A hivatásos városjáró nemcsak nappal rója az utcákat, hanem esténként is. Nyaranta mindenféle okot lehet rá találni, néhány laza kilométer a napi hajtás után, kutyasétáltatás, az elfelejtett kenyérvásárlás bepótlása, szóval mindig adódik valami ürügy a kimozdulásra, ami nemcsak arra jó, hogy ilyenkor jól ki lehet szellőztetni az agyat, de arra is, hogy az ember más megvilágításban lássa az életteret, amely körülveszi és amelyet meghatároz jelenlétével. Az előbbi, meglehetősen hosszúra sikeredett mondatban a kulcsszó a megvilágítás akarna lenni, annak is elsődleges értelmében, azaz fénnyel láthatóvá tenni valamit jelentésben. Ha még mindig homályos a dolog: a közvilágítás lenne most terítéken.

Városunkban a közszolgáltatások nagy általánosságban jól (na jó: elfogadhatóan) működnek, így a közvilágítás is. Országos hálózatot működtető szolgáltató tartja karban a rendszert, 7/24 rendszerű diszpécserszolgálattal, jól felszerelt helyi csapattal, mely a hibabejelentést 48 órán belül köteles megoldani. A városlakók, legalábbis azok, akik figyelnek környezetükre, az elmúlt évek során megtapasztalták, hogy érdemes jelezni a szolgáltatónak, ha valahol nem működik az utcai lámpa, másnap már meg is javítják, a pozitív visszajelzés meg általában további lépésekre készteti az embereket, szinte észrevétlenül önkéntes hibabejelentőkké válnak, már nem csak a saját szükségletük vagy érdekük határozza meg tevékenységüket, hanem – még ha nem is fogalmazódik meg ilyképpen bennük – a közért való cselekvés is. A folyamat a kölcsönös bizalom jegyében működik, még ha kisebb akadályok nehezítik is olykor gördülékenységét. Ilyen tényező lehet például a nyelvi akadály.

Merthogy a szolgáltató diszpécserszolgálata egynyelvű. Persze, számon lehetne kérni, miért nem ültetnek olyan alkalmazottakat a telefon mellé, akik több nyelven is beszélnek vagy legalább értenek – meddő vita lenne, fölösleges is belemenni. Maradjunk annyiban, hogy aki közvilágítási meghibásodást szeretne bejelenteni, készüljön fel arra, hogy román nyelven kell társalognia a diszpécserrel. Ez, vélhetőleg, nem jelenthet akadályt, román nyelven talántán csak beszél mindenki annyit, hogy el tudja mondani, mely utcában, mely házszám közelében, mely tömbház előtt vaksi a villanyoszlopnak létjogosultságot adó lámpa – a problémát inkább az utcanév megértetése jelenti. Merthogy egy magyar személynevet magyarul nem értő embernek lediktálni, nos, az nem egyszerű feladat, ráadásul olyan bonyolult feladvány születik belőle, melyet a szolgáltató városi csapata olykor csak nagy nehézségek árán tud megfejteni.

Fotó: Váry O. Péter