Népes közönség előtt, egykori osztálytársak, barátok, ismerősök, kollégák és más érdeklődők jelenlétében mutatták be Pálmai Tamás, a Háromszék külső munkatársa Katica macija című első mesekönyvét csütörtök este Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron-termében. A jó hangulatú beszélgetésen Farcádi Botond, lapunk főszerkesztője faggatta a szerzőt, majd a Mácsafej zenekar lepte meg az írót, végezetül pedig különböző békési finomságokat is megkóstolhattak a jelenlévők.
Elöljáróban Farcádi Botond röviden bemutatta a háromszéki származású Pálmai Tamást, aki „civilben” háziorvosként dolgozik Békésen, majd felolvasott egy Móra Ferenc-mesét, amelynek margóján Pálmai arról vallott, hogy élete során a kisgyermek, az édesapa és a nagyapó szerepét is megélte már, utóbbiból született meg a Katica macija című mesekönyv.
Nem szokványos dolog, hogy egy orvos és közéleti személyiség ebben a „negyvenen túli” korban első könyves szerző lesz, de ez mégiscsak jobb, mint ha idős íróként kezdett volna el műteni – jegyezte meg a főszerkesztő, mire Pálmai Tamás elmesélte, hogy valójában már diákkorától incselkedik az irodalommal. Több neves mentora is volt, és bár egyesek lebeszélték az írásról, irodalmi és publicisztikai műfajokkal is próbálkozott, aztán a Békési Újság harminc évvel ezelőtti indulása után kezdett el rendszeresen jegyzeteket írni. Még Farkas Árpád korában lett a Háromszék külső munkatársa. Egy ideig közéleti szerepet vállalt, Békés alpolgármestere is volt, de már visszavonult a közélettől. Négy unokája inspirálta a verses mesekönyv megírására. Valójában egy délutáni szösszenet volt számára a könyv megírása, melynek kezdetben Macimese volt a címe. Az illusztrátornak, Horváth Hajnalkának már sokkal több időbe telt a rajzok elkészítése, és az ő ötlete nyomán vált főszereplővé Katica, mert szerették volna visszahozni a mesevilágba a mostanában gyakran negatív szerepekben feltüntetett katicabogarat – vallotta a szerző.
Inkább egy jegyzet- vagy esszékötetet nézett volna ki belőle – mondta ezután Farcádi Botond, hisz Pálmai szerinte azon íróemberek közé tartozik, akik „ritkán látott elköteleződéssel tudják elegyíteni a természetes íráskészséget a közéleti szerepvállalással egy bizonyos értékrendszerhez való szilárd ragaszkodás mentén”. Igen, többen biztatják egy esszékötet kiadására, még finanszírozást is ígértek neki – mondta a szerző –, ezért elkezdett gondolkodni egy olyan kerettörténeten, amelyben egységes egészet tudnának alkotni a Háromszékben megjelent írásai, pontosabban azoknak csupán az a része, amely nem aktuálpolitikai vonatkozású.
Farcádi kérdése nyomán arról is mesélt, hogy diákévei tüntető magyarkodása miatt, valamint amiatt, amit később is képviselt, lassan elfogyott körülötte a levegő, és a forradalmat követő események semmi jót nem ígértek, ezért telepedtek ki Magyarországra. Békés Sepsiszentgyörgyre emlékeztette őket, de ott mindaddig gyökértelennek érezték magukat, amíg megalakult a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), melyben igazi barátokra találtak. Sokáig árulónak érezte magát azért, hogy elhagyta a szülőföldjét, aztán abban találta meg a küldetését, hogy barátaival együtt Békés polgári várossá tételén fáradozott. Azonban rendkívül szoros, szinte napi kapcsolatban áll egykori itthoni osztálytársaival, akikkel 1977-ben végeztek, és akiknek a nevét el is sorolta betűrendben. Bevallása szerint az itthon és otthon életérzése meghatározza az életét, ami a Háromszékben közölt Békési leveleiből is egyértelműen kiderül.
A könyvről megtudhattuk, hogy egészen békési termék: illusztrátora, szerkesztője, korrektora, fényképésze, nyomdája is békési, és egy fillért sem fogadott el senki a munkájáért, csak a nyomdát kellett kifizetni. Ezért olcsón árusítják, Sepsiszentgyörgyön a LibriM-ben lehet megvásárolni.
A Mácsafej zenekar igazi meglepetést tartogatott a szerzőnek, hisz titokban megzenésítették és ezúttal először adták elő nyilvánosan a Katica macija című verses mesét. Az esemény dedikációval zárult, miközben eredeti békési termékeket: többféle vastag kolbászt házi kenyérrel, szilvalekváros papucsot, pálinkát és bort kóstolhattak a résztvevők, amiket Pálmai Tamás ismerősei adományoztak a könyvbemutatóra. Mint mondta, ugyanazok az emberek küldték ezeket a finomságokat, akik augusztus 20-án évről évre elkészítik a nemzeti összetartozás kenyerét, hogy annak bevételét Böjte Csaba gyergyószentmiklósi otthonának adományozzák.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.