Labdarúgás, Európa-ligaSokat érhet egy salzburgi pontszerzés

2025. október 23., csütörtök, Sport

A Ferencváros ma 19.45-től a Red Bull Salzburg vendége lesz az Európa-liga alapszakaszának harmadik fordulójában, míg az FCSB 19.45-től a Bologna FC együttesét fogadja a Nemzeti Arénában. A végelszámolásnál sokat érhet, ha a zöld-fehér mezesek pontot, esetleg pontokat szereznek a hullámvölgyben lévő osztrák csapat otthonában. Előbbi mérkőzést az M4 Sport, utóbbit a Digi Sport 1 közvetíti élőben.

  • Fotó: Facebook / Ferencvárosi Torna Club
    Fotó: Facebook / Ferencvárosi Torna Club

Robbie Keane vezetőedző tanítványai jól kezdték az El főtáblás küzdelmeit, a Groupama Arénában döntetlent játszottak a Viktoria Plzen ellen (1–1), ezt követően pedig a belga Genk vendégeként Varga Barnabás fejesgóljával győztek (1–0), így négy ponttal a 11. helyen állnak a 36 csapatot számláló mezőnyben.

Velük szemben a Salzburg két vereséggel rajtolt, sőt, még gólt sem szerzett az első két körben, bőven van tehát javítanivalója. Az osztrák klubalakulatnak nem ez a legjobb idénye, ugyanis legutóbbi tíz tétmeccsükből mindössze négyet nyertek meg és két döntetlen mellett szintén négyszer szenvedtek vereséget.

Az osztrák bajnokságban ennek ellenére nem áll rosszul a Salzburg, egyelőre második, az éllovas Sturm Graz mögött három ponttal lemaradva. Az Európa-liga alapszakaszának nyitókörében az FC Porto nyert a Red Bull Arenában (1–0), három héttel ezelőtt pedig az Olym­pique Lyon otthonában szenvedett vereséget a német Thomas Letsch vezetőedző csapata (2–0).

A mai mérkőzésre a Ferencváros az Újpest elleni rangadóval készült, a Szusza Ferenc Stadionban osztoztak a pontokon. A találkozó arról is emlékezetes, hogy a hosszabbításban Gróf Dávid fellökött egy újpesti labdaszedőt, amiért a játékvezető kiállította. A hálóőr a lefújás utáni órákban bocsánatot kért a tettéért, ugyanakkor a piros lappal járó automatikus eltiltása csak a bajnokságra érvényes, így ha Dibusz Dénes változatlanul harcképtelen lesz, akkor Gróf védhet.

Az osztrák gárda a lyoni El-vereség óta két bajnoki meccset játszott, előbb a Rapid Wien együttesét verte otthon (2–1), aztán múlt vasárnap az Altach elleni mérkőzés nagy részében emberhátrányban futballozva tartott otthon egy pontot (2–2).

A jól rajtoló Ferencváros számára kulcsfontosságúak lehetnek az El-ben az idegenben szerzett pontok, így ezúttal is lényeges lenne, hogy a zöld-fehér mezesek ne kapjanak ki, az előző idényben ugyanis 12 ponttal simán jutottak tovább az alapszakaszból, abban a kiírásban tíz pont és megfelelő gólkülönbség is elegendő volt a tavaszi folytatáshoz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 927
szavazógép
2025-10-23: Sport - Tibodi Ferenc:

Olaszországban sem termett babér a zöld-fehéreknek (Női kosárlabda, Európa-kupa)

Sorozatban harmadik Európa-kupa-mérkőzését is elvesztette a Sepsi-SIC, miután tegnap gyenge dobóteljesítménnyel, döcögős és hibákkal tarkított játékkal, 33 pontos különbséggel, 77–44 arányban kikapott az olasz GEAS Basket otthonában. A zöld-fehérek jövő csütörtökön a második számú női kosárlabda európai klubsorozat 4. fordulójában a belga Kangoeroes Basket Mechelen együttesét fogadják a Szabó Kati Sportcsarnokban.
2025-10-23: Sport - :

Bővül a létszám, változik a lebonyolítási rend (Kézilabda)

Bővül a létszám, változik a lebonyolítási rend a következő idénytől a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában – derült ki az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) sajtóközleményéből.