Pálmai Tamás
A magyar ember a búzát életnek nevezte, mert tisztelettel adózott neki, hisz a jó termés biztosította a megélhetését évről évre. Ezért a gabonamagból készült kenyér nemcsak egy étel, hanem az élet jelképe is.
A vetéstől az aratáson át a kenyér morzsájáig minden fontos volt. Régen a gazda megszentelt magot vetett, tiszta ruhába öltözve. Szertartásszerűen. Tavasszal a serkenő búzát pedig ismét megszentelték. Ha az élet gondolatát folytatjuk, azt látjuk, hogy a búza valójában meghal aratáskor. Ám kenyér sem lenne a búza halála nélkül. Az ősi hagyományaink szerint az emberek aratás után a templomba mentek, hálát adtak Istennek a termésért, a frissen sült kenyér aljára pedig jelképes keresztet rajzoltak a kés hegyével megszelése előtt.
Magát a búzát mintegy 17 ezer évesre teszik. Az egyiptomiak, a görögök, a zsidók, majd a keresztények életében egyaránt fellelhető a tisztelete. Hozzánk délkeletről került, a régészeti leletek szerint már a honfoglaló eleink is használták és a magok királyának tekintették.
Ma csaknem mindenki a boltban veszi a kenyeret, de egy ideje – főleg a covidos időszaknak „hála” – egyre többen otthon sütik és készítik hozzá a kovászt. Ez lassan mozgalomméretűvé kezd válni, ami jó dolog. Csak szét kell nézni a világhálón, és receptek özönével találkozunk. A régi ember gyógyítani is használta a kenyeret, például a friss kenyérbelet a sebek vérzésének csillapítására alkalmazta. De felfőzött vízhez adva meleg vagy hideg borogatásra is jó volt.
Honnan is jött épp most elő ez a téma? Két eredője volt a dolognak. Egyrészt tegnap „kicsi Ferikéékkel” sütöttünk az udvaron egy kis bárány- és disznóflekkent, miccset és rablópecsenyét. Melléje pedig kenyérkóstoló járt. Mindkét feleség hozta a magáét, és mindkettő finom volt. Közben – időben párhuzamosan – Kolozsváron zajlott a politikai élet, ahol mindkét miniszterelnök részt vett. Voltak érdekes mozzanatok, beszédek. Ám most Orbán Viktor interjújához kapcsolódik a másik eredő. „A határon túli magyar közösségek nemcsak támogatásra szorulnak, hanem maguk is megerősítik a magyar nemzetet. De nagyon fontos dolog, hogy egy nemzetet mindig úgy kell elképzelni – a magyart mindenképpen –, mint a kenyeret. A belseje, az mindig puhább és morzsolódik. Ami egyben tartja, az a héja. És a külhoni magyarság az a héj, ami egyben tartja a kenyeret.”
Politikát, választásokat félretéve gondoljunk csak a friss kenyérre. Egyben a legfinomabb. Az illatos, ropogós héja, a még langyos, puha, omlós, szájunkban elolvadó bele csak együtt az igazi.
Pár évvel ezelőtt Délvidéken járva és előadást tartva írtam egy esszét, mely szerint a külhoni magyarság mint egy szülő öleli, védi, tartja ölben a kicsi maradék országot, mely a maga során táplálja a védőjét. Így kerek az egész. Mint egy kenyér.
Fotó: Facebook / RMDSZ