A megyei labdarúgó-bajnokság tizedik fordulójában orbaiszéki rangadót rendeztek. A hibátlan Kovászna hazai környezetben magabiztos győzelmet aratott a címvédő Zágon ellen, amely a mostani kiírásban immár harmadszor szenvedett vereséget. A pontvadászat legjobb védelmével rendelkező fürdőváros csapatának megszakadt a remek sorozata, ugyanis több mint 720 perc után kapott gólt.
Az éllovas Barót saját közönsége előtt hozta a kötelezőt Nagyajta ellen, míg Bardoc idegenben gyűjtötte be a három pontot, ezúttal Papolc otthonában nyert. Árkos hazai pályán ütötte ki a sereghajtó Uzon együttesét, így a címvédőt megelőzve a negyedik helyre lépett a táblázatban. A sepsiszéki alakulat szezonbeli hatodik sikeréből Akácsos Szilárd mesternégyessel vette ki részét. Perkő szintén igazolta a papírformát, a felső-háromszéki gárda a vendég Maksa felett diadalmaskodott, ezáltal megelőzte ellenfelét a rangsorban.
Eredmények, 10. forduló: Barót–Nagyajta 4–1 (gólszerzők: Robert Tudose 2. – öngól, Bardocz Szilárd 5., Gyerő Roland 28., 88., illetve Zsombori Zsolt 8.), Árkos–Uzon 8–2 (gsz.: Akácsos Szilárd 3., 53., 57., 79., Fozocoș George 15., Ferencz Zsombor 46., Berde Hunor 59., 60., illetve Eduard Marin 17., Bajkó Márk 27.), Bodzaforduló–Szitabodza 2–4 (gsz.: Szántó Erik 23., Paul Isac 42., illetve Robert Budilean 40., Silviu Muntean 45., Petru Todor Prundar 67., Alin Boricean 86.), Szentkatolna–Csernáton 2–1 (gsz.: Bartos Imre 1., Gazda József 86., illetve Pál Attila 30.), Papolc–Bardoc 0–4 (gsz.: Lázár Attila 11., Imets Ádám 47., Bedő László 53., 84.), Kovászna–Zágon 3–1 (gsz.: Ionuț Vișan 8., Emanuel Popa 76., Pakucs Norbert 79., illetve Tankó Zsolt 84.), Perkő–Maksa 4–1 (gsz.: Sinkler Herbert 37., Kanyó Szilárd 55., Fábián Hunor 65., Bartók Róbert 88., illetve Mantó Mihály 75.), Zágonbárkány szabadnapos volt.
A táblázat:
1. Barót 8 1 0 46–11 25
2. Kovászna 8 0 0 42–1 24
3. Bardoc 8 0 1 40–7 24
4. Árkos 6 0 4 35–24 18
5. Zágon 5 2 3 32–18 17
6. Szitabodza 5 0 3 29–15 15
7. Perkő 4 2 4 23–20 14
8. Zágonbárkány 4 1 4 26–21 13
9. Maksa 4 0 6 22–37 12
10. Szentkatolna 2 3 3 13–22 9
11. Papolc 2 1 6 21–45 7
12. Nagyajta 2 1 6 11–35 7
13. Csernáton 2 0 7 12–28 6
14. Bodzaforduló 2 0 7 14–38 6
15. Uzon 0 1 8 10–54 1
A 11. forduló programja: * november 1., szombat: Uzon–Perkő (11 óra), Maksa–Barót (14 óra) * november 2., vasárnap: Szitabodza–Kovászna (13 óra), Nagyajta–Szentkatolna (14 óra), Csernáton–Papolc (14 óra), Bardoc–Bodzaforduló (14 óra), Zágon–Zágonbárkány (14 óra), Árkos szabadnapos. (miska)