KézdivásárhelyJátékterem a Nagy Mózes Főgimnáziumban

2025. november 13., csütörtök, Közélet

Érdekes és egyedülálló kezdeményezés valósult meg a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnáziumban. Az iskola alagsorának egyik termében közkívánatra játéktermet alakítottak ki, ahol a diákok a szabad idejükben lazíthatnak, társasjátékozhatnak és levezethetik a feszültséget.

  • Fotó: Nagy Mózes Főgimnázium
    Fotó: Nagy Mózes Főgimnázium

A szükség szülte helyzet kreativitást hozott ki belőlünk. Ez is az oly sokat hangoztatott erőszakmegelőzés formája – foglalta össze tömören a játékterem létrejöttének a gondolatát Nagy Judit, a kantai Nagy Mózes Főgimnázium aligazgatója, aki szerint pár diák csínytevése világított rá arra, hogy valamit kell kezdeni a pubertárskorba lépők fölös energiájával.

„Nagy örömmel tölt el, hogy az iskolánkban most már megvan a lehetőség, hogy a diákjaink tanórán kívül is értelmesen töltsék el az időt. A diákok mindig is kreatívok, ami szabadidejük eltöltését illeti. Nagyon örülünk azonban annak, hogy nem a virtuális térben keresik a kikapcsolódást, hanem közösségi szinten. Próbáltunk nyitott szemmel járni, és ezért a nagyon jól működő diáktanácsunkkal együtt közösen találtuk ki, hogy jó lenne az iskolánkban egy alkalmas teret találni, ahol diákjaink szórakozhatnak. Az eredeti ötlet mindössze egy bokszzsák volt, aztán ebből fejlődött ki a terem, amiben biliárdasztal, csocsó, pingpongasztal, társasjátékok vannak, kis asztalok és babzsákok mellett sok más egyéb is található” – magyarázta az aligazgatónő, aki azt is büszkeséggel emelte ki, hogy a termet a diáktanács rendezte be.

A játéktermet annak rendje és módja szerint fel is avatták, beszédet Nagy Balázs, az iskola diákszövetségének elnöke, XII. A osztályos tanuló mondott. „Ez a hely nem csupán egy terem, ahol különböző játékokat találunk. Ez egy közösségi tér, amit a diákoknak és a diákokért hoztunk létre – azért, hogy legyen egy hely, ahol kikapcsolódhatunk, feltöltődhetünk és együtt tölthetjük a szabadidőnket. A játékterem célja, hogy összekösse az évfolyamokat, erősítse a barátságokat, és megmutassa, hogy az iskola nemcsak a tanulásról, hanem az élményekről és a közösségről is szól” – fogalmazott s kiemelte, hogy a játéktermet minden diák használhatja, a szabályzatnak megfelelően. 

A játékterem megvalósítását Bakk-Vitális Mária Kinga, Simon Mária, Barta Vilmos, Gyergyai Botond, Szováti Ágnes és Mucsi Beáta Enikő támogatta.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 884
szavazógép
2025-11-13: Világfigyelő - :

Ez most nem lesz könnyű menet… (Kárpátaljai levelek)

Az Euromajdan utáni ukrán politikum legnagyobb korrupciós botránya robbant ki a héten. Annak következményei ma még beláthatatlanok. Az elkövetkező napok, hetek sok mindenre választ adhatnak.
2025-11-13: Közélet - :

Időt nyert az önkormányzat (Őrkői óvoda és közösségi központ)

Újabb haladékot kapott a pályáztató hatóságoktól Sepsiszentgyörgy önkormányzata, hogy befejezze a hátrányos helyzetű városrészeket felzárkóztató stratégiájába illesztett, európai uniós forrásokból megépítendő óvodát, valamint közösségi központot.