Tojáson vett protekció

2025. november 11., kedd, A múlt hét
Kuti János

Valami megmozdult nálunk a korrupcióüldözés tekintetében, mert e hónapban is számos (vagy inkább számtalan) esetben indult bűnvádi eljárás olyanok ellen, akik állítólag törvényellenes cselekedeteket követtek el. Csak a múlt hét csütörtökén 300 házkutatási parancsot kézbesítettek. Biztosan azért keresztelték ezt a műveletet Jupiternek, hogy mindenkiben tudatosuljon: amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek. Nálunk viszont sokan képzelik magukat Jupiternek, aztán ha elkapják őket, rájöhetnek, hogy nem kis, hanem nagy ökrök voltak. A Jupiter hadműveletben elkapottak elleni vádak olyan sokfélék, hogy azokat meg sem próbálom felsorolni. Csak mutatóban lássunk néhány konkrét esetet.

Az egészségügyi minisztériumban házkutatást tartottak hamisan kiállított szakorvosi oklevelek miatt. Tizenketten állítólag a Moldovai Köztársaságban végezték rezidensi képzésüket, holott közben idehaza álltak alkalmazásban, és valójában nem végezték tanulmányaikat.

Most vették őrizetbe azt a személyt is, aki egymillió euróval akarta megvesztegetni a védelmi minisztert egy közvetítőn keresztül azért, hogy az Romtehnica Rt. hadiipari vállalat vezetőségét vegye rá: a Romtehnica kössön szerződést egy magáncéggel. A vesztegető egy volt szociáldemokrata képviselő, és lehet gyakorlata a megvesztegetésben, mert 2016-ban öt év négy hónapra ítélték befolyással való üzérkedésért és magánokirat-hamisításért. A védelmi miniszter „kategorikusan” visszautasított bármilyen találkozást azzal a személlyel, akit most 30 napos előzetesbe helyeztek.

A galaci kohászati kombinát vezetőinél (itt a tulajdonos az indiai Sanjeev Gupta) azért tartottak házkutatásokat, mert azok úgynevezett zöldbizonyítványokkal ügyködtek és körülbelül 300 millió euró értékben adták-vették a ki nem bocsátott szén-dioxidot a saját hasznukra (és az állam kárára).

Nálunkfelé azért, hogy valaki korrupció útján jól megérdemelt haszonhoz jusson, bizony áldozni is kell. Leginkább pénzt szoktak ajánlani és adni, amellyel jó kapcsolatokat lehet vásárolni a cél elérése érdekében, aztán hivatali visszaéléssel, nem nyilvánosságnak szánt adatok közlésével a megvesztegető busás haszonhoz juthat. Előfordulhat, hogy egy kellemetlenkedő személyt, aki akadályoz egy törvénytelen üzletet, le kell váltatni, és ehhez az illető feletteseit kell megkenni.

Ilyesmi legutóbb Vaslui megyében történt. Ott az üzletember, Fănel Bogoș a Vaslui megyei Liberális Párt vezetője, Mihai Barbu segítségével, aki a Vasúti Reform Hatóság elnöke is volt (hogy micsoda funkciók vannak!), többek közt a miniszterelnökhöz is bejutott. Le akarta váltatni a megyei állategészségügyi és élelmiszer-biztonsági igazgatóság (DSVSA) igazgatóját. Történt ugyanis, hogy az említett üzletember azt szerette volna, ha 3 millió euró kártérítést kap a DSVSA-tól, amire össze is állítottak egy dossziét. De szalmonellafertőzés és egy sor más rendellenesség miatt a helyi igazgatóság 230 ezer szárnyas kényszervágását kérte. Ezért akarta az üzletember leváltatni az igazgatót, és azért bizony ő maga is áldozott volna némi pénzt, amit mindenféle szakértői szerződések alapján fizetett már és fizetett volna még ki. Az üzletembernek – mint már említettem – elintézte a Vaslui megyei liberális pártvezér, hogy találkozzon a miniszterelnökkel, aki azt mondja, hogy ez egy szokásos találkozás volt, és az üzletember nem kért semmit, csak amiatt panaszkodott, hogy a helyi hatóságok nem kezelik megfelelően. Bogoș azért szeretett volna összejönni magas rangú állami tisztségviselőkkel, politikusokkal, és az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság főnökével, hogy váltsák le a helyi DSVSA igazgatóját. Nem ingyen kérte a közbenjárást, hanem szólt egyik beosztottjának, hogy készítsen egy tartalmas csomagot a közvetítő Mihai Barbunak. A telefonos utasítás szerint legyen benne 80 comb, 20 darab húszas rács tojás, 3–4 kiló érlelt túró, 10 kiló burduf túró, 10 joghurt, szána vagy kefir (kecske)…

Régebb, ha valaki rosszul vezette az autóját és bajt okozott, azt mondták, tojáson vette a sofőrkönyvét. Lám, ma is értékes a tojás.

 

Fotó: Pixabay.com

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 845
szavazógép
2025-11-11: Világfigyelő - :

Megegyeztek az amerikai olajszankciók alóli mentességről (Orbán Viktor a Donald Trump elnökkel való tárgyalásról)

Donald Trump elnökkel kezet ráztunk az amerikai olajszankciók alóli időhatár nélküli magyar mentességre. Amíg ő az elnök ott, és én a miniszterelnök itt, nem lesz szankció – írta Orbán Viktor miniszterelnök tegnap reggel a Facebookon.
2025-11-11: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

A szép jövő ígérete és a csúf jelen

Minden negyedik román állampolgár hivatalosan is szegénynek számít, de a többi sem él jól: közel kétharmaduk nem tudta legalább egy alapvető szükségletét fedezni a tavalyi, bőkezű választási szuperévben sem. Románia gazdasága a 13. helyen áll az Európai Unióban, ám mégis mi vagyunk a legszegényebbek, és ennek fő oka a toronymagas – az uniós átlag háromszorosához közelítő – infláció.