Szociáldemokraták kongresszusaElnökké választották Grindeanut

2025. november 10., hétfő, Belföld

Eddigi ideiglenes vezetőjét, Sorin Grindeanut választotta elnökévé pénteki rendkívüli kongresszusán a Szociáldemokrata Párt (PSD), és az alapszabályzatát is módosította, törölve belőle a „progresszív” jelzőt.

  • Fotó: Facebook / Dragoș Benea
    Fotó: Facebook / Dragoș Benea

A bukaresti Romexpo vásárcsarnokban, mintegy 3000 küldött jelenlétében zajló tisztújító kongresszuson Sorin Grindeanu egyedüli jelöltként indult az elnökségért. A képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikust 2787-en támogatták, nyolc küldött tartózkodott. A küldöttek a párt új vezetését, öt első alelnökét – Bogdan Ivan, Victor Negrescu, Marius Oprescu, Ionuţ Pucheanu és Corneliu Ştefan –, illetve húsz alelnökét is megszavazták. A párt főtitkárává Claudiu Mandát választották.

Sorin Grindeanu a megválasztása után kijelentette: olyan ereje,  egyetlen politikai alakulatnak sincs Romániában, mint a PSD-nek. Úgy fogalmazott, hogy a pártnak ugyanazt kell tennie, amit mindig: közel lenni az emberekhez és közpolitikákat kidolgozni számukra. Programbeszédében azt hangsúlyozta, azt szeretné, ha a politikai szervezet nemcsak reagálna történésekre, hanem „megadná az alaphangot”, megoldásokat és reményt kínálna a választóknak. Közölte: a PSD „a nép pártja” lesz.

Sorin Grindeanut május 20-án választotta a PSD ideiglenes elnökévé,  miután az elnökválasztásokon elszenvedett sorozatos kudarcok után Marcel Ciolacu volt miniszterelnök a pártelnöki tisztségéről is lemondott.

A Karánsebesen született Grindeanu régóta a PSD egyik „erős embere”, 2017-ben mintegy fél évig Románia miniszterelnöke is volt. Egyes elemzők szerint elnöksége várhatóan nem hoz valódi megújulást a meg­gyengül pártban, melynek számos támogatója átpártolt a többi párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetséghez (AUR). A sajtó szerint ez a fő oka annak, hogy a PSD törölte alapszabályából a „progresszív” jelzőt, és a jövőben a nemzeti, vallásos és hagyományos értékeket kívánja népszerűsíteni.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint hogyan szerepel majd a SuperLigában az egy év után visszatérő Sepsi OSK?










eredmények
szavazatok száma 615
szavazógép
2025-11-10: Közélet - Demeter J. Ildikó:

Van igény a gondos órára

Folyamatosan telt ház volt a gondosóra-program iránt érdeklődők számára meghirdetett nyílt napon, voltak, akiknek várniuk is kellett, de a negyvennél több érdeklődőből 31 már a készülékkel távozott. 
2025-11-10: Belföld - :

A dolgozók elszegényedése ellen tüntetnek

Tüntetést szervez az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) szerdán 10 órakor Bukarestben a kormánypalota előtti téren, amelyet felvonulás követ a parlament melletti Alkotmány térig. A szakszervezeti szövetség a munkavállalókat hátrányosan érintő kormányzati intézkedések miatt hívta tagjait az utcára.