Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter tegnap kijelentette, hogy az amerikai katonák részleges kivonása nem függ össze Oroszország lehetséges stratégiáival.
A politikust arról kérdezték az újságírók a parlamentben, hogy a Romániában állomásozó amerikai katonák számának csökkentése fokozhatja-e Oroszország provokációit. „Nem hiszem, hogy közvetlen ok-okozati összefüggés lenne a Romániában rotációval állomásozó dandár hazahívása és Oroszország lehetséges stratégiái között” – jelentette ki Moşteanu. Elismerte, hogy rossz a politikai üzenete az amerikai csapatkivonásoknak, de megnyugtatta a közvéleményt, hogy Románia védelme sokkal többet jelent egy ezerfős harci dandárnál.
A védelmi miniszter szerint az amerikai katonai jelenlét csökkentése azzal függ össze, hogy Románia és a többi kelet-európai NATO-tagállam védelmi képességei fejlettebbek, mint három és fél évvel ezelőtt, Ukrajna orosz megtámadásakor. „Oroszország alig tudja tartani az ukrajnai frontot – ez egy olyan valóság, amelyet nap mint nap láthatunk. Idén csak nagyon csekély előrehaladást értek el, miközben Ukrajna saját erejéből védekezik, saját katonáival és lakosságával, a szövetségesei pedig csak katonai felszereléssel támogatják” – jelentette ki a védelmi miniszter.
Leszögezte, hogy Oroszországnak nincs esélye megtámadni a NATO-t, a világ legnagyobb katonai hatalmát. Emlékeztetett: a NATO-szerződés 5. cikkelye kimondja, hogy egy tagállam elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam a megtámadott ország védelmére siet. „És ez egy rendkívüli dolog” – tette hozzá Moşteanu.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.