A sztálinista szovjet társadalom és a háború utáni erőszakos kommunista, nacionalista romániai rendszer lehetett némileg rokonszenves a románság tájékozatlanabb, félrevezetett részének, de a Szovjetunió lakosai azt már évtizedek óta megismerték és megélték a második világháború győzteseiként is. Számos foglyul ejtett egykori ellenség ismerte meg a szovjet munkatáborok életmódját, ahol nem volt könnyű életben maradni. De a szovjet rendszer számos Gulag-tábora évekig volt otthona azoknak is, akik az önkényuralmi rendszert merészeltek bírálni.

Kik voltak ezek a „reakciós csoportokba tömörült” szovjet állampolgárok, közöttük maga Szolzsenyicin is a Sztálin elvtársat illető soraival? Íme: mindjárt elsőknek a rendbontó kadétok – tiszti iskolások – még a lenini időkből. Az értelmiségiek, akik bármely rendszer örökös zavarkeltői: papok (csak az „élő egyház” híveinek kegyelmeztek), tanárok, diákok, szociálforradalmárok, a volt eszerek, mensevikek, a falvak termelői, akiktől minden fizetés nélkül elkobozták a terményeiket (Magyarországon „padlássöprés” volt ennek a neve, a Szovjetunióban milliók halálát okozták). Egy költőnő verséből idézve: „Imádkozzál, szabad, de csak / Isten hallja meg, ne más”; egyébként törvénybe volt iktatva, hogy „a vallásos nevelés: ellenforradalmi agitáció”, és ezért a versért a költőnő 10 év börtönbüntetést kapott. Gyanúsak voltak a mérnökök és a kulákok is (szabad minősítéssel). Még a később is elismert költő, Majakovszkij is így ír: „És aki ma nem énekel velünk –  az ellenünk van!”. Feljelentés a diákok részéről: a tanár idézi Marxot, Lenint, ám Sztálint nem – említett tanár másnap már nem tanít...

A háborús időkben be kellett szolgáltatni a rádiókat, aki nem tette, súlyos büntetést kockáztatott: egyetlen rádiólámpáért, amit a nyomozók megtaláltak, 10 év börtön járt. A büntetettek külön kategóriáját képezték azok, akik a német hadifogságból tértek haza. A papok, szerzetesek, apácák a rendszer nyilvántartott ellenségei. Egyébként a törvénykönyv 58-as cikkelye úgyszólván minden ellenségesnek nyilvánított cselekedetet szigorúan büntetett. Ebbe a cikkelybe (úgy, mint Romániában a 209-esbe) minden belefért, amit ellenállásnak ítéltek a rendszer bírái. Másságukat a birodalom nemzetiségei (tatárok, üzbégek, kozákok, törökök) is megszenvedték. Aztán a trockistákra került később sor. A rendszer megtorlásai soha nem szüneteltek: előbb a CSEKA, majd a GPU tisztogatta az engedetlen szovjet társadalmat, elsősorban a másként gondolkozó értelmiségieket. 

Romániában és minden szovjet befolyás alatt álló országban dúlt a polgári államrendszerek másra fordítása. Gondoljunk csak a Kárpátokon áthaladó vasutak megépítésére vagy a Duna–Fekete tengeri csatorna létrehozására: sok ingyenmunkás beszélhetne mindarról, amit kényszerből kellett elvégezni. Akkor talán megértenénk azokat, akik bátrak voltak akár fegyverrel is megtorolni a rendszer gazemberségeit. Értem ezt a három ozsdolai „betyárra”, de másokra is, akik a hegyekben harcoltak az igazságtalanság ellen. Késői tisztelet nekik.