Benyújtotta lemondását tegnap Szvitlana Hrincsuk ukrán energetikai miniszter, akinek döntése az energetikai ágazatot érintő nagyszabású korrupcióellenes eljárással áll összefüggésben. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap kijelentette, Herman Haluscsenko igazságügyi miniszternek is le kell mondania, később fel is függesztették a százmillió dolláros pénzmosásban érintett Haluscsenkót.
A gyanú szerint Haluscsenko – aki idén nyári kinevezése előtt négy éven át energetikai miniszter volt – egy olyan hálózat működtetésében vett részt, amely az ukrán atomerőművek üzemeltetéséért felelős Enerhoatomnak dolgozó cégektől vett le 10–15 százalékos kenőpénzt – írta tegnap délután a telex.hu.
„Benyújtottam a lemondásomat. A pozíció soha nem volt öncél számomra. Hálás vagyok Volodimir Zelenszkij elnöknek, Ukrajna kormányának és a parlamenti képviselőknek azért a lehetőségért, hogy az ország javára dolgozhattam, amit az elmúlt tíz évben különböző állami tisztségekben végeztem” – írta Hrincsuk a Facebookon az MTI tudósítása szerint. A volt energetikai miniszter leszögezte, hogy szakmai tevékenysége során „nem történt semmiféle jogsértés”. „Ilyen tények egyáltalán nem létezhetnek. Mindennek van határa. Végső soron az idő mindent a maga helyére tesz” – fűzte hozzá bejegyzésében.
Nem sokkal Hrincsuk bejegyzésének megjelenése előtt Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Facebookon videóposztot tett közzé, amelyben kifejtette azon véleményét, hogy Herman Haluscsenko igazságügyi miniszternek és Szvitlana Hrincsuk energetikai miniszternek le kell mondania tisztéről. Haluscsenkót – aki Hrincsuk előtt vezette az energetikai minisztériumot – Julija Szviridenko kormányfő tegnap függesztette fel hivatalából az országban folyó korrupcióellenes nyomozás kapcsán.
„Úgy vélem, az igazságügyi miniszter és az energetikai miniszter nem maradhat pozíciójában, mert ez részben a beléjük vetett bizalom kérdése is. Ha vádak merülnek fel, azokért felelni kell” – hangsúlyozta Zelenszkij. „Jelenleg mindenkinek rendkívül nehéz Ukrajnában. Áramkimaradásokon, orosz csapásokon és veszteségeken megyünk keresztül. Teljesen elfogadhatatlan, hogy mindeközben az energetikai ágazatban még mindig működjenek bizonyos visszaélési sémák” – tette hozzá az elnök.
Az ukrán Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóiroda (NABU) hétfőn jelentette be, hogy különleges műveletet hajtott végre az energetikai szektor korrupciójának feltárására. A nyomozás során kiderült, hogy egy bűnszervezet tagjai nagy léptékű befolyásszerzési rendszert építettek ki az állami szektor stratégiai vállalatainál, elsősorban az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom állami cégnél.