Női kézilabda, A-divízióKönnyedén győztek Fogarason

2025. november 10., hétfő, Sport

A Sepsi-SIC folytatta menetelését a női másodosztályú kézilabda-bajnokságban. A hetedik fordulóban a sepsiszentgyörgyi csapat tegnap 37–19 arányú győzelmet aratott a Fogarasi VSK vendégeként, így az élen zárta az odavágó-sorozatot. A zöld-fehér mezesek pénteken 14 órától a hibátlan Jászvásári CSM ellen játszanak a Szabó Kati Sportcsarnokban.

  • Fotó: Miska Brigitta
    Fotó: Miska Brigitta

A sepsiszentgyörgyi gárda kezdte jobban a mérkőzést, miközben a házigazdák csak közel hat perc elteltével szereztek először gólt. A folytatásban a vendégek akarata érvényesült, akiknek a 25. percig nem sikerült tetemesebb előnyt kiépíteniük, ekkor azonban magasabb fokozatba kapcsoltak, sorozatban négyszer is eredményesek voltak, így elhúztak Brassó megyei ellenfelüktől (10–16). A második félidőben kiütközött a két alakulat közötti tudásbeli különbség, a háromszéki együttes teljes mértékben uralta a játékot, a hatékony támadások szervezett védekezéssel társultak, ennek köszönhetően a Sepsi-SIC a 38. percben már tíz találattal vezetett (12–22). Carmen Cartaș csapata a hátralévő időben sem lassított, ezáltal még inkább kinyílt az olló, végül pedig szemernyi kétség sem férhetett a zöld-fehér mezesek zsinórban hatodik sikeréhez (19–37).

Női kézilabda, A-divízió, alapszakasz, B-csoport, 7. forduló: Fogarasi VSK–Sepsi-SIC 19–37 (10–16).
Fogaras, Radu Negru Sportterem. Vezette: Paul Iacob és Alexandru Moldovan. Fogaras: Dulgheriu – Ioniță 2, Gherghel 3, Opriș 6, Ludu, Leancu, Petrea 5 (2). Cserék: Cioracan, Ciobotaru (kapusok), Toma, Grecu, Stoica, Oliniuc, Enescu 1, Angheluță 2, Cerghizan. Vezetőedző: Dumitru Opriș. Sepsi-SIC: Andrei – Márton 8, Damian 6, Lupișcă 1, Crețu 3, Rău 1, Soreanu 1. Cserék: Demeter (kapus), Pavel 3, Cîrstian 1, Ghinea 1, Kolumbán 2, Banu 4, Bîrlă 3, Solymosi 3, Kellán. Vezetőedző: Carmen Cartaș. Kiállítások: 6, illetve 12 perc. Hétméteresek: 2/3, illetve 3/4. (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2025-11-10: Sport - :

Érmek Győrből és Kolozsvárról (Cselgáncs)

Mozgalmas és eredményes hétvégén vannak túl a kézdivásárhelyi cselgáncsozók, akik két országban, két versenyen összesen három érmet szereztek. Simon Tege az ifjúsági Európa-kupa-sorozat győri viadalán, Barbocz Mátyás és Aracsi Ákos a Kolozsváron rendezett U23-as országos földharcbajnokságon állhatott fel a dobogóra.
2025-11-10: Sport - Tibodi Ferenc:

Kétszer nyertek Jászvásáron (Női kosárlabda, 1. Liga)

A hazai nyitóforduló után az első kiszállásán is győztesen hagyta el a pályát a Kézdivásárhelyi SE, amely a női kosárlabda 1. Liga második dupla fordulójában magabiztosan és fölényesen nyert a Jászvásári Poli otthonában. A céhes városi lányok szombaton 99–32-re, míg tegnap 79–43-ra győzték le moldvai vendéglátóikat, a hét végén pedig a Temesvári CSU alakulatát fogadják a Kicsid Gábor Sportcsarnokban.