Azt a jogszabályt, melyet a társadalom meghatározó többsége igencsak vár, a törvényt, mely végre némi rendet vághatna a kivételek, kedvezmények országában, és amelynek lététől nem mellékesen eurómilliók függnek, pénz, amelyet Románia könnyen elveszíthet, ha nem sikerül végre hatályba helyezni. Ami talán még ennél is fontosabb: a törvényt, amelynek elbukása esetén kormányválság sem kizárható, bár ennek veszélye valamelyest csökkenni látszik. Az alkotmány betűinek alázatos papjait mindez nem igazán zavarta, és kétrendbeli halasztás után úgy látták jónak, ha alaptörvény-ellenesnek minősítik a jogszabályt. 

Józan ember számára a döntés eléggé távolról bűzlik, de nagyon. Önmagában az, hogy a törvényhozók nem tartottak be valamilyen eljárási szabályt, és emiatt egy normakontrollon megbicsaklott vagy összeomlott az egész kezdeményezés, Romániában nem számít meglepetésnek. Adódik viszont a kérdés, hogy az alkotmánybíráknak egy eljárásbeli hiba megállapítására miért kellett annyi idő, amint arra is, hogy kimondják, alaptörvénybe ütköző a jogszabály, vissza az egészet. Gyanítható tehát, hogy szó sincs itt nehéz döntésről, sokkalta inkább arról, hogy a taláros testület egyes tagjai mindenképp meg akarták védeni kasztjukat és saját előjogai­kat is (hiszen a jelen nyugdíjazási rendszernek ők is busásan a kedvezményezettjei!), és miután nem sikerült tartalmi hibát találni, egy gyenge lábakon álló érvvel hozakodtak elő. Tették ezt úgy, hogy közben az ország minden polgárát megillető méltányosság és igazságosság elvét taposták laposra – az alkotmányosság és a jogállam nagyobb dicsőségére.

A taláros testület döntése ugyanakkor túlmutat önmagán. A napnál világosabban rávilágít, mennyire beágyazódott a kivételezettek, „különlegesek” rendszere, amint arra is, hogy a megbontásához, felszámolásához több fronton is támadni kell, mély és fájdalmas reformokkal. Az egyesek egyenlőbbek állapotból ugyanis nem lehet úgy kikerülni, hogy közben „házon belül” torpedózzák meg a kezdeményezéseket. Az alkotmánybíróság ez esetben pedig pont ezt tette, visszaélve azzal, hogy hatalma az elmúlt két évtizedben egészségtelen mértékben megnőtt, mintegy önálló törvényhozási ágazattá vált, mely bármikor könnyedén térdre kényszerítheti – következmények nélkül – mind a kormányt, mind a parlamentet.

Nem szükséges jósnak lenni, hogy kijelentsük: amíg ezek a belső fékek, akadályok, csapdák léteznek, nemcsak a „különlegesek”, de más kasztok megszüntetése is csak hiú ábránd, a méltányosság, igazságosság, tisztesség pedig szépen hangzó, de üres elv marad.

Fotó: Facebook / Curtea Constituțională a României