Mozgalmas és eredményes hétvégén vannak túl a kézdivásárhelyi cselgáncsozók, akik két országban, két versenyen összesen három érmet szereztek. Simon Tege az ifjúsági Európa-kupa-sorozat győri viadalán, Barbocz Mátyás és Aracsi Ákos a Kolozsváron rendezett U23-as országos földharcbajnokságon állhatott fel a dobogóra.
Szombaton és vasárnap a győri Olimpiai Sportpark multicsarnokában rendezték meg az ifjúsági Európa-kupa-sorozat magyarországi állomását, amelyen 29 ország több mint 500 dzsudokája lépett tatamira. A román korosztályos cselgáncsválogatott tagjaként a népes mezőnyben a kézdivásárhelyi Simon Tege, Tamás Gábor és Pál Norbert is szerepelt. A céhes városiak legjobb eredménye Simon nevéhez fűződik, aki a 60 kilogrammos súlycsoportban sorban legyőzte cseh, holland és német ellenfelét, majd az elődöntőben kikapott a későbbi győztestől, az ukrán Khazar Hejdarovtól, és a folytatásban a bronzéremért harcolhatott tovább. Ellenfele a kisdöntőben ugyancsak ukrán versenyző, Vlagyiszlav Matvicsuk volt, a párharcot pedig a kiváló produkcióval előrukkoló kézdivásárhelyi sportoló nyerte meg, aki ismét felállhatott a rangos nemzetközi viadal dobogójára. A szintén 60 kilogrammos kategóriában érdekelt Tamás az első körben állt, a következőben egy szerb dzsudokát győzött le, a harmadik fordulóban azonban kikapott egy francia fiútól, így véget ért győri szereplése. Pál (73 kg) is időnap előtt befejezte a hét végi tornát, miután egy ukrán sportolótól kikapott az első találkozóján.
November 8-án a kincses városban tartották meg az U23-as korosztály számára kiírt országos földharcbajnokságot, amelyen a Kolozsvári U színeiben versenyző kézdivásárhelyiek két érmet szereztek: Barbocz Mátyás a második, míg Aracsi Ákos a harmadik helyen zárta a 81 kilogrammos súlycsoport küzdelmeit. (t)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.