A Vidéki Beruházásokat Finanszírozó Ügynökség (AFIR) átütemezte az idén novemberre és decemberre tervezett pályázati kiírásokat, melyek nagy részét áttették a jövő esztendőre. A lépést a 2014–2022-es időszakot lezáró munka mennyiségével indokolják, miközben a céljuk, hogy ne maradjon elköltetlen, tehát elveszített uniós forrás.
Románia a 2014–2022 közötti időszakra az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) juttatott forrásokat 2025. december 31-ig igényelheti a pályázatok kifizetésére, ellenkező esetben a felhasználatlan összeget elveszíti. Adrian Chesnoiu, az AFIR vezérigazgatója nyilatkozata szerint a vidékfejlesztési alapból leosztott minden lehívható pénzt szeretnének a gazdák pályázatainak kifizetésére fordítani, jelenleg a 95 százalékos lehívási aránynál tartanak. A megyei vidékfejlesztési hivataltól kaptuk az információt, hogy például a 17.1-es intézkedésnél (a biztosításra költött összegek 70 százalékának megtérítése) országszinten több mint 10 ezer pályázatot kell ellenőrizni és kifizetni az év végéig, ami pedig rengeteg munkát igényel. Így jobbnak látták, ha később indítják a nemzeti vidékfejlesztési stratégiában szereplő további intézkedések pályázhatóságát, ezek nagy részét áttették 2026-ra.
Az AFIR és az agrárminisztérium honlapján megjelent újabb pályázatkiírási ütemterv szerint a DR 23-as intézkedésre (Beruházások mezőgazdasági termékek feldolgozására és forgalmazására) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 1. mellékletében felsoroltakon kívüli élelmiszerek és feldolgozott termékek előállítása céljából (ismertebb nevén a GBER-séma) 2025. december 15-től lehetne pályázni, erre 164,9 millió eurót fordítanak. A DR 16-os, Beruházások a zöldség- és/vagy burgonyatermelési ágazatban intézkedés, melyet rengetegen várnak a megyéből is, 2026. január 19-től indulna. A pályázható összeg itt 151,4 millió euró lesz. A DR 12-es, Beruházások a fiatal gazdák és az újonnan letelepedett gazdák gazdaságainak megerősítésében intézkdésre 2026. január 30-án hirdetnék meg a pályázást 169,6 millió euróval. A DR 17-es, Beruházások a komló- és/vagy asztaliszőlő-ágazatban 2026. febuár 2-án kerülne kiírásra 45 millió euróval. A DR 19-es, Nem termelő beruházások gazdaságok szintjén nevű intézkedést (védőerdősávok létesítése) 2026. február 9-én indítanák 11,7 millió euróval. A DR 21-es, Befektetések az afrikai sertéspestis (ASF) terjedésének megelőzésébe intézkedés 2026. február 13-tól lenne pályázható, erre 10 millió eurót szánnak. A DR 18-as, Befektetések a virág-, gyógynövény- és illóolajnövény-termesztésben intézkedésnél a tervezett kiírási időpont 2026. február 23-a, a keret pedig 5 millió euró. Utolsónak indítanák 108 millió euróval a DR 14-es, Befektetések a kisgazdaságokban intézkedést, amely 2026. február 27-én nyílna meg. Itt is nagy lesz a versengés, a megyéből is sokan várják ennek az intézkedésnek az indítását.