A magyar nemesség története a honfoglalásig nyúlik vissza. A hét vezér nemzetsége államot alapít, megvédi birtokait, családját az ellenségtől, új területeket szerez, közösséget alapít és irányít. Később renddé alakul, de a cél nem változik: védi nemzetét, hazáját, tanul, alkot, értéket ment és nem utolsósorban műveli azt a földet, amelyet őseitől örökölt.
Mint minden háromszéki településen, Gidófalván is éltek ősi székely nemes családok: a Bodorok, Kövérek, Gidófalviak, Csiszérek, Jancsók, Vitályosok, akik nemcsak falut alapítottak és építettek közösséget évszázadokon át, hanem vitézségi érdemeket szereztek honvédő kiállásukkal, vagy életüket áldozták szülőföldjükért, nemzetükért, a hazájukért.
A Makfalván született Barabás Béla 1983-tól Étfalvazoltán református lelkipásztora. Ez év márciusában kopjafát avatott az 1848-as szabadságharcos zoltáni Benkő Rafaelné Lázár Rozália emlékére, aki ősi nemesi családból származott, akárcsak férje, Benkő Rafael. A minap szülőfaluja közösségének három nemesi címert festetett meg és adományozott. Az Albert, a Dósa vagy Dózsa és a Barabás ősi makfalvi székely nemes családok címereit Gergely Pap Edit, egyik volt osztálytársa készítette el. E három nemes család tagjai a makfalvi közösség ősei, akiknek a maiak őrzik és ápolják emlékét.
A tiszteletes elmondása szerint az ötlet Gálfalvi Artúr Béla 2005-ben megjelent Makfalva című könyvének elolvasása után született, abból értesült, hogy nemeslevelet kaptak ezek a családok, akik az ő felmenői is. Elkészítette a családi címert, és amikor a lányaik férjhez mentek, ez volt számukra az egyik ajándék, hogy tudják ők is és az unokák is: valamikor érdemes családok voltak az őseik, nemeslevelüket 1665-ben a Barabások Rákóczi György fejedelemtől, a Dósák még hamarabb, míg az Albertek Apafi Mihálytól kapták.
Aztán arra gondolt, hogy ezek a családok, ha már olyan hősiesen kiálltak annak idején az egyházért, családért, közösségükért, és védték a hazát, megérdemlik, hogy címereik ne csak könyvekben vagy más idegen templomokban, múzeumokban legyenek láthatóak, hanem szülőfalujuk templomában is. Már csak azért is, hogy aki bemegy a makfalvi templomba, egy máshonnan érkező vagy akár helybeli, vagy e családokhoz tartozó, tudja meg, hogy a valamikor itt élők bizony ügyes, talpraesett székelyek voltak, akik évszázadokon keresztül fennmaradtak.
A makfalvi ünnepségen jelen volt a helyieken, családtagokon kívül Marosi Károly dálnoki református lelkipásztor is, aki Dózsa György dálnoki kapcsolatáról tartott rövid előadást, ezt követte a barátosi Életrevalók keresztény zeneegyüttes szolgálata és a zágoni Berszán Boglárka szavalata. Végezetül a Sepsiszentgyörgyi Vitézi Rend tagjai a szotyori Barabás Mózes vezetésével, aki a makfalvi nemes Barabás család egyik ágához tartozik, megkoszorúzták a főtéren található Dózsa György-szobrot.
Az esemény összefoglalója itt véget is ér, viszont az élmény tovább él. Élhetünk Gidófalván, Dálnokban, Szotyorban, Sepsiszentgyörgyön, Barátoson, Zágonban vagy Makfalván: őseink közösek. Egy nagy család vagyunk, és összetartozunk.
G. Szabó Ferenc
