Gólgazdag játéknapot rendeztek a megyei labdarúgó-bajnokságban, a kilencedik fordulóban lejátszott hét mérkőzésen 39 gólt szereztek a csapatok. Bardoc hazai környezetben győzött Szentkatolna ellen, a veretlen Barót pedig Csernáton otthonában igazolta a papírformát, így az élre ugrott a táblázatban.
Zágon a múlt héten kétszer is pályára lépett, előbb szerdán bepótolta a nyolcadik körből elnapolt meccsét, amelyen meglepetésre háromgólos előnyt leadva döntetlent játszott Papolc vendégeként, ezáltal újabb pontokat vesztett. Ezt követően vasárnap a címvédő már nem botlott, hazai pályán diadalmaskodott a rangsorban utolsó előtti Bodzaforduló felett. Perkő már az első félidőben eldöntötte az Árkos elleni találkozót, Kanyó Szilárd mesterhármassal vette ki részét a felső-háromszéki alakulat idénybeli harmadik sikeréből. Maksa saját közönsége előtt szenvedett vereséget Nagyajta együttesétől, míg az újonc Zágonbárkány a nyeretlenül sereghajtó Uzon otthonából távozott a három ponttal.
Eredmények: * 8. forduló: Papolc–Zágon 4–4 (gólszerzők: Berszán Imre 34., Ilyés Alexandru 70., Bajkó Norbert 88., Bagoly Róbert 90+1., illetve Sánta Loránd 31., 56., Zsidó Zsombor 39., Sánta Tamás 52.) * 9. forduló: Maksa–Nagyajta 2–4 (gsz.: Miksán István 18., Komsa Ferenc 65., illetve Zsombori Zsolt 24., 45., 90., Demeter Zsolt 90+3. – öngól), Uzon–Zágonbárkány 2–4 (gsz.: Ancu Roland 88., Szabó Sabin 90+1., illetve David Popica 14., 42., 76., Cristian Murea 29.), Szitabodza–Papolc 6–2 (gsz.: Robert Budilean 53., Silviu Muntean 54., 72., Flavius Hosu 58., Tudor Prundar 76., Marian Crisbășan 79., illetve Berszán Imre 11., Andrei Lenghen 90+3. – öngól), Csernáton–Barót 0–5 (gsz.: Gyerő Roland 22., 63., Bardocz Szilárd 44., 84., Szabó Zsolt 58.), Bardoc–Szentkatolna 4–0 (gsz.: Lázár Attila 11., Nagy Hunor 22., Imets Ádám 24., Orbán Balázs 59.), Zágon–Bodzaforduló 4–0 (gsz.: Sánta Loránd 23., Sánta Tamás 34., 82., Zsidó Zsombor 44.), Perkő–Árkos 5–1 (gsz.: Nicolae Marincea 18., Kanyó Szilárd 22., 39., 82., Mátyus Márk 42., illetve Tompa Csaba 25.), Kovászna szabadnapos volt.
A táblázat:
1. Barót 7 1 0 42–10 22
2. Kovászna 7 0 0 39–0 21
3. Bardoc 7 0 1 36–7 21
4. Zágon 5 2 2 31–15 17
5. Árkos 5 0 4 27–22 15
6. Zágonbárkány 4 1 4 26–21 13
7. Szitabodza 4 0 3 25–13 12
8. Maksa 4 0 5 21–33 12
9. Perkő 3 2 4 19–19 11
10. Papolc 2 1 5 21–41 7
11. Nagyajta 2 1 5 10–31 7
12. Szentkatolna 1 3 3 11–21 6
13. Csernáton 2 0 6 11–26 6
14. Bodzaforduló 2 0 6 12–34 6
15. Uzon 0 1 7 8–46 1
A tizedik forduló programja: * szombat: Barót–Nagyajta (16 óra), Árkos–Uzon (16 óra) * vasárnap: Bodzaforduló–Szitabodza (13 óra), Szentkatolna–Csernáton (16 óra), Papolc–Bardoc (16 óra), Kovászna–Zágon (16 óra), Perkő–Maksa (16 óra), Zágonbárkány szabadnapos. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.