Kedves, hangulatos hagyománnyá vált Sepsiszentgyörgyön a Márton-napi lámpás felvonulás: voltak családok, akik az óvodából-iskolából-munkából egyenesen a főtérre mentek tegnap délután. A gyermekek persze felkészültek, szebbnél szebb és ötletesebbnél ötletesebb lámpákat vittek magukkal, és ahogy egyre többen érkeztek, úgy erősödött a jókedvű zsibongás is.
Az ünnepség díjkiosztással kezdődött: az idén hatodik alkalommal meghirdetett Márton-napi rajzversenyre több mint 150 rajzot küldtek be a megye minden sarkából, ezek közül harmincötöt díjaztak, összesen 8 korosztályban (kiscsoportos óvodástól negyedik osztályosig); a rajzokat a Székely Mikó Kollégium parkra néző földszinti ablakaiban ki is állították.
Szent Márton püspökről Ilyés Zsolt plébános mesélt az akkorra már közel kétezres létszámúra nőtt hallgatóságnak: elmondta, hogy milyen jó ember volt, megosztotta köpenyét a didergő koldussal, és arra biztatta a gyermekeket, hogy legyenek ők is jók, mert a jó emberek jobbá tudják tenni a világot. Ezek után – Simon Balázs kántor közreműködésével – énekszóra gyúltak ki a lámpák, és tömött sorokban indultak el a fényhordozók – gyermekek, fiatalok, szülők, nagyszülők – az Erzsébet park sétányain; annyian voltak, hogy az első vonal akkor ért vissza a kőszínpadhoz, amikor az utolsók beléptek a fák közé. Újult erővel hangzott fel az ének, majd a Miatyánk következett, és lassan hazafelé fordult mindenki.
A főtéri rendezvénnyel párhuzamosan a sepsiszentgyörgyi Waldorf-tagozatos óvodások és iskolások is megtartották saját lámpás felvonulásukat a Nicolae Colan-iskola mögött, az Olt partján.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.