A kormány székháza előtt rendezett tüntetést tegnap négy országos szakszervezeti szövetség a már bevezetett vagy tervezett megszorító intézkedések elleni tiltakozásul.
A szakszervezetek szerint a kormány intézkedései főleg a bérből élőket és a nyugdíjasokat sújtják. A tüntetésen, amelyre az ország minden tájáról érkeztek szakszervezeti képviselők, a minimálbér és a nyugdíjak emelését, méltányosabb adóztatási rendszer bevezetését követelték, és a helyi közigazgatásban tervezett elbocsátások ellen tiltakoztak. Bogdan Hossu, az Alfa Kartell Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta: a kormány vitatott intézkedései indokolatlanok, mert nem csökkentették a költségvetési hiányt. Szerinte a kormánynak „nemcsak a kiváltságos helyzetben lévő politikusok érdekeire kell figyelnie, hanem a saját választóiéra is”. Emlékeztetett arra, hogy eddig csak nagyon kevés állami vállalatot érintettek a megszorító intézkedések. Ha a szakszervezetek nem kapnak választ a követeléseikre, az államfő közvetítésével próbálnak tárgyalni a kormány képviselőivel, és ha ez sem vezet eredményre, a tiltakozás más formáihoz folyamodnak, beleértve az általános sztrájkot is – nyilatkozta a szakszervezeti vezető.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.