JégkorongÉrtékes pontokat szereztek a címvédő otthonában

2025. november 12., szerda, Sport

A Háromszéki Ágyúsok tegnap 3–1-re győztek a fiatal játékoskerettel jégre lépő Gyergyói Hoki Klub vendégeként, így három értékes pontot szereztek. A háromszéki csapat pénteken 15.30-tól a bajnokság alapszakaszában, szombaton 11 órától pedig a Román Kupa csoportkörében játszik a sereghajtó Sportul Studențesc ellen a Berceni Arénában.

  • Fotó: Máté Bence
    Fotó: Máté Bence

A Remete Ice Arénában a vendégek rögtön a találkozó első percében emberelőnybe kerültek, azonban a lehetőségeiket nem sikerült gólra váltaniuk. A folytatásban is nyomást gyakoroltak ellenfelükre, ezáltal az 5. percben vezetést szereztek: Antal Előd távoli lövésébe Róth Zoltán a kapu előterében finoman beleért, a pakk pedig a bal alsóban kötött ki (0–1). A háromszéki gárda a lendületes játékának köszönhetően az első harmad derekán ismét betalált, ekkor Lukas Žukauskas előkészítését követően Szergej Pajor célzott pontosan (0–2).

A második felvonást a gyergyószentmiklósi alakulat indította jobban, kétszer is létszámfölényben támadhatott, viszont a Háromszéki Ágyúsok szervezett védekezése állta a sarat és kapusuk, Béres Szilárd is kiválóan védett. A narancs-kék mezesek a szünethez közeledve több lehetőséget kialakítottak, ellenben a befejezéseknél nem voltak elég élesek, így az eredmény nem változott.

Kertész Zoltán legénysége az utolsó játékrészben nehéz helyzetbe hozta magát a kiállításokkal, riválisuk hét percig fórban rohamozhatott, de megakadályozták őket abban, hogy ezeket a javukra fordítsák. A házigazdák végül az 55. percben emberhátrányban szépítettek, egy ellentámadás végén Simon Levente a keresztléc alá bombázott (1–2). A hajrában a Gyergyói Hoki Klub időt kért és levitte a hálóőrt, ezt kihasználva Róth Zoltán lecsapott a korongra, majd Gecse Olivér passza után Antal László a kék vonaltól az üres hálóba lőtt (1–3).

Eredmény, román bajnokság, alapszakasz: Gyergyói Hoki Klub–Háromszéki Ágyúsok 1–3 (gólszerzők: Simon Levente 55., illetve Róth Zoltán 5., Szergej Pajor 11., Antal László 59.). (miska)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket!

Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.

Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.

Szavazás
Ön szerint az elmúlt években ki volt Románia legjobb miniszterelnöke?
















eredmények
szavazatok száma 919
szavazógép
2025-11-12: Sport - Tibodi Ferenc:

Hat játékos, három válogatott (Női kosárlabda)

Miközben a női kosárlabda Nemzeti Liga a válogatott-szünet miatt kényszerszabadságon van, a Sepsi-SIC több játékosa számára nincs pihenő. A bajnoki címvédő hat kosarasa nemzeti színekben folytatja: hárman a román, ketten a magyar együttesbe kaptak behívót, egy pedig a kanadai együttesben játszik. Románia a 2027-es Európa-bajnoki selejtezőkben szerepel, és ma 19 órától Limassolban játszik tétmeccset Ciprussal, míg a magyar és a kanadai csapat a tavaszi világbajnoki kvalifikációra készül.
2025-11-13: Történelmünk - Benkő Levente:

Megszöktem a pokolból (Barcaföldvári fogolytábor)

Hagyományosan november 4-én, a nemzeti gyásznapon tartanak megemlékezést az egykori barcaföldvári fogolytábor utolsó tömegsírján 2000-ben állított emlékműnél. Ezúttal, immár huszanhatodszor is, Ungvári Barna András, az emlékműállítást hidvégi szolgálatának idején kiharcoló, jelenleg uzoni református lelkipásztor mondott megemlékező beszédet, és idézett az egykori fogoly, Égető Jenő vallomásából. A történetet Benkő Levente történész, újságíró, szerkesztő, a Háromszék egykori munkatársa rögzítette és tette közzé a sepsiszentgyörgyi Charta Kiadónál 2001-ben Muszáj volt élni valahogy címmel megjelent könyvében. Mai Történelmünk rovatunkban ebből közlünk részleteket, a barcaföldvári eseményekre összpontosítva, rövid bevezetővel és a szerkesztő alcímeivel.