Napok óta készülök lélekben erre a megtisztelő, bár nem könnyű feladatra, hogy itt, ma önöknek az évfordulóhoz, illetve barátunk emlékéhez méltó mondatokat tudjak elmondani, felolvasni.
Napok óta rakosgatom a szavakat, rendezgetem az emlékeket, régi történéseket, és igyekszem összegyúrni olyan mondatokká, amelyek röviden és érthetően összefoglalják, sűrítik azt a sok-sok mindent, amit Dénes István jelentett és jelent ma is nekem, illetve nekünk, a Vargyas-szorosért, Erdővidékért, Székelyföldért, a Kárpát-medence természeti értékeiért és magyarságáért aggódóknak.
Húsz esztendő. Két évtized. Kimondva is hosszúnak tűnik, bár nem is volt olyan rég, hogy Dénes Istvánnal együtt kirándultunk, barlangokat térképeztünk, felhívásokat fogalmaztunk, újságcikkeket szerkesztettünk, virágokat és cseppköveket fényképeztünk. Két évtized. Hosszú idő, de ennek ellenére sok-sok apró emlék, élmény olyan elevenen él bennem, mintha a tegnap történt volna, és igen, tudom, hogy sok-sok ma itt lévő és sok-sok ma itt jelen lenni nem tudó egykori barát is ugyanígy van ezzel.
István temetésén elhangozott búcsúztatómba belefoglaltam, hogy sokan azt mondják: nincsenek pótolhatatlan emberek. Akkor is elmondtam, és még utána sokszor, számos embernek, hogy ez az Ő esetében nem így van. És ezt húsz évvel később, most még határozottabban merem állítani. Kevés olyan ember él és tevékenykedik Székelyföldön, aki annyira ismerte volna környezetét, aki annyira szívén hordta volna Székelyföld, Erdővidék és kiemelten a Vargyas-szoros természeti értékeinek sorsát, mint Ő.
Dénes István. Fotó: Dénes Réka archívumából
Dénes Pista fáradtságot nem ismerve, anyagiakat nem kímélve mindig azon fáradozott, hogy felbecsülhetetlen értékeinket felkutassa, feltérképezze, népszerűsítse, vigyázza és átadja további megőrzésre az utána jövőknek. Előtte sem és utána sem találkoztam hozzá hasonló, céltudatos, elkötelezett és karizmatikus emberrel, aki minden tettével, minden mondatával a nagy közös célt szolgálta, és aki folyamatosan szikrázott és gyújtott maga körül. Olyan különleges ember volt, aki mindig tudta, hogy mi a dolga ebben a furcsa, kacskaringós világban, és mérhetetlen hivatástudattal végezte azt, télben-nyárban, vízben és sárban, mindig ott, ahol arra a legnagyobb szükség volt. Ha kellett, hidat javított, ösvényt épített, jelzést festett, barlangot térképezett, követ hordott, régészeti árkot ásott és visszatemetett, szemetet gyűjtött, és ha kellett, nevelt, mesélt, ismertetett, illetve amikor annak volt ideje, nevetni, viccelni és énekelni is kiválóan tudott.
Igen, István pótolhatatlan! Ezt a tényt az is jelzi, hogy az egykor közel negyvenes létszámú csapatból mára egy csipetnyi maradt csupán. Nincs már, aki összefogja, motiválja azokat, akik egykor István szavára hegyeket voltak képesek elhordani. Az élet azonban megy tovább, és – bár jóval visszafogottabban – lehetőségeink szerint néhányan a továbbiakban is igyekszünk a tőlünk telhetőt megtenni szeretett szurdokvölgyünk érdekében. Mint önök is láthatják, folyamatos változások, fejlesztések történnek a Vargyas-szorosban, amelyeknek részben örvendünk mi is, de őszintén, tartunk is tőlük. Tartunk, mert folyamatosan növekszik a látogatók száma, és a sok ember sokféle, és a sokféle emberrel a sokféle gond is együtt jár. No, de merjük remélni, hogy megfelelő tapasztalattal és szaktudással rendelkező szakemberek bevonásával a mostani felügyelőknek is sikerül a természetvédelmi terület gondnokságát úgy ellátni, hogy a Vargyas-szoros a lehető legkisebb mértékben károsodjon.
A Széchenyi-szirt a Vargyas-szorosban. Fotó: Facebook / Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista és Barlangász Egyesület
Az elmúlt évtizedek során sokszor kellett döntéseket hoznunk a szorost érintő ügyekben, és minden ilyen helyzetben arra gondoltam, arra gondoltunk, hogy vajon most mit szólna István, vajon mi lenne az éppen aktuális döntéssel kapcsolatosan a véleménye, és a lehetőségek függvényében igyekeztünk úgy cselekedni, olyan döntéseket hozni, melyek neki is tetszenének. Sokszor éreztük, érezzük, hogy most milyen jó lenne, ha ő is itt lenne, ha hallhatnánk biztonságot sugárzó szavait. Sajnos, István fizikailag nem lehet már velünk, de itt van velünk lélekben, és itt van a Teleki-virágokban, a sárguló falevelekben, a barlangok csendjében, a Vargyas-patak csobogásában, a denevérek csivitelésében. És akarom hinni, hogy onnan fentről a továbbiakban is vigyázza, igazítja lépéseinket, gondolatainkat, tetteinket.
Mondják, hogy az hal meg igazán, akit elfelednek. István, mi Téged soha nem fogunk elfeledni! Emlékedet az elkövetkezőkben is őrizni fogjuk! Isten minket úgy segéljen!
Demeter Zoltán
(Elhangzott a huszadik Dénes István-emléktúrán az Almási-barlang bejáratánál 2025. október 18-án)
