgokhoz, az elvégzett munkálatokért – amit a községháza a saját költségvetésből meghitelezett – másfél millió lejjel tartozik.
Esztelneken sem találtuk a legjobb hangulatban Salamon Balázs polgármestert. Az önkormányzatnál 12-en vannak, nincs helyi rendőr, de még takarító sem, ugyanis azt korábban le kellett építeni, így most egy szociális munkás végzi a teendőit. „A tizenkettes létszámban benne van a két választott személy, vagyis irodástul, alárendelt intézményekkel együtt vagyunk ennyien”. A községhez még egy falu tartozik, Kurtapatakkal együtt 1111-en laknak itt. „Ha le kell építeni, nagyon nehezen fog menni a munka” – magyarázta Salamon Balázs. Hozzátette: pont azokat az állami intézményeket nem piszkálja a kormány, ahol az igazán nagy pénzek vannak, több ezer eurós fizetéseket vesz fel a semmire a klientúra.
Kézdialmás is a kisebb települések közé tartozik, Csomortánnal alkot egy községet. „A községházán tízen vagyunk, egy személy szülési szabadságra ment, így gyakorlatilag kilencen maradtunk. A tíz emberben benne vagyok én, az alpolgármester, két gépész és egy takarító, valamint az az öt személy, aki az irodákban dolgozik. Ennyiből áll az apparátus” – mondotta az 1268-as lélekszámú község vezetője.
Kézdiszentlélek a megye negyedik legnagyobb lélekszámú települése, lélekszáma 4700. A község élén Balogh Tibor polgármester és Baróthi Balázs alpolgármester tevékenykedik, összesen 25-en vannak a községházán. „Az irodai személyzet 15 fős, van két helyi rendőr is. Ezenkívül van nyolc munkás, ők mindennel foglalkoznak, kertészkednek, a saját tulajdonban lévő gépekkel tartják karban a mezei útjainkat. A községben több park van, azokat is gondozni kell, csak egyedül a porondi egyhektáros. Folyamatosan kell kaszálni, hanem felveszi a gaz, és akkor mi értelme van? Arra sem gondolnak, akik le akarnak építeni, hogy ha ezeket a munkálatokat ki kell adni, az mennyibe fog kerülni? Ki fogja vezetni a talajgyalut, a buldoexkavátort? Ki fogja a községben elvégezni a karbantartási munkálatokat akkor?” – sorjázta a kérdéseket Balogh Tibor. Hozzátette: attól, hogy két-három embert leépítenek, még nem lesz beruházás. „Úgymond megspórolnak két fizetést, ha kirúgásokra kényszerítenek. De abból hogy jön ki egy többmilliós beruházás értéke? Mitől lesz több pénze az országnak?” – mondotta Balogh Tibor, aki a községközpont mellett Kiskászont, Kézdiszárazpatakot és Kézdikővárt is igazgatja.
Alsó- és Felsőlemhényben összesen 1708-an laknak. Jénáki Csongor polgármester kifejtette: már tavaly elbocsátották a kultúrfelelőst és a községi könyvtárost, amikor leépítésre kényszerítették őket. „Mi összesen – ebben benne vagyok én és az alpolgármester is – 14-en vagyunk. De ebben a létszámban nemcsak az irodások vannak, hanem a kisegítő személyzet, a munkások is, legyen szó a buszsofőrről vagy a takarítóról” – magyarázta.
Ha a fenti adatok alapján statisztikát készítünk, kiderül, hogy ebben az öt községben összesen 79 személy dolgozik a közigazgatásban, a települések lélekszáma pedig 12 087. Ez azt jelenti, hogy az öt községházán a lakosság mindössze 0,65 százaléka dolgozik a közigazgatásban.
Romániában ugyan nincs pontos kimutatás, de úgy becsülik, hogy az aktív (18–65 év közötti) lakosság 14 százaléka dolgozik az államnak. Ennek tükrében vélhetően a vizsgált községekben is valamivel magasabb az államapparátusban dolgozók száma, ezt adatok hiányában nem tudtuk kiszámolni. Azt viszont tudni lehet, hogy Románia lakossága a Worldometer oldal szerint 2025 októberében 18 880 571 fő volt, miközben a pénzügyminisztérium adatai szerint 2025 augusztusában az országnak 1 268 801 közalkalmazottja volt, ebből 466 972 dolgozott a helyi közigazgatásban. Ez az összlakosságra vetítve 2,47 százalékot jelent, vagyis vannak olyan települések, ahol lényegesen többen dolgoznak a község- vagy városházán, mint a vizsgált községekben. Erre jó példa lehet a Hunyad megyei Bătrâna község, amelynek hivatalosan 88, valójában 77 lakosa van négy településen szétszóródva, az ottani közigazgatásban pedig hatan dolgoznak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.