Több százan gyűltek össze tegnap délután a sepsiszentgyörgyi emlékparkban, cserkészek, vitézek, diákok, egykori politikai foglyok és tisztelegni, emlékezni érkező polgárok. Az ünnepi rendezvény nyitányaként a Szózat csendült fel a Cantus Firmus Vegyes Kar és a Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda előadásában (vezényelt Jakab Árpád).

„A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem, ezzel a gondolattal hajtunk fejet az 1956-os hősök előtt, és ezzel a gondolattal nézünk szembe önmagunkkal is” – indította beszédét Kondor Ágota sze­nátor. Úgy fogalmazott: „Ez a nap nem csupán emlékezés a hősökre, ez a nap a magyar szabadságvágy ünnepe, annak a tűznek a felidézése, amely 1956-ban minden magyar szívben fellángolt, s amely, ha talán csendesebben is, de ma is bennünk él.” Felidézte: a szabadságvágy lángja végigkísérte a magyar történelmet a honfoglalástól napjainkig, „olyan tűz ez, amely felemelte a magyar népet újra meg újra akkor is, amikor mások már gyászolták”.

„Ma, 2025-ben, amikor a szomszédos országban még mindig háború dúl, amikor látjuk, hogy a béke és a szabadság nem magától értetődő, érdemes megállnunk egy pillanatra, és ismét feltennünk a kérdést: ki, az aki gátat szab szabadságunknak? A modern kor háborúi sokszor nem a fronton zajlanak, hanem az elmékben és a lelkekben, olykor nem parancsok hallgattatnak el, hanem a félelem, a közöny, a megalkuvás. A szabadságunkat sokszor nem kívülről veszik el, magunk adjuk oda, apránként, amikor beletörődünk abba, ami rossz, amikor nem szólunk, ha igazságtalanságot látunk, amikor fontosabbá válik a látszat, mint a lényeg. A szabadság nem egyszer kivívott állapot, hanem mindennapi döntés: bátorság, hogy kimondjuk az igazat, hogy megőrizzük önmagunkat, és nem engedjük, hogy a félelem vagy a közöny határozza meg jövőnket. A szabadság mindig belülről indul, először gondolatainkban, szavainkban, bátorságunkban kell megszületnie, csak azután válhat közösségi erővé. És mi itt, Sepsiszentgyörgyön tudjuk, mit jelent ez” – fogalmazott Kondor Ágota.

Felidézte, itt is voltak forradalmárok, voltak, akiket elhurcoltak, börtönbe vetettek „csak azért, mert szívükben magyarul dobogott a szabadság”. „A mi emlékezetünkben és a város lelkében ott élnek örökre” – mondotta és hozzáfűzte: „Mi itt, Erdélyben jól tudjuk, hogy a szabadság soha nem magától értetődő.” Harcolnunk kell a magyar szóért, nemzeti szimbólumainkért, nyelvi és kulturális jogainkért, mert ezek nélkül a szabadság csupán üres szó marad – hangsúlyozta, „ez a mi 21. századi forradalmunk: a hűség, a kitartás, a nemzeti önazonosság csendes, de makacs forradalma”. „’56 hősei nemcsak egy korszakot döntöttek meg, de példát mutattak arra, hogy az ember mindig képes felemelkedni. Ha mi itt, Sepsiszentgyörgyön, Erdély szívében egymás iránti bizalommal éljük meg magyarságunkat, ha nem engedjük, hogy elnémítsanak bennünket, ha ragaszkodunk a magyar szóhoz, zászlóhoz, közösségünkhöz, akkor az ő áldozatuk nem volt hiábavaló. Tisztelet a hősöknek” – zárta beszédét az RMDSZ háromszéki szenátora.

Kondor Ágota beszédét követően a hatodikos Dobolyi-Szekeres Mátyás Attila énekhangja töltötte be a teret, majd Fodor Tamás, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja idézte fel, hogy „az 1956-os szabadságharc nem állt meg Magyarország határánál, a szél átfújta ide, a hegyek közé, Székelyföldre, Háromszékre is. A csendből Erdélyben is szó lett, a szóból kiállás, a kiállásból üzenet. Aki akkor megszólalt, nem a történelemnek beszélt, hanem a másik embernek. Ők nem hősök akartak lenni, hanem szabadok.” Kitért arra is, hogy „a kimondott szó egykor életveszélyt jelentett, és a ráadott válasz kemény volt és kíméletlen. Magyarországon a tankok fémes zaja, a fegyverek ropogása, Erdélyben pedig a börtönajtók csattanása, az éveken át tartó kínzás volt a felelet.” Fontos, hogy megértsük, mi volt az ára annak, hogy ma beszélhetünk – hívta fel a figyelmet. „Amikor gyertyát gyújtunk és koszorút helyezünk el, arra a tartásra emlékezünk, amely túlélte a börtönt, az időt, a hallgatást, azokra, akik szenvedtek, de mégis megtartották a nemzet gerincét: az ’56-os hősökre.”

Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét Hatos Katalin tizenkettedikes diák adta elő, majd Török József, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Kovászna megyei elnöke vallott személyes emlékeiről, arról, miként élte meg 12 éves kisgyerekként 1956. október 23-át. Még le sem verték Magyarországon a forradalmat, és Erdélyben már elkezdődtek a letartóztatások – idézte fel, és felsorolta azokat a csoportosulásokat, amelyek kemény megtorlással kényszerültek szembenézni. Csoda volt az, ahogy az ’56-os forradalom összekovácsolta a magyar nemzetet – mondotta, hozzáfűzve: milyen jó volna, ha ez a csoda ma is újjáéledne, „mert amilyen világot élünk, bizony ránk férne az összefogás”.

A megemlékezés végén Dénes Előd református esperes mondott áldást, és kiemelte: az ’56-os hősök példája azt üzeni, nem szabad megalkuvónak lenni, életünket féltve beletörődni a sok igazságtalanságba. „Nekünk is van felelősségünk abban, hogy felemeljük szavunkat a hazugság, az elnyomás, mások jogainak sárba tiprása ellen” – mondotta.

A himnuszok eléneklését követően megkoszorúzták az ’56-os emlékművet, majd fáklyásmenet vonult az Erzsébet parkba, a kommunista diktatúra áldozatainak emlékére felállított kopjafához, ahol a Vox Humana Kamarakórus énekelt és Zelenák József evangélikus esperes mondott áldást.