Jövő hét végén, azaz október 25-én indul a női kosárlabda 1. Liga 2025–2026-os idénye, a nyolccsapatos másodosztályban pedig ott lesz a Kézdivásárhelyi SE is. Az alakulatnál a spanyol Claudio García Morales irányítása alatt szeptember 1-je óta zajlik a munka, a kék–fehér mezeseknek továbbra is az a kitűzött céljuk, hogy visszakerüljenek a Nemzeti Ligába.
Szeptember végén arról írtunk, hogy a Román Kosárlabda-szövetség bejelentette az 1. Ligában induló csapatok listáját, a szakszövetségnél a napokban elkészítették a másodosztály programját, és a versenykiírás szerint október 25-én és 26-án az első forduló négy mérkőzésével kezdetét veszi a bajnokság. Az előző szezonban kilenc együttes, többek között a megyeszékhelyi Sepsi-SIC és a Kézdivásárhelyi SE részvételével zajlott a pontvadászat, idén viszont csak nyolc gárda küzd a Nemzeti Ligába jutásért, és Kovászna megyét ezúttal csupán a céhes városi lányok képviselik. A felső-háromszéki alakulat négy havasalföldi, egy partiumi, egy bánsági, valamint egy moldvai csapattal méri össze erejét az 1. Ligában, amelynek fordulóit várhatóan kéthetente rendezik meg, és alkalmanként két-két mérkőzést játszanak a felek.
Az eredeti programhoz képest a KSE egy picit csúsztatva kezdi meg szereplését a másodosztályban, hiszen csak október 27-én 18 órától rendezik meg az Alexandriai ISK elleni forduló első meccsét, majd másnap 11 órától kerül sor a két csapat közötti második mérkőzésre a céhes városi Kicsid Gábor Sportcsarnokban. A kék-fehér mezes lányok november 8-án és 9-én a Jászvásári Poli vendégeként lépnek pályára, rá egy hétre pedig a Temesvári CSU együttesét fogadják. A december közepén esedékes 4. fordulóban a kézdivásárhelyiek újra itthon játszanak, ellenfelük a BBB Raptors Berceni lesz. Az új esztendőt hosszú kiszállással kezdik a mieink, január 4-én és 5-én a Nagyváradi CSU otthonából próbálják elhozni a győztesnek járó két pontot. A 6. fordulóban a Bukaresti Dan Dacian érkezik Háromszékre, az alapszakaszt pedig a Prahova Megyei SK-nál zárják lányaink. A rájátszás február 21-én rajtol a negyeddöntőkkel, március 15–25. között rendezik meg az elődöntőt, a döntőre április 3–15. között kerül sor. Minden párharc az egyik fél két győzelméig tart.
Az első dupla forduló mérkőzései (október 25–30.): Nagyváradi CSU–Bukaresti Dan Dacian, Prahova Megyei SK–BBB Raptors Berceni, Kézdivásárhelyi SE–Alexnadriai ISK, Temesvári CSU–Jászvásári Poli. (tibodi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.