Sportnapok után

Kerékpáros gyermekek gyülekeznek a szeptember végi, délutáni súroló fényben. Az egykori nagyáruház mellett, a Trident sarkának nevezett helyen sorakoznak, az ugyanis számos bringás számára megszokott találkozási pont, onnan pillanatok alatt ki lehet kanyarodni a sepsiszentgyörgyi bicikliútra. De most ennél több történik, kibontakozóban egy új kezdeményezés, egy új bringás folyamat, amely a Székelyek a magasban sportklub ernyője alatt zajlik. 

A jelen lévő kisebb és nagyobbacska diákok most találkoznak először egymással és oktatóikkal, ismerkedni kezdenek a csapatban történő hegyi-kerékpározás alapjaival. Kissé szorongva az ismeretlentől, a sportklub bringás szakosztályának nevét ízlelgethetik, ez utóbbit éppen a nyáron keresztelték Velosic névre mindazok, akik már rutinos tagjai e különleges sportalakulatnak. Először karikáznak ki így, együtt a bicikliútra, hogy a mozgás mellett megízleljék, mit jelenthet a közösségben való sportolás, a rendszeres mozgásra való bátorítás.

Mindez a sepsiszentgyörgyi Sportnapok egyik hozadéka, azon ugyanis kisdiákok számára több sportágat is bemutattak, közülük választhattak maguknak tetszőt. A Székelyek a magasban sportklub egy kisebb bringás akadálypályát is kialakított az Erzsébet parkban, amelyet az érdeklődő gyermekek kipróbálhattak, emellett találkozhattak e bringás mozgalom két sepsiszentgyörgyi alapemberével, Simon Szilárddal és Tulit Zsomborral, valamint azokkal a tizenévesekkel, akik már egy-két éve komolyan hegyi-kerékpároznak e csapatban.

Sepsiszentgyörgy környéki erdőben a sámánfánál a Velosic kerékpárosai. Fotó: Simon Szilárd

Hegyikerékpáros közösség

A Székelyek a magasban sportklub főként alpesi sí, hegymászás és síalpinizmus terén vált ismertté, az elmúlt évtizedekben több magashegyi expedíciót is szerveztek. Tulit Zsombor, a sportklub társtulajdonosa, vállalkozó és sportember – szenvedélye az alpesi sí, a síalpinizmus és a hegymászás, mindezeket oktatja is – kifejti: szükségét érezték annak, hogy a téli sportágak mellé kiegészítő nyári tevékenységet keressenek, így választották a hegyi-kerékpározást (idegen szóval: mountain bike), érzékelve az erre vonatkozó igényt is. 2023-ban találkozott Simon Szilárddal és már abban az évben megalapozták bringás szakosztályukat, amely aztán 2024 májusától teljes gőzzel elindulhatott. Mintegy tucatnyi – néha több, máskor kevesebb –, hegyi-kerékpározás iránt érdeklődő gyermekkel nagyon komolyan (hetente két, olykor három alkalommal is) elkezdték a rendszeres edzéseket, amelyek azóta is folytatódnak. Az elmúlt másfél év során kialakult egy jobbára fiúkból álló erős és kemény mag, de a csapathoz két-három ügyes lány is tartozik. Vakációkban, nyaranta is folyamatosan tekertek, Sepsiszentgyörgy környékén tartják az edzéseket, dombokon, völgyeken, erdőkön át bringáznak, alkalmanként mintegy harminc kilométert is kerékpároznak a természetben.

A 31 esztendős Simon Szilárd számára a hegyi-kerékpározás életforma: tevékenykedik a romániai hegyi-kerékpározók szövetségénél is, tagja az Európa-bajnok Molnár Ede hegyikerékpáros csapatának, megmérettetésekre jár vele, és ő maga is versenyez, emellett fociedzéseket is tart gyermekeknek, legtöbben onnan ismerik. 

Mind Zsombor, mind Szilárd elkötelezetten, odaadással foglalkozik a kerékpározó gyermekekkel, a Velosic haladó csoportja eközben igen szépen fejlődik, s nem csupán bringás teljesítményükre lehetnek büszkék, hanem arra is, hogy összetartó kisközösséggé kovácsolódtak. A nyár folyamán egyre határozottabban körvonalazódott kettejükben az a gondolat is, hogy érdemes lenne kezdőket is toborozniuk, hogy ők is elindulhassanak azon az úton, amelyen társaik már határozott léptekkel járnak.

Edzés utáni pihenő az Erzsébet-parkban. Fotó: Simon Szilárd

Visszaadni abból, amit kapott

A történet szíve-lelke Szilárd, neki lételeme a bringa, ő az, aki 80 százalékban foglalkozik a gyermekekkel – mondja Tulit Zsombor. Ő egy kiegészítést tud ehhez hozzátenni, amikor Szilárdot helyettesítenie kell, illetve téli sportok esetében ő tartja az edzéseket. 

Azt vállalták a bringázó gyermekek szülei előtt, hogy hetente két sportfoglalkozást tartanak, több, egymással összefüggő sportágat is váltogatva. A kerékpározás mellett rossz idő esetén terembe vonulnak, számukra a műfalmászás, az animal flow (saját testsúlyos gyakorlatokat és állati mozgásmintákat ötvöző edzésmódszer) is jó lehetőség, de olykor sziklamászással is próbálkoznak a hegyekben, télen pedig síznek, illetve mindezek mellett az év folyamán többféle tábort is szerveznek. 

Ez egy magánkezdeményezés, szülői hozzájárulással és tagsági díjjal, ám azt rugalmasan alakították ki, többféle csomagot kínálva, ugyanakkor a költségeket más forrásokból is fedezik, így a sportklub tagjai támogatásban részesülnek. Ezt Zsombor háttérmunkája teszi lehetővé, hiszen a klubnak meg kell szerveznie az állandó tevékenységet, az edzésekhez edzőre van szükség, illetve anyagiakra ahhoz, hogy mindezt finanszírozni tudják, ehhez pedig partnerek, támogatók, pályázatok szükségesek. De leszögezi: főként közösséget szeretnének építeni, nem kifejezetten céljuk a versenysport, „mi azt valljuk, egy olyan közeget szeretnénk megteremteni, ahol a gyermekek sportközelben lehetnek”.

Egyrészt azért, mert a rendszeresen sportoló gyermekek más területeken is eredményesebbek, tanulmányi eredményeik is egyértelműen jobbak, ők maguk is rendezettebbek, jobb a helyzetmegoldási készségük, sok minden egyszerűbb számukra. Olyasmiket tanulnak meg a sport által, amit már most, a mindennapi életben tudnak gyümölcsöztetni, teszi hozzá Tulit Zsombor. Ő maga is már kisgyermekkorától rendszeresen sportol, és az elmúlt negyvenöt esztendő során annyi hasznos tudást és képességet kapott a sporttól – amit később a hétköznapokban tanulásban, vállalkozásban, expedíciók során kamatoztathatott –, hogy úgy érzi, a betyárbecsület is azt kívánja, mindebből másoknak is részesülniük kell, abból, amit kapott, vissza is kell adnia. „A gyermekek életének a sport szerves része kell hogy legyen” – vallja, de soha nem szeretnék azt, hogy a sportolás a tanulás rovására menjen, ezért úgy próbálnak egyensúlyozni, hogy megtalálják a középutat.

Erdei utakon az erdővidéki bringás vándortáborban. Fotó: Facebook / Székelyek a magasban

Látványosan fejlődnek

Simon Szilárd nagyon szeret gyermekekkel lenni, foglalkozni velük, és vallja, minden gyermek tehetséges valamiben, csak meg kell találni, hogy ki milyen területen tud kibontakozni. Ezért kell erre lehetőséget biztosítani, ő maga is ezt teszi mind a hegyi-kerékpározás, mind a focizás esetében, hogy kiderüljön, ki miben ügyes, de ehhez előbb ki kell próbálniuk magukat. Magáról egyszerűen csak annyit mond, ő egy olyan ember, aki szereti a sportot. Számára örömforrás, amikor hegyen-völgyön együtt bringázhatnak, pontosan követi, látja, ahogy fejlődnek, erősödnek mindazok, akik kitartóak és rendszeresen járnak kerékpározni. Ő maga is egy jó közösség építését tekinti a legfontosabbnak, és azt, hogy jó példát mutasson nekik, hogy észrevehessék, mennyi mindenben segít a sport. 

Ma már egyértelműen látszik, hogy a bringázó gyermekekben az elmúlt másfél év során számos jó tulajdonság alakult ki – mondja Szilárd –, szeretik a bringázást, és eközben segítőkészekké váltak, ha valakinek meghibásodik a kerékpárja, gumidefektet kap, azonnal többen is ugranak, segítenek a javításban, így valójában nemcsak a távolságot és a kapaszkodót, hanem saját magukat győzik le. Olykor esnek is, történnek meghibásodások, az elején egy-egy láncszakadás, gumidefekt után még el is sírták magukat, de időközben megbarátkoztak ezzel is, megoldják a gondokat, bármi történhet, nem esnek pánikba. Szinte minden edzés alkalmával csoportképet küld a szülőknek mosolygós, elégedett gyermekeikkel, majd bringázás után néha leülnek a városközpontban fagyizni, megbeszélve a történteket. A fejlődés egészen látványos, idén is egész nyáron bringáztak, erőnlétileg is nagyot léptek.

Látogatóban nagybaconi téglavetőknél. Fotó: Facebook / Székelyek a magasban

Azért is határoztak a csapat megosztásáról, mert haladók és kezdők között már nagyon nagy a különbség. Épp ezért Szilárd is fontosnak tartja egy kezdő csoport elindítását kisebb gyermekekkel, mert ők hamarább el tudják sajátítani az alapokat, hiszen a legügyesebbek már „mennek, mint a rakéta”, velük egy újonc nem tudja tartani a lépést, csak azt érzi, hogy le van maradva, pedig nincs, csak esetében kimaradt a felkészülés. Céljuk tehát a bringázni vágyó gyermekek toborzása, ugyanakkor az is lényeges számukra, hogy elegendően legyenek az új csoportban – az egész hegyikerékpáros folyamat követhető a Székelyek a magasban közösségi oldalán –, hiszen két-három gyermekkel nem lehet foglalkozást indítani.

Szilárd azt is megjegyzi, a velük bringázó lányok is nagyon ügyesek, kitartóak, örül, hogy ők is részei a csapatnak, mert olykor még a fiúknak is feladják a leckét, és mivel a bringázás nem csak fiúknak való sport, fontosnak is tartja, hogy lányok is kipróbálják azt. Az edzések során megtanulták, mit kell tenniük, ha juhászkutyákkal találkoznak, nem félnek már tőlük, a harmadik-negyedik edzés után megtanulták, maguk elé kell tenniük a kerékpárt, és bár jó sokat tekertek már a környéken, medvét nem láttak. Ami viszont mindennél lényegesebb: van, ahová tartozniuk, mind iskolaidőben, mind vakációban van, ahová menniük, van egy csapat, mozgás, friss levegő és jó hangulat várja őket.

Októberi edzésen. Fotó: Simon Szilárd

Óvatosan a versenyzéssel

Gyermekkori, alpesi sízői tapasztalatát említve Tulit Zsombor felidézi: akkoriban az a fiatal sportoló, akinek tehetősebbek voltak a szülei – a klubnak is, illetve gyermeknek is többet tudtak nyújtani, ezáltal pedig az érintett kedvezményezetté vált –, könnyebb volt fejlődnie, jobb eredményeket tudott elérni. Ezzel ellentétben a Székelyek a magasban sportklub fontosnak tartja, hogy lehetőséget, esélyt adjon azoknak a sportoló, tehetséges ifjaknak is, akiknek a családja nem tud mindent biztosítani. Szeretnék felkarolni, segíteni az anyagi háttér hiánya miatt esetleg távol maradó tehetséges gyermekeket is, úgy kívánják fejleszteni magát a klubot, hogy annak sportolói (támogatások, pályázatok révén) részesülhessenek mindabból, amire szükségük van – ám ehhez még erősödniük kell.

Szilárd a maga tudásával, hozzáállásával, versenyeken elért eredményeivel „kőkemény példakép” a bringázó gyerkőcöknek, hiszen a versenyeken folyamatosan pódiumra helyezi magát, ez nagyon sokat jelent a csapat tagjainak – hangsúlyozza Zsombor. Viszont az is fontos, hogy ne csak a helyezést lássák, hanem a mögötte húzódó kemény munkát is, éppen ezért a versenyzés témaköre már összetettebb, és óvatosságot, megfontoltságot kíván tőlük. Nem járnak rendszeresen versenyezni, inkább kisebb, közelebbi, „gyermekbarát” megmérettetéseket választanak – télen a sízők számára ilyen a sugásfürdői Dani Kinga Emlékverseny vagy a hargitafürdői Konzul Kupa –, hogy a gyermekek örülhessenek is, hogy nyerhetnek a versenyeken, de azt is érzékelhessék, hogy a jobb helyezésért nekik is többet kell tenniük. 

„Mert mi is azt mondjuk – magyarázza Zsombor –, hogy a jó eredményekért igenis, dolgozni kell, de ezt nem feltétlenül tízéves korban kell kiélezni.” Ő maga úgy látja, az aktívabb versenyzést 13–14 éves kor után és fokozatosan érdemes elkezdeni. Kilenc-tíz évesek is járnak velük bringázni, de nem biztos, hogy ebben a korban már országos versenyekre is kellene járniuk. „Nem kimondottan célunk az országos versenyeken való részvétel – nyomatékosít –, tevékenységünket nem feltétlenül a versenysportra élezzük ki, mi egy kicsit másabb mentalitást próbálunk meghonosítani.”

Kisbaconban, Benedek Elek szobránál a nyári bringás vándortáborban. Fotó: Facebook / Székelyek a magasban

Kudarcélmény, kiégés

Az elmodottak ellenére viszont azt tapasztalják, általában igény mutatkozik a versenyzésre mind a szülők, mind a gyermekek részéről, és ennek olykor eleget is kell tenniük. Ő maga ezzel nem ért egyet, ez azért kockázatos, magyarázza Tulit Zsombor, mert a gyermekek olyan kudarcélményeket élhetnek át, hogy amire felnőnének a versenyekhez, tapasztaltabb, erejük teljében lévő sportolók lennének, 16–17 éves korukra már otthagyják a versenysportot, könnyen kiéghetnek a korábbi korai kudarc­élményeik miatt, és ez nem csak a bringázásra vonatkoztatható, hanem minden más sportágra is. Valójában a sportklubok jutottak e furcsa helyzetbe, egyfajta mókuskerékbe kerültek, mert a szülők és a támogatók egyaránt úgy gondolják, ha egy klub „nem mutat fel jó eredményeket”, akkor az nem tekinthető elég komolynak, elég profinak, és sokan ettől teszik függővé magát a támogatást is. 

A sikerhez, a jó eredményekhez egyértelműen fontos a rendszeres, kitartó edzés, anélkül nincs helyezés a pódiumon, ám azok a gyermekek, akik hetente két alkalommal járnak edzésre, nem tudják felvenni a versenyt azokkal a csapatokkal, ahol hetente akár öt edzést is tartanak. Mi több, már olyan sportklub is létezik, ahol a hét folyamán naponta két edzést is tartanak, vagyis összesen tízet egy héten. Visszás ezekkel ringbe szállni, nem is céljuk versengeni ezekkel a klubokkal, érvel Zsombor. 

Jó példaként említi az északi országokat, ahol ugyan összemérik erejüket, tudásukat a sportoló gyermekek, de nem a helyezés, a rangsorolás a legfontosabb szempont. Eközben nálunk már kilenc-, tíz-, tizenegy éves kortól elkezdik a komoly versenyzést, és olyan kudarcokat élnek meg, amelyek elfordítják őket a sporttól. Mifelénk ugyanis az a tapasztalat, hogy kellő érettség híján a gyermekek nem a versenytársat, hanem az ellenfelet, az ellenséget látják egymásban, és ez nem egészséges.

És hogy a szülők egy része miért szorgalmazza mégis a versenyzést? Nehéz erre a kérdésre őszinte választ adni, ráadásul az indítékok egyénenként változnak. Tulit Zsombor úgy véli, egyrészt azért, mert a szülő azt szeretné, hogy gyermeke valósítsa meg mindazt, ami annak idején neki nem sikerült. Másrészt ma már a fiatalok számára is jóval több lehetőség kínálkozik a sportban való kibontakozásra, ennek támogatása egyes szülők számára anyagilag, szervezésileg is lehetséges, ezt meg is teszik, amolyan pótlásként is, mert ez a lehetőség nekik nem adatott meg.

A bringázó fiatalok Borszéken sziklát is másztak. Fotó: Facebook / Székelyek a magasban

Tábori élmények

És hogy a bringázás milyen sokat jelent, mekkora kaland- és élmény­özön a Székelyek a magasban ifjú tagjai számára, leginkább táboraikban nyer megerősítést, hiszen ilyenkor intenzívebben mozognak, folyamatosan együtt és úton vannak. Bár eddig is több, egy-egy településhez kötött tábort szerveztek, az idei év több újdonságot is hozott: júliusban első alkalommal szerveztek bringás vándortábort (Sepsiszentgyörgyről Erdővidékre és onnan vissza tekertek), szeptember elején Borszéken tartottak sziklamászós, bringás tábort, míg az októberi vakációban Kommandóra készülnek. 

Az erdővidéki tábor során végig terepen bringáztak, naponta 30–40 kilométernyit, 600–700 méteres szintkülönbséggel. De nemcsak bringáztak, hanem fociztak, kosaraztak, vízipólóztak, pingpongoztak, a Vargyas-szorosban sziklát másztak és via ferratán kapaszkodtak, fát gyűjtöttek tábortűzhöz, szalonnát sütöttek, sőt, még az is megesett, hogy meleg vizes zuhanyozás helyett a ház melletti patakot választották. Nagybaconban megtekinthették és kipróbálhatták a téglavetést, jártak erdőfülei szénégetőknél, látták, hogyan készül a sajt a Kongófa térségében lévő farmon. Más az – összegez Zsombor –, hogy a Vargyas-szorosba megérkezel Vargyasról, és más az, hogy ugyanoda a Hidegaszó-patak völgyéből érkezel; vagy más az, hogy Erdőfülébe elmész Barótról, és megint más az, hogy oda a gerincről, a Kakukkhegy közeléből ereszkedsz be. Szilárd nagy élménye, amikor induláskor az egyik srác azt mondta, lapos a kereke, erre többen is futottak segíteni, mint a Forma–1-es versenyeken, nekiszöktek, az egyik levette a kereket, a másik a gumit, a harmadik felfújta, a negyedik jött folttal, és így volt ez végig, meghibásodás esetén mindenki sietett segíteni. 

Termetes cserefák között a nyári rekkenőségben Erdővidéken. Fotó: Facebook / Székelyek a magasban

Jövőre is terveznek hasonló táborokat, és Tulit Zsombor úgy véli, e tekintetben számukra fontos a megyei és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat támogatása is. És azt is hozzáfűzi, e bringás mozgalom során a gyermekek felfedezik a város környékét, terepismeretük lesz, megismerik a helyneveket, a forrásokat, ezekről már ők világosítják fel családtagjaikat. „Hogy van kutya, van medve, ez sajnos életünk részévé vált, de ez nem jelenti azt, hogy vissza kellene húzódnunk a városba, meg kell birkózni ezzel a gondolattal”, mert ez is a természetjárás, a hegyi-kerékpározás része, ugyanakkor köszönik a szülők bizalmát is, azt, hogy elengedik velük bringázni a gyerkőcöket.

Látható és láthatatlan

Minden együttlét különleges pillanatok sorozata, ezt a bringázó gyermekek pontosan tudják, pontosan érzik. Hogy mindez életük része lehet, számukra már természetes, pedig jóval több annál: egyedi lehetőség. Hogy a hegyi-kerékpározás nem csupán állóképességüket és akaratukat erősíti, hanem gondolataikat is pallérozza, sőt, talán még sorsukat is alakítja, ez egyelőre láthatatlan a bringázva cseperedő gyermekek számára. Ám az már most jól látható, hogy napról napra fejlődnek, épülnek, tudatosabbak lesznek. De ezen sem merengenek túl sokat, ők egyszerűen felpattannak a bringára, beleadnak apait-anyait, és jókedvvel, derűsen tekernek, nem csak azért, mert azt tartják, ép testben ép lélek, hanem főként azért, mert így érzik jól magukat.