A bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezettel kapcsolatos további lépésekről az alkotmánybírósági döntés indoklásának közzétételét követően születik döntés, miután a kormánykoalícióban is megvitatják a témát – jelentette ki Ioana Dogioiu kormányszóvivő.
A kormányülést követő sajtótájékoztatón azt is megkérdezték tőle, hogy a kormányfő miért nem várt 30 napot a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CSM) az igazságszolgáltatási nyugdíjreformmal kapcsolatos véleményezésére, miután az igazságügyi minisztérium felhívta a figyelmét ennek szükségességére. Dogioiu azt felelte, hogy ő személy szerint nem látta a minisztérium erre vonatkozó értesítését, és abból a dokumentációból, amelyet a kormányfő tanácsosai a rendelkezésére bocsátottak, az derül ki, ez az első alkalom, hogy az alkotmánybíróság úgy döntött, be kell tartani a 30 napos várakozási időt.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.