A romániai birkózósport központjává vált a hétvégén Marosvásárhely, ahol az U23-as korosztály országos bajnokságát rendezték. Az eseményen egy temesvári és két sepsiszentgyörgyi klub színeiben több háromszéki versenyző is szőnyegre lépett, közülük ketten ezüstéremmel zárták a viadalt.
Péntektől vasárnapig a marosvásárhelyi Szász Adalbert Sportlíceum sportterme adott otthont az U23-as korosztályú birkózók országos bajnokságának, amelyen kétszázan léptek szőnyegre. A mezőnyben három klub színeiben öt Kovászna megyei versenyző is próbára tette magát, mérlegük két bajnoki ezüstérem mellett két ötödik és egy hatodik helyezés.
A Sepsiszentgyörgyi ISK (edzők: Kertész Dávid, Hatos Péter és Kertész Mátyás) három sportolóval vett részt a vásárhelyi megmérettetésen, a legjobb eredményük pedig Molnár Krisztina nevéhez fűződik, aki a 65 kilogrammos súlycsoportban a dobogó második fokár állhatott fel. Molnár remek versenyzéssel jutott döntőbe, ahol kikapott a Resicabányai VSK együttesét képviselő Viorica Adamtól. Hozzá hasonlóan Ilyés Norbert (125 kg) is éremért harcolhatott: a szentgyörgyi birkózó vigaszágon jutott kisdöntőbe, ahol a szintén Resicabányai VSK színeiben versenyző Brian Samuel Techerean ellen maradt alul, ezáltal az ötödik helyen végzett. A csapat harmadik tagja, Sándor Tamás (61 kg) a hatodik helyen fejezte be az országos bajnokságot.
A megyeszékhelyi sportiskola fiatal edzője, Kertész Mátyás a Temesvári CSU versenyzőjeként szerepelt a tornán és egészen a döntőig menetelt, ahol azonban vereséget szenvedett a craiovai Gabriel Mihalceatól, így ezüstéremmel a nyakában térhetett haza. A Sepsiszentgyörgyi MSK (edző: Mátéfi Árpád) egy sportolóval vett részt a viadalon, a 92 kilogrammosok küzdelmében Orbán Lóránt ötödik lett. (t)