A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és Népfőiskola hétfő esti rendezvényén Ferencz Éva, az egyesület elnöke köszöntötte a rendkívül nagy számban megjelent közönséget. Bevezetőjében a közösségi kíváncsiság szerepét hangsúlyozta: „Megtaláltuk azt a vezérfonalat, amely fontos felfedezéshez vezetett. Miközben azon gondolkodtam, miként lehet egy több száz éve történt ügyet ma, 2025. november 10-én úgy felvezetni, hogy az embereket rossz időben is kimozdítsa, azt kérdeztem magamtól: hogyan kapcsolódik a múlt a jelenhez, és mit ad a jövőnek? Tudunk-e annyira büszkék lenni a templomtornyunk hajlatára, a tornácos házak szépségére, mint egy unoka mosolyára? Megtaláljuk-e az előttünk járók letett értékeit a papírokban, a levéltárak dokumentumaiban, amelyekhez a hétköznapi ember ritkán fér hozzá? Megszületik-e bennünk a kíváncsiság, a kérdés, amely elindítja a kutatást?” – sorjázta a kérdéseket, majd bemutatta az előadót is: csíkszeredai születésű kutató, tanulmányait a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen végezte; fő terepe az erdélyi középkor.

Gazda István matematikatanár, helyi tanácsos az előzményekről szólt. Felidézte a helyi gyakorlatot, hogy a települések „köveire” az első okleveles említés évszáma kerül: Kovászna esetében 1548, míg például Kőrös 1464… Ez azonban sok kérdést vetett fel, különösen, hogy az 1567-es összeírásban Kovászna 61 portával szerepel – jelentős szám –, mégis későinek tűnik az „első említés”. További zavaró tényező volt egy félreértett statisztikai becslés, amely alapján úgy tűnhetett, mintha a pápai tizedjegyzékben is szerepelne Orbaiszék – valójában nem. „Elszomorodtam, hogy sehol sem vagyunk” – idézte fel, majd eljutottak ahhoz a kutatóhoz, aki éppen ilyen ügyeken dolgozik. Felvették a kapcsolatot Hegyi Gézával, s hamar kiderült: egy 1454-es irat van előtte. Innen felgyorsultak az események: a város vezetésével és a helyi szakemberekkel egyeztetve engedélyt kértek és kaptak a budapesti Országos Levéltártól a dokumentum tanulmányozására és bemutatására. „Most itt vagyunk – mondta –, és ajánlom a kutató eddig összeszedett adatait: kiderül belőlük, hogy aki a térségben valaha szerepelt, az a dokumentum tanúsága szerint velünk együtt előbbre lépett az időben”.

Hegyi Géza a dokumentumról elmondta: „komoly termetű” irat, a Magyar Nemzeti Levéltár – Országos Levéltár, azon belül a Diplomatikai Levéltár őrzi (jelzete: DL 4736). 1934 óta van itt – korábban a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéhez tartozott, a múzeumi levéltári anyagot a harmincas években olvasztották be az Országos Levéltárba. „Ki adta be eredetileg, és kinek a birtokában volt korábban: nem tudjuk. Valószínű, hogy valamely kisebb székely – vagy székely kapcsolatokkal bíró – család levéltárából került közgyűjteménybe, józan megfontolásból: így nagyobb biztonságban maradhatott meg” – hangsúlyozta.

A Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött latin nyelvű jogi dokumentum 1454-ből származik, és egy birtokper kapcsán említi Kovásznát. Az irat szerint az orbaiszéki székelyek gyűlést tartottak itt a székely alispán, Kosztolányi Osvát vezetésével. Ez az adat önmagában is rendkívüli jelentőségű, hiszen azt bizonyítja, hogy Kovászna már a XV. század közepén térségi központ volt.

Az irat azért is jelentős, mert nem csak Kovásznát nevezi meg, hanem több környékbeli falut is: Zabolát, Petőfalvát, Tamásfalvát és Szörcsét, továbbá az utóbbi határában volt, de a 17. században elnéptelenedett Domokosfalvát. Ezek tehát mind 1454-ből rendelkeznek első írásos említéssel. Bár többségük nyilván évszázadokkal korábban is létezett, a közösségi emlékezet mindig a fennmaradt írott forrást tekinti fogódzónak.

Az előadó nyelvi-írásbeli érdekességként említette: az oklevél „vidéki latinsággal” fogalmaz, helyenként szabálytalan, ezért nem minden részlete kristálytiszta. Az ortográfia is árulkodó: magyar szavak hosszú magánhangzóinak latin betűkészlettel való helyettesítése, például ő vagy ű helyett „w”, mint a kártyajátékban a „joker” – „ezek mind a XV. századi gyakorlat részei” – mondta.

A továbbiakban Hegyi Géza történész egy másik, szintén középkori dokumentumot is bemutatott. Ezt Hunyadi János látta el kézjegyével 1455-ben és a Diplomatikai Levéltárban őrzik. Az okirat tárgya két fél osztozkodása: „Komollói Tamás fia Fülöp és Szemerjai László fia Pál egyezsége Teleki Pál fia Mihály és Gergely fia Miklós leányaival”. Előbbiek kapják Cófalvát (korábban Jánosháza), utóbbiak Teleket Orbaiszéken. Cófalva korábbi birtokosa Czoh János volt.

Az 1455-ös osztozólevél, amely – és ez a legfrissebb, legszebb hozadék – nemcsak a falu korát tolja messzébb, hanem névadásunk belső logikáját is felvillantja. Czoh János neve helynévvé vált, a név faluvá, a falu történelemmé – és a hétfő esti kivetített betűk fényében, közös önismeretté.