A hazai nyitóforduló után az első kiszállásán is győztesen hagyta el a pályát a Kézdivásárhelyi SE, amely a női kosárlabda 1. Liga második dupla fordulójában magabiztosan és fölényesen nyert a Jászvásári Poli otthonában. A céhes városi lányok szombaton 99–32-re, míg tegnap 79–43-ra győzték le moldvai vendéglátóikat, a hét végén pedig a Temesvári CSU alakulatát fogadják a Kicsid Gábor Sportcsarnokban.
A KSE első jászvásári mérkőzése mindössze három percig volt kiegyenlített, ezt követően a háromszéki lányok végleg magukhoz ragadták a kezdeményezést, és az első negyed végére 14 pontos volt az előnyük (13–27). Innen csak egy csapat volt a pályán, a jobb játékerőt képviselő kék-fehérek pedig folyamatosan növelték előnyüket (20–46). A térfélcsere után sem változott a mérkőzés menete, a moldvaiak futottak az eredmény után, míg a székelyek támadásról támadásra növelték a különbséget (26–71). Az utolsó negyedben sem lassított a kézdivásárhelyi gárda, amely végül 99–32-re győzött. A meccs legjobbját a vendégek adták, miután Jordan dupla duplával, azaz 37 ponttal és 17 lepattanóval zárt. További pontszerzőink: Kozman 6, Bartók 2, Tolivert 20/6, Tuchiluș 16/12, Lénárt 7/3, Páll 10, Todor 1.
A tegnapi találkozó is a kiegyensúlyozottság jegyében rajtolt, a házigazdák ezúttal 5 percig bírtak lépést tartani a kézdivásárhelyiekkel, akik 21–12-re nyerték meg az első negyedet. A második szakaszban kosárra kosárral válaszoltak az együttesek, és 26–39-es állásnál ért véget az első félidő. A fordulás után sebességet váltottak a háromszékiek, és egyszerűen állva hagyták vendéglátóikat, harmincpercnyi játék után 30–61 volt a mérkőzés eredménye. A biztos győzelemmel a kezükben a kék-fehérek visszavettek a tempóból, viszont így is fölényesen, 79–43-ra nyerték meg a második hét végi összecsapásukat. A találkozó legjobbja most is Jordan lett a maga 17 pontjával és 12 lepattanójával. További pontszerzőink: Kozman 14/3, Bartók 4, Tolivert 17, Tuchiluș 17/3, Zoller 2, Páll 2, Todor 6.