Lehet jelentkezni a fogyatékkal élőknek szánt segédeszközök vásárlására használható elektronikus utalványok igénylésére – hívta fel a figyelmet október elseji Facebook-bejegyzésében Petre-Florin Manole munkaügyi miniszter.
A Tech-Assist elnevezésű projekt keretében igényelhető e-utalványok értéke mintegy 7900 euró, ami „valós lehetőség gyermekek ezrei számára, hogy önállóbbak legyenek, a szülők számára pedig, hogy tudják, nincsenek egyedül” – fogalmazott bejegyzésében a tárcavezető.
A legtöbb, 39 900 lejes támogatásra a fogyatékkal élő, romániai lakhellyel rendelkező kiskorúak jogosultak, ha az elmúlt egy évben nem vettek igénybe más, ehhez hasonló célra nyújtott állami támogatást. Az elektronikus utalvány egyebek mellett kerekesszékek, járókeretek, ortézisek, protézisek, hallókészülékek, képernyőolvasók, más speciális szoftverek és egyéb segédeszközök vásárlására használható. A támogatásból legfeljebb három termék és három hozzá illő kiegészítő vásárolható.
Az előjelentkezés online zajlik, ebben a szakaszban a szülőnek vagy törvényes képviselőnek ki kell töltenie egy online űrlapot az ANPDPD honlapján: anpd.gov.ro. Ezt követően a hatóság illetékesei felveszik a kapcsolatot az igénylőkkel, és közlik, hogy milyen dokumentumokat kell benyújtaniuk, aztán egy szakemberrel együtt orvosi ajánlás alapján megszabják, hogy milyen technológia lenne a legmegfelelőbb a gyermek számára, majd az iratcsomó jóváhagyását követően elküldik az elektronikus utalványt – ismertette az eljárást az intézmény. (Agerpres)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.