A harmadosztályú labdarúgó-bajnokság tizedik fordulóját is sikerrel vették a háromszéki csapatok. A Sepsi OSK II. pénteken kiváló első félidei teljesítményének köszönhetően 2–1-re győzött a CS Blejoi ellen, így sorozatban ötödik sikerét ünnepelhette, míg a Kézdivásárhelyi SE szombaton 5–1-re diadalmaskodott a sereghajtó Galaci Oțelul II. felett, ezáltal továbbra is listavezető.
A negyedik helyre léptek
Az első félidőben a sepsiszentgyörgyi csapat akarata érvényesült, amely már a 15. percben vezetést szerzett, Kocsis Norbert előkészítése után Nistor Ákos a jobb alsóba továbbított (1–0). Nagy Sándor legénysége a folytatásban is sorra alakította ki a helyzeteket, Nistor újabb lövését szögletre tolta Cristian Cernat, aki Batzula Hunor közeli lehetőségét is bravúrral védte. A piros-fehér mezesek a 34. percben növelték előnyüket, ekkor Batzula szabadrúgásból tekert a hálóba (2–0). A háromszéki gárda szervezett letámadásának köszönhetően a Prahova megyei együttes elvétve lépte át a félpályát, ezért csak egyszer veszélyeztetett, Dragoș Gheorghe pontrúgását Gedő Hunor kiütötte. A Sepsi OSK II. aztán ismét betalálhatott volna, azonban Batzula és Kocsis kísérleténél, illetve Vereguț Dániel fejesénél is mentett a kapus.
Răzvan Vlad vezetőedző a szünetben hármas cserével próbálta felrázni alakulatát, amely magához ragadta a kezdeményezést. Az 56. percben a tisztázni igyekvő Győrfi Attila szinte öngólt vétett, viszont a keresztléc kisegítette a játékost, aztán a sarokrúgást követően Andrei Șerban és Alexandru Constantinescu próbálkozása is a kapufáról vágódott vissza. A házigazdáknak nem sikerült felszabadítani, így Rareș Iliescu 22 méterről a bal felsőbe bombázott (2–1). A hátralévő időben a Blejoi mindent megtett az egyenlítés reményében, ellenben a remek napot kifogó Gedő állta a sarat, hárította Constantinescu, Cosmin Lambru és Gheorghe lövését, míg Mihai Nițescu a kapufát találta telibe. A megyeszékhelyi labdarúgók sorozatban ötödször győztek, ezzel a felsőházi rájátszást jelentő negyedik helyre léptek a táblázatban.
Labdarúgás, 3. Liga, alapszakasz, 2. csoport, 10. forduló: Sepsi OSK II.–CS Blejoi 2–1 (2–0).
Sepsiszentgyörgy, szemerjai stadion. Vezette: Adrian Frățilă (Vadu Paşii). Sepsi OSK II.: Gedő – Leczki, Győrfi (Păcurar, 59.), Vereguț, Fekete, Cîmpean, S. Matei, Nistor, Truța (Bena, 63.), Batzula, Kocsis. Edző: Nagy Sándor. Blejoi: Cernat – Constantinescu (Drăgoi, 75.), Șerban, Dima (Iliescu, 46.), Costache, Gheorghe, A. Oprea (Lambru, 46.), Mănescu, Toroiman (Ionică, 86.), R. Oprea, Popenciu (Nițescu, 46.). Edző: Răzvan Vlad. Gólszerzők: Nistor (15.), Batzula (34.), illetve Iliescu (56.). Sárga lap: Cîmpean (74.), illetve Șerban (83.), Iliescu (84.).
Továbbra is listavezetők
Az éllovas és a sereghajtó csapott össze a Sinkovits Stadionban, ahol a kézdivásárhelyi csapat esélyeshez méltóan indította a mérkőzést, már az 5. percben vezetést szerzett: Barta Norbert passza után Andrei Nicoloiu gurított a kapuba (1–0). Ezt követően Barta életerős lövését szögletre ütötte a hálóőr, aki hamarosan Iulian Nechita fejesét és Gajdó Tamás löketét is hárította. A házigazdák a szünet előtt növelték előnyüket, Barta újabb előkészítését Nechita váltotta gólra (2–0). A vendégek csak elvétve lépték át a félpályát, először a 44. percben veszélyeztettek, ekkor Mihai Munteanu próbálkozását fogta Csíki Szabolcs.
A második félidőben is a felső-háromszéki együttes akarata érvényesült, Barta kísérletét lábbal védte a kapus, aki Rareș Plăiașu közeli lehetőségénél bravúrral mentett. Az 56. percben váratlanul szépített a moldvai alakulat, Ștefan Gheorghică távoli lövése Barta hátán megpattanva a jobb alsóba vágódott (2–1). A folytatásban rákapcsoltak a jobb játékerőt képviselő kék-fehér mezesek, és a hátralévő időben még háromszor voltak eredményesek. Nechita mesterhármassal zárta a találkozót, előbb Varga Norbert, majd Raul Rusu átadásából zörgette meg a hálót, a hosszabbításban pedig Fülöp Zalán beállította a végeredményt (5–1).
Labdarúgás, 3. Liga, alapszakasz, 2. csoport, 10. forduló: Kézdivásárhelyi SE–Galaci Oțelul II. 5–1 (2–0).
Kézdivásárhely, Sinkovits Stadion. Vezette: Eduard George Laluciu (Bolotești). KSE: Csíki – Gajdó, Burlacu (Rusu, 46.), Cîrstian, Varga M., Drugă (Fülöp, 68.), Fábián (Budău, 68.), Barta, Nicoloiu (Dobos, 68.), Plăiașu (Varga N., 57.), Nechita. Edző: Liviu Negoiță. Oțelul II.: Ilică – Năstasă, Cojoc, Olteanu (Iorga, 78.), Butuc, Munteanu (Sima, 78.), Nichifor (Rotaru, 26.), Enache, Vișan, Gheorghică (Neagu, 90+1.), Iurea. Edző: Eugen Baștină. Gólszerzők: Nicoloiu (5.), Nechita (42., 65., 82.), Fülöp (90+3.), illetve Gheorghică (56.). Sárga lap: Budău (75.).
További eredmények, 10. forduló: CSO Plopeni–CSM Râmnicu Sărat 2–0, Sporting Liești–CS Victoria Traian 3–2, Unirea Braniștea–CS Păulești 2–1, Petrolul Ploiești II.–FC Unirea Brăila 1–0.
A táblázat:
1. Kézdivásárhely 8 1 1 28–7 25
2. Lieşti 7 1 2 29–16 22
3. Păuleşti 6 1 3 18–9 19
4. Sepsi OSK II. 5 2 3 19–13 17
5. Blejoi 5 1 4 22–14 16
6. Plopeni 5 1 4 15–14 16
7. Braniştea* 5 2 3 22–19 14
8. Traian 4 1 5 15–23 13
9. Petrolul II. 3 0 7 15–19 9
10. Brăila 2 2 6 10–29 8
11. Râmnicu Sărat 2 0 8 14–26 6
12. Oţelul II. 1 2 7 12–30 5
* három büntetőpont levonva
A 11. forduló programja: * péntek: FC Unirea Brăila–CSO Plopeni (15 óra), Galaci Oțelul II.–Petrolul Ploiești II. (15 óra), CS Blejoi–Sporting Liești (15 óra), CSM Râmnicu Sărat–Sepsi OSK II. (15 óra) * szombat: CS Păulești–Kézdivásárhelyi SE (14 óra), CS Victoria Traian–Unirea Braniștea (14 óra).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.