A főtér környéki helyszínek – a Tamási Áron Színház, a Háromszék Táncstúdió, a Székely Mikó Kollégium konferenciaterme, illetve az Óriáspince rendezvényterem – befogadó otthont nyújtottak a jól, több szempont szerint összeválogatott programnak. Jutott nézni-, látni-, tanulni- és hallanivaló gyereknek, érdeklődő felnőttnek és szakembernek is: megtekinthető volt rajz- és fotókiállítás, népszerű filmesekkel lehetett találkozni, elhivatott mesterektől lehetett táncot tanulni, könyvet mutattak be, volt táncház, szakmai vita, és remek koncertekből sem volt hiány. Elégedett volt a nagyérdemű is, amely többször is telt házzal köszönte a törődést. A záróeseménynek szánt Muzsikás Együttes koncertjén Hamar Dániel úgy fogalmazott: jártak már Sepsiszentgyörgyön, de több mint húsz éve, és azt kívánja maguknak, e közönség előtt gyakrabban léphessenek fel.

Kisiskolásoké a pálya

Pénteken délelőtt valamit elszámolhattak a rendezők, mert az elsőként beharangozott program időpontjában, 10 órakor nemhogy nem volt senki a Tamási Áron Színház előcsarnokában, de a termetes üvegajtók is zárva voltak. Mint utóbb kiderült, ez a csúszás csak jót tett a Népi hangszerek birodalma címet viselő gyermekrajz-kiállításnak, hiszen a Maros Művészegyüttes által előadott, Novák Ferenc „Tata” által rendezett János vitéz közönsége tényleg hálás látogatója lett az ügyes kezek által készített alkotásokból nyílt tárlatnak. Az előadást látogató közönségnek utóbb szerep is jutott: Karácsony-Tóth Tünde, Tóth Zalán és Tóth Zselyke vezetésével mesés-zenés táncházban volt részük a kisiskolásoknak.

Örömtánc Sepsiszentgyörgy főterén

Flashmobban kimondott öröm

Délután a színház előtti teret néptáncosok és népzenészek lepték el. Mintha a semmiből érkeztek volna, egyszer csak ott termettek. Nem volt mindenki népviseletben, akadt köztük farmernadrágos és hétköznapi inget viselő is, de az mit sem számított. A kockakővel kirakott téren áthaladók, a látvány kedvéért megállók és szájtátva bámulók számára bármilyen formában és színben tudtak üzenni az arcukon jól kivehető örömmel, jókedvvel és felszabadultsággal. Mosolyukkal, forgatásaikkal, csizma- és cipőcsattogtatásukkal azt közvetítették alkalmi közönségüknek: jó a néptánc és népzene bűvöletében élni,  boldogságot hoz hétköznapjainkba a hagyományainkhoz való ragaszkodás. Lehet, hogy rég, sok nemzedékkel ezelőtt születtek a dallamok, alakultak tánccá a jókedvű emberek mozdulatai, de nem porosak azok; ma is elégedettséget és gyönyört hoz annak, aki szeretettel fordul feléjük.

Ritka szép!

Az Udvarhely Néptáncműhely és a Háromszék Táncszínház tánckara által előadott Ritka magyar című előadás nem friss produkció, az itthoni közönség is láthatta többször. A Kallós Zoltán (1926–2018) emlékére létrehozott előadás az ismerkedésről, gyermekkorról, munkáról, értékszemléletről és elhivatottságról, azaz az életről szól a zene és a tánc nyelvén. Az előadáshoz sokat hozzátesz a minimalista, de hol házzá, hol templommá, hol mulatóhellyé, hol jelképpé váló díszlet (a rendező, Tőkés Csaba Zsolt vállalta ezt a feladatot is) és a Heveder zenekar lelkes muzsikálása is.

Előadás Kallós Zoltán emlékére

Táncra fel, legények!

Szombat délelőtt a Székely Mikó Kollégium konferenciaterme a XI. Székelyföldi Legényesversenyt fogadta be. Kovászna, Hargita és Maros megyéből huszonkét 9–21 év közötti fiatal állt színpadra, hogy a negyvenéves Piros Pántlikás zenekar közreműködésével be- és megmutassa, jól ismeri a magyarlapádi adatközlő, Szabó Ferenc Nuci táncát.

Melles Endre Junior Prima díjas, aranysarkantyús táncművész válaszolta meg azon kérdést, mi is az a legényes. Mint mondotta, elsősorban önkifejezési forma: általa be lehet mutatkozni a közösség előtt és lehet udvarolni. Széles közönségnek mutatja meg, milyen az egyéniségünk és erőnk, mennyire vagyunk dinamikusak és játékosak, és nem utolsósorban tudunk-e gyengédek lenni. A legényesnek a ma fiataljai számára fontosnak kellene lennie, mert nevelő hatása is van, hiszen ritmusérzéket és mozgást fejleszt, megerősít a mindennapokban, és bátorságot ad, hogy kiálljunk magunkért és álmainkért. „Meggyőződésem, a résztvevők számára a legényesverseny nem csupán megmérettetés, hanem találkozási pont is. Találkozhatnak az adatközlő táncos mesterrel – Szabó Ferenc Nuci most is köztünk van –, megnézhetik egymás előadását, ami egészséges versenyszellemet hoz és barátságokat kovácsol. Ezt látom, tapasztalom: folyamatosan nő a résztvevők száma, és egyre jobb előadások születnek” – nyilatkozta a fiatal művész.

A legényesversenyt nem lehet elég fiatalom kezdeni

Székelyföldről szeretettel
A Háromszék Táncstúdióban Prezs­mer Boglárkának vallott az Erdővidék 100 arca, majd a Székelyföld 1000 arca című videóprojekt megálmodója, Szőcs Szilárd és Deák András. Arról meséltek, miként kezdtek a népszerű kisfilmek készítésébe, miként találják meg azokat az öregeket, akik olyan jó kedéllyel tudnak mesélni életük nehézségeiről és boldog perceiről. Természetesen bőven szóltak legnépszerűbb videójuk főszereplőjéről, az életének 107. évében elhunyt Kolumbán Juliska néniről is. Felelevenítették az első film elkészítését – az akkor 102 éves nénit nem találták otthon, a mezőre kellett utánamenniük, mert éppen kapált! –, majd az azt követő együttműködést. Juliska néni bár idős volt, de nyitott az újra, s szívesen vállalta, hogy újból és újból megszólal a kamera előtt.

A két fiatal arról is szólt, mennyi érdeklődés érkezett Erdővidék határain kívülről is. Nemcsak Székelyföld, de Magyarország, sőt, a nagyvilág legtávolabbi sarkaiból is érkeztek kedvező visszajelzések. Éppen ezért döntöttek úgy, hogy tágabb régiók irányába nyitnak ők is, és megszületett a Székelyföld 1000 arca.

Mesés-zenés táncház kisiskolásoknak

A táncról elhivatottsággal

A két erdővidéki fiatallal folytatott beszélgetés után szintén a Háromszék Táncstúdió adott helyet a Véle fordulók című könyv bemutatásának. A Romániai Magyar Néptánc Egyesület által kiadott Oktatási segédjegyzet sorozat 11. kiadványát hárman jegyzik: Didici Norbert, Kádár Elemér és Sándor Csaba Lajos.

Az ülőhelyek előtt féllépésnyire elhelyezett kis asztalon néhány könyv, a mellette levő átlagos széken egy nagy bajszú ember. Utóbbi Kádár Elemér, a Moldovai Csángómagyarok Szövetségének munkatársa, néptáncpedagógus, koreográfus és szakíró. Talán megszólalását követően következő lélegzetet fél óra múltán vette, majd még tizenöt percig beszélt. De egyáltalán nem volt unalmas, sőt! A néptánctanulás fontosságáról, annak jótékony hatásáról, a bemutatásra kerülő könyv szerzőinek együttműködéséről, az anyagok szerkesztéséről, a szinte készen levő következő kötetről és a moldvai magyarokról úgy beszélt jóformán nyomdakész mondatokban, hogy az a kívülálló számára is élvezetes volt. Az összképen csak az rontott, hogy kevesen, a téma iránt nagyon elkötelezettek vettek részt a beszélgetésen.
 

Muzsika a léleknek

Az 52 éve zenélő Muzsikás Együttes előadásához a Székely Mikó Kollégium konferenciaterme szinte szűknek bizonyult, akkora volt az érdeklődés. Sipos Mihály, Porteleki László, Mester László és Hamar Dániel, valamint az ő játékukat kiválóan kiegészítő, többek között Junior Prima díjas Kacsó Hanga Borbála arról mesélt szóban – elsősorban Hamar Dániel – és dalban, milyen volt, lehetett az elmúlt száz évben az erdélyi zsidóság – a Szól a kakas már című előadásuk az eltűntnek hitt magyar zsidó népzene nyomába eredt. A zenei kalandozás során felbukkant Máramaros, Szatmár, Budapest, New York, a csodatevő rabbi és Kodály Zoltán is. Nem csoda, hogy a Muzsikás jutalma vastaps és színpadra való visszakövetelésük igazán megérdemelt volt.