Megtámadták a magánnyugdíj-törvényt

2025. október 17., péntek, Belföld

A legfelsőbb törvényszék és az AUR is megtámadja az alkotmánybíróságon a magánnyugdíjak kifizetését szabályozó törvénytervezetet.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

A képviselőház által szerdán döntő házként elfogadott jogszabályjavaslat lényege, hogy a nyugdíjba vonuló munkavállalók magánnyugdíj-megtakarításuk 30 százalékát vehetik fel egy összegben, a többit nyolc év alatt kapják meg havi részletekben. A korlátozás nem vonatkozik a rákbetegekre, illetve azokra, akiknek a magánnyugdíjalapnál összegyűlt megtakarítása nem éri el a szociális minimálnyugdíj 12-szeresét, ők kérésre egy összegben felvehetik a teljes összeget.

A legfelsőbb törvényszék bírái tegnapi ülésükön egyhangúlag úgy döntöttek, hogy alkotmánybíróság elé terjesztik a törvénytervezetet, amelynek meglátásukban több aspektusa is alkotmányba ütközik. Véleményük szerint az állampolgároknak joguk van ahhoz, hogy nyugdíjjogosultságukra vonatkozóan egyértelmű, kiszámítható és előrelátható törvény legyen érvényben, ám ez a jogszabályjavaslat sérti a magántulajdonhoz való jogot. Emellett nem határozza meg egyértelműen a hatálybalépése előtti és utáni jogi helyzeteket és nem szabályozza a folyamatban lévő jogviszonyokra vonatkozó átmeneti rendelkezéseket.

Az AUR azt kifogásolja, hogy ezzel a törvénnyel a Bolojan-kormány „kilopja az emberek zsebéből” a magánnyugdíj-megtakarításukat. A párt közleménye szerint a jogszabály jelenlegi formájában csak a magánnyugdíj-kezelőknek kedvez, amelyek 0,21-0,27 százalékos jutalékban részesülnek, és minél hosszabb ideig maradnak a számlákon a megtakarítások, annál több pénzt keresnek. Az AUR hangsúlyozta, hogy a nyugdíjrendszer közel két évtizede egyértelmű szabályokkal működik, és a románok bizalommal járultak hozzá a „nyugodt nyugdíjas évek” reményében, ám „ami most történik, az a románok bizalmának az elárulása, a pénzösszegek feletti ellenőrzés jogtalan átvétele és a tisztességesen dolgozók megbüntetése” – fogalmaztak a párt képviselői.

A törvény szerdai elfogadásán az RMDSZ nem vett részt, Kelemen Hunor szerint az államnak nincs joga megmondani, mit kezdjen az ember a saját pénzével. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 939
szavazógép
2025-10-17: Belföld - :

Hírsaláta

ÁTADNAK EGY FÉL AUTÓPÁLYÁT. Ma megnyílik a forgalom az A7-es autópálya Ploiești–Buzău szakaszának 2-es részén, de csak az egyik irányba, Bukarest felé.
2025-10-18: Sport - Miska Brigitta:

Ignacio Heras volt a Sepsi OSK nyerőembere (Labdarúgás, 2. Liga)

A sepsiszentgyörgyi csapat szombaton hozta a kötelezőt az újonc FC Bacău vendégeként a másodosztályú labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójában. A háromszéki együttes Ignacio Heras első és második félidőben szerzett góljaival 2–0-ra győzött, ezáltal idénybeli hatodik sikerével pontszámban beérte a felsőházi rájátszást jelentő hatodik helyen a Resicabánya alakulatát.