Tegnap a szakszervezeteken volt a sor, négy érdekvédelmi szövetség több ezer tagja vonult ki a fővárosban a kormánypalota elé tiltakozni, elsősorban a megszorítások ellen. A konkrét követeléseken túl – mások mellett a minimálbér és a nyugdíjak emelése, a munkavállalók jogainak tiszteletben tartása, a munkahelyek védelme, illetve a gazdaság ösztönzése beruházások által – a tiltakozók egy nehezen félreérthető üzenetet is megfogalmaztak: egy fikarcnyit sem bíznak a kormánykoalícióban, lépéseiket haszontalannak és igazságtalannak tartják.

A kormányzó pártok nagyon jól tennék, ha végre komolyan vennék ez utóbbi jelzést, ugyanis ez nemcsak pár ezer ember véleménye, hanem lassanként a társadalom egésze így érez.

Lehet vitatkozni, egyezkedni afelől, hogy a jelenlegi költségvetési-gazdasági helyzetben emelhetők-e a nyugdíjak, a minimálbér, amint arról is, hogy a közszférából hány embert kell szélnek ereszteni, amint arról is, hogy szükség van-e az adóterhek növelésére, ám észérvekkel nem igazán lehet megindokolni azt, hogy miért csak egyeseknek kell elvinniük a balhét az elhibázott kormányzati döntésekért, a jelenlegi siralmas állapotért. Márpedig a szakszervezetek éppen ez utóbbit rótták fel a leghangosabban: hogy miközben a lakosságnak, az egyszerű dolgozóknak kell elviselniük a megszorításokat, melyekről rövid idő alatt kiderült, hogy nem is váltották be a hozzájuk fűzött kormányzati reményeket, a kivételezettek továbbra is köszönik szépen, jól vannak, olcsón megúszták a válságintézkedéseket.

És a közmondásos kutya bizony itt van elásva. A szakszervezeteknek, ahogy az ország lakosságának, nemcsak abból van elegük, hogy az állam – már ki tudja, hányadjára – az elmúlt három évtizedben ismét csak a kisember zsebébe nyúl, még mélyebbre, hanem hogy továbbra is palira veszik, hülyének nézik őt. 

Nagyon ideje lenne felismerni, hogy betelt a pohár, az emberek már nem hajlandóak eltűrni, hogy miközben megint csak áldozatot várnak el tőlük, mások a markukba nevetnek, és folytatják ugyanazt, amit évekig tettek: az állam kiszipolyozását, a közpénz szabad elherdálását. A bukaresti politikai elitnek sürgősen be kell látnia, ha továbbra is a totojázást, meddő vitákat, a valós és átható reform halogatását választják, az hamarosan a végüket jelenti. Fel kéne fogni végre, hogy az emberek átlátnak a szitán, és a kormányzat gyakorlatilag az utolsó utáni esélyét játssza el éppen, egyben szélesre tárva a kaput a már így is komoly társadalmi hátszéllel nyomuló szélsőségesek előtt. Utóbbiak hatalomra jutására pedig még gondolni is rossz, ám ha a koalíció továbbra sem hajlandó meghallani az utca hangját, sajnos, hamarosan ez lehet a valóság.

Fotó: Facebook / Confederatia Nationala Sindicala "Cartel ALFA"