A Székelyföld Napok rendezvénysorozatban Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ szervezésében rendhagyó zenei tanórán vettek részt diákjaink és óvodásaink október 17-én. Ferencz Áron Kolozsváron élő sepsiszentgyörgyi zenész hozta el iskolánkba a Dobbanó hangok elnevezésű programját, amellyel egyszerre oktatott, nevelt és szórakoztatott.
Ferencz Áron előadásával bevezetett minket a hangszerek csodás világába. Tele energiával érkezett hozzánk, és lelkesedése hamar elragadta a gyermeket. Végtelen örömmel, sikolyokkal, utánzással válaszoltak az ovisok minden egyes kérdésre. Megtanultuk tőle, hogy mi magunk is hordozunk egy hangszert, amelyet bármikor elő lehet venni, megszólaltatni. Megismertünk afrikai hangszert, saját készítésű hangszert, a roma közösségben honos kanna hangját, a robothangokat – mindenik különleges élményt nyújtott mindannyiunk számára.
Ezen a különleges napon nagyon komplex műsor résztvevői lehettek diákjaink, nevelés volt ez minden téren: érzelmi intelligencia, a környezet szeretete és védelme, embertársunk szeretete, empátia, az állattani ismeretek bővítése – és mindez a zene, a hangszerek köpönyegébe burkolva. És ne feledkezzünk meg a humorról, amely az egész műsort végigkísérte, érdekesebbé tette, és hozzájárult, hogy a gyermekek könnyebben fogadják be az információkat.
Az előadás után a gyermekek boldogan sorolták élményeiket: volt, akinek az tetszett a legjobban, amikor Áron a bálnák hangját utánozta, másokat a dobok vagy éppen a robothang bűvölt el, sokan elmondták, hogy sok új hangszert ismertek meg. Azt is megfogalmazták, hogy mit tanultak Árontól: „szeressük és ne bántsuk egymást, szeressük szüleinket, öleljük meg anyát és adjunk neki virágot, fogadjunk szót a tancinak, szeressük magunkat, segítsünk egymásnak és szüleinknek, pakoljuk el a játékainkat”.
A Ferencz Áron által megvalósított élménypedagógia pozitív feltöltődést jelentett a gyermekek és a pedagógusok számára egyaránt, felemelő érzés volt hallani és látni a gyermekek felszabadult nevetését, megélni azt a varázslatos pillanatot, amikor kilépnek komfortzónájukból és teljes szívvel átadják magukat az élménynek. Ez a különleges, lélekemelő atmoszféra, az értéket teremtő élmény az előadó kivételes tehetségének, elhivatottságának és inspiráló előadói jelenlétének köszönhető, amellyel gazdagított bennünket. Köszönet érte, és várjuk vissza iskolánkba.
Vicsai Norbert iskolaigazgató, Kész Csilla, Zsigmond Judit és Fodor Mónika pedagógusok