Demeter J. Ildikó
Közel öt hónap telt el, amíg a miniszterelnök ellenőrző testülete igazolta, amit a szakemberek már a parajdi bányakatasztrófa bekövetkezésekor megmondtak: hogy emberi mulasztás, felelőtlenség, nemtörődömség, sőt, rosszhiszeműség vezetett az ország egyik természeti és gyógyászati kincsének megsemmisüléséhez. Amely nem mellékesen szép profitot is termelt, nem csupán az állam és az állami vállalat, hanem az ott élők ezrei számára.
A nagy keservesen megszületett jelentés azonban csak az első lépés azon a hosszú-hosszú úton, amit meg kellene tenni ahhoz, hogy a dolgok ismét egyenes kerékvágásba kerüljenek. Az elárasztott sóbánya újranyitása már nem lehetséges, de újjáépítésre igenis szükség van, ahhoz pedig átfogó, mindenre kiterjedő tervre és évekig tartó következetes munkára. Ezt már el lehetett volna kezdeni, hiszen a szakemberek 18 éve közölték, hogy miképpen lehetne elejét venni a bajnak. Most is tudható, hogy mit kell tenni a további károk elhárításáért: távolról sem elég, nem is teljesen biztonságos csövekbe zárni a Korond-patakot, új mederbe kell terelni, és időszakos víztározókat kell kialakítani a bánya fölött; azután lehet egy új tárna megnyitásán gondolkodni. Közben azonban új ivóvízhálózatot kellene kiépíteni a Kis-Küküllő mentén, mert a sótalanító berendezések csak rövid távú megoldást nyújtanak, ha végre beindulnak, mert még erre is várni kell, és rehabilitálni a sószennyezett folyót a part menti földekkel együtt. Mindez összehangolt, hosszú távú erőfeszítést kíván, szakértelmet, odafigyelést és pénzt is.
A költségeket vagy azoknak legalább egy részét a vétkeseken kellene behajtani: a Salrom országos sóvállalat vezetőin, akik fittyet hánytak a szakemberekre, a vezérigazgatón, akinek a munkabére épp a katasztrófa napjaiban ugrott meg (32 ezerről 38 ezerre), és akit felettese, a gazdasági miniszter máig nem tudott leváltani. (És lehet, hogy még sokáig nem fog, mert az emiatt indított perek évekig elhúzódhatnak, a „független” hazai igazságszolgáltatás ügyészei és bírái ugyanis farhámba ültek a nyugdíjazási feltételeik tervezett – még mindig az alkotmánybíróság asztalán rostokoló – módosítása miatt.) Ennek ellenére büntetőjogilag is felelősségre kell vonni a már menesztett, de másképpen el nem számoltatott vízügyi igazgatóval együtt. Elítélésük nem segítene közvetlenül Parajdon és környékén, de egyféle fordulatot jelezne Romániában, ahol egyik megelőzhető katasztrófa a másikat követi – a legfrissebb a bukaresti tömbházrobbanás, de az elmúlt tíz évben több is volt, a Colectiv-tűzvész, a kórháztüzek és kórházi fertőzéssorozatok, a crevediai töltőállomás felrobbanása csak néhány közülük –, de minden következmény nélkül; ha rövid időre be is zárnak esetleg valakit, az állam működése kudarcos marad, senki nem tanul semmit a történtekből. A kivédés elmarad, a kárpótlás csak tessék-lássék szintű – beszédes bizonyítéka ennek, hogy a kormány múlt heti döntése alapján mindössze 49 parajdi károsultnak nyújt (egyszeri, 9000 lejes) segélyt a több ezerből, elvileg még az idén –, helyreállítás sehol sincs.
Ki kellene végre lépni ebből a nembánomság-mocsárból. De gyorsan, mert a totojázás sokba kerül.
A megáradt Korond-patak májusban. Ekkora vízhozammal az azóta lefektetett csövek sem birkóznak meg. Fotó: Facebook / Parajd-Község Comuna-Praid