TeremlabdarúgásSúlyos pénzbüntetést kapott a román és a magyar szövetség

2025. október 17., péntek, Sport

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntést hozott a szeptember végén botrányba fulladt Románia–Magyarország teremlabdarúgó Európa-bajnoki pótselejtezővel kapcsolatban. A Golazo.ro portál arról számolt be, hogy az ítélet szerint mindkét szakszövetség komoly pénzbírságot kapott, összesen több mint 43 ezer eurót kell fizetniük.

  • Fotó: Magyar Labdarúgó-szövetség
    Fotó: Magyar Labdarúgó-szövetség

A Craiován rendezett mérkőzés első félidejében rendbontás miatt a rohamrendőrök benyomultak a román ultrák szektorába, majd a felek összeverekedtek, a rendfenntartók pedig könnygázt vetettek be. A botrányos jelenetekre azután került sor, hogy az egyik eredményjelzőn egy ideig nem a Románia–Magyarország, hanem a Magyarország–Magyarország felirat állt angol nyelven. A rendbontókat kiterelték a sportcsarnokból, majd több mint harminc perc kényszerszünet után folytatódott a találkozó, amely végül döntetlennel zárult (2–2). Mivel a magyar válogatott a párharc első felvonását 3–2 arányban megnyerte Debrecenben, ezáltal 2005, 2010 és 2016 után negyedszer jutott ki az Európa-bajnokságra, amelyet 2026. január 21. és február 7. között Litvánia, Lettország és Szlovénia rendez.

Az Európai Labdarúgó-szövetség döntést hozott az ügyben, a nyoni ülésen kivizsgálta az esetet, és úgy határozott, hogy a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) összesen 30 ezer euróra bünteti a következő szabályszegések miatt: szurkolók által okozott incidensek (15 000 euró), nem megfelelő üzenetek egy sporteseményen (5000 euró), pirotechnikai eszközök használata (5000 euró) és incidensek a himnuszok alatt (5000 euró). A csapat helytelen magatartása vádpontot is megvizsgálta a bizottság, viszont ezért csak figyelmeztetést állapított meg. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) sem úszta meg: az együttes helytelen magatartásért 1200 eurós pénzbírságot kapott, ugyanakkor az UEFA a debreceni összecsapás eseményeit is kielemezte, amiért további 11 500 eurós bírságot szabott ki. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 938
szavazógép
2025-10-17: Sport - :

Győzelmekkel térnének haza Csíkkarcfalváról (Jégkorong)

A Háromszéki Ágyúsok a hétvégén idegenben lépnek jégre a bajnokság alapszakaszában és a Román Kupa csoportkörében. A Kertész Zoltán irányította narancs-kék mezes csapat ma 19.50-től, szombaton pedig 18.30-tól játszik az egy év kihagyás után a felnőtt mezőnybe visszatérő Sapientia U23 vendégeként a Felcsíki Műjégpályán. A háromszéki együtteshez hasonlóan a Jens Brändström vezette egyetemista gárda is székelyföldi játékosokra épít, ugyanakkor mindkét alakulatban három légiós szerepel.
2025-10-17: Belföld - :

Civil petíció és kormánytámogatás (Parajdi katasztrófa)

Újjáépítési terv kidolgozását kéri a kormánytól egy korrupcióellenes szervezet Parajd és térsége számára; a Declic online petícióját már tízezernél többen írták alá. A kormány egyelőre egyszeri támogatást szavazott meg a sóbánya turisztikai részlegének munkanélkülivé vált alkalmazottjainak.