A keddi találkozón az ötvenes évek ma már szinte elképzelhetetlen közéleti állapotairól szólva Dávid Gyula elmondta: őt magyar szakos egyetemistaként egy temetőlátogatás miatt tartóztatták le 1957. március 12-én. Hét évet ült börtönben csak azért, mert néhányan úgy döntöttek, hogy a kolozsvári házsongárdi temetőben nyugvó magyar írók, költők gazdátlan sírjait gondozni szeretnék, ezért ki-kilátogattak a sírkertbe. Magyarországon közben kitört a forradalom, ezért néhányan fekete, avagy magyar nemzeti színű szalagot is viseltek. A fülest kapott román állambiztonsági szerv, a Securitate felfigyelt ártalmatlan tevékenységeikre, beszervezték a pártiskola diákságát, hogy kövessék őket és jelentsenek róluk.

Az állambiztonság elsősorban az egyetemi ifjúságot tartotta veszélyesnek – mondta Dávid Gyula. Félelmük nem is volt annyira alaptalan, hiszen az erdélyi egyetemi város diákszövetségei már 1956 tavaszán olyan kérdéseket fogalmaztak meg, hogy miért kötelező az orosz nyelv, illetve a marxista ideológia tanítása az egyetemeken, de egységében mind a magyar, mind a román egyetemisták is a rendszer megreformálását követelték.

„A magyarországi forradalom kitörése nem volt váratlan számomra. 1956 szeptemberében Budapesten jártam, ahol már akkor érződött a változás szele. Több fiatallal kapcsolatba kerültem, így napirenden voltam azzal, ami történik Magyarországon” – elevenítette fel. Szerinte a forradalom szikráját Gerő Ernő pártfőtitkár 1956. október 23-án este elhangzott rádióbeszéde jelentette. „Mi, akkori diákok úgy éreztük, a forradalom mellett vagyunk. A baj a szovjetek beavatkozása, a forradalom leverése után következett, amikor is kezdetét vette az ellenünk egészen 1962-ig tartó leszámolás” – idézte fel.

A magyarországi forradalommal nemcsak a kolozsvári diákok, hanem például a bukarestiek is szimpatizáltak, ők november negyedikére szimpátiatüntetést terveztek, amit már nem lehetett megtartani, mert az Egyetem teret lezárták és minden arra tévedő diákot azonnal letartóztattak. Temesváron egy gyűlés után mintegy ezernyi diákot teherautókra pakolva egy kaszárnyába vittek, ebből lett egy 36 diákot érintő per, akiket úgyszintén börtönre ítéltek. „Tehát a magyar forradalommal való rokonszenvezés, a rendszer megreformálása iránti igény az egyetemi ifjúság általános követelése volt” – fogalmazta meg Dávid Gyula.

1956 és 1965 között az akkori Magyar Autonóm Tartományban politikai okok miatt összesen 826 személyt ítéltek börtönbüntetésre, közülük 620 magyar, 189 román és 18 német nemzetiségűt – ismertette. „Az én tárgyalásomon is a diákszövetség követelései voltak vádpontokként felsorakoztatva, de a kihallgatásom során belpolitikai dolgok is szóba kerültek. Sok mindent elmondtam a kihallgatásomon, de a 7 évet a temetői látogatásokért kaptam, mert azt a rendszer elleni tüntetésnek ítélték” – mondotta Dávid Gyula, aki aztán a börtönben töltött éveinek számos történetét is megosztotta a hallgatósággal.

Befejezésképp a szabadulása utáni időszakról is beszélt: „Amikor hazakerültem – azt az örömöt elmesélni sem lehet. Csodálatos dolog volt. Kaptam készen egy hétéves fiút, aki akkor született, amikor bezártak, és addig soha nem láttam. Rehabilitálásom első lépése pedig az volt, hogy teljes joggal képviselhettem a családot az óvodai évzáróján. Addig ugyanis mindig a feleségem járt a szülői értekezletekre, aki nem mondta el az óvó néninek, hogy én hol vagyok, csak annyit mondott, hogy elhagytam a családot. És akkor az óvodai évzárón végre demonstrálhattam, hogy nem vagyok éppen olyan tekergő, mint amilyennek elképzeltek” – részletezte Dávid Gyula.

A baróti rendezvények csütörtökön folytatódnak: 13 órától az iskola udvarán, 14 órától pedig a Petőfi utcai emlékműnél tartanak megemlékezéseket, 19 órától a művelődési házban a Háromszék Táncszínház mutatja be a Napszentület című táncjátékot, amelyre a belépés ingyenes.