Őrkői óvoda és közösségi központIdőt nyert az önkormányzat

2025. november 13., csütörtök, Közélet

Újabb haladékot kapott a pályáztató hatóságoktól Sepsiszentgyörgy önkormányzata, hogy befejezze a hátrányos helyzetű városrészeket felzárkóztató stratégiájába illesztett, európai uniós forrásokból megépítendő óvodát, valamint közösségi központot.

  • Az óvoda épületénél már az önkormányzat vállalata dolgozik. Fotó: Nagy D. István
    Az óvoda épületénél már az önkormányzat vállalata dolgozik. Fotó: Nagy D. István

Az őrkői óvodánál a munkát a városháza saját vállalata, a Sepsi Útépítő zárja le, zajlik is a munka, míg a közösségi központ esetében egy utolsó utáni esélyt kapott az eddigi kivitelező, és ha nem teljesíti, amit kértek, akkor másnak kell befejezni a munkálatokat. Az óvodaépületet jövő év végéig, míg a központot 2029-ig kell befejezni.

Amint azt a nyáron jeleztük, áldatlan állapot alakult ki az Őrkőn a helyiek életkörülményei javítását is célzó beruházás kapcsán. A kivitelezővel, egy bukaresti céggel végig kalandos volt az önkormányzat együttműködése, folyamatosan noszogatni kellett, de így is nagyon gyengén teljesített. A nyár végére egyértelművé vált, hogy még az óvoda befejezését sem tudja megoldani, ezért már akkor eldőlt, hogy szerződést bontanak vele. Ez meg is történt, a beruházást pedig átadták az önkormányzat vállalatának, a Sepsi Útépítő Kft.-nek, amely neki is látott a munkának.

Pár hónappal ezelőtt az óvoda befejezése még nagyon sürgető volt, mivel az év végéig kapott haladékot az önkormányzat, ellenkező esetben vissza kellett volna fizetnie a felhasznált uniós támogatást. Amint azt Tóth-Birtan Csaba alpolgármestertől megtudtuk, ezt megúszták, mivel időközben a munkálat költségei ismét nőttek, így a be nem fejezett, de újraütemezett EU-s beruházások között bekerült egy másik költségcsoportba, ami azt is jelentette, hogy a lezárási határidő kitolódott egy évvel, azaz 2026 decemberéig kaptak újabb haladékot. Az alpolgármester szerint az óvodát addig biztosan be tudják fejezni. A gond az, hogy a munkálatok oroszlánrészét saját zsebből kell finanszírozni.

Az óvodával átellenben épülő közösségi központ esetében, noha nem várnak csodát, de év végéig még adtak egy utolsó utáni esélyt az ott dolgozó cégnek, hogy a nyílászárókat szerelje be. Ha ezt sikerül teljesítenie, akkor marad, ha nem, itt is szerződést bontanak, és várhatóan közbeszerzést írnak ki egy újabb kivitelező kiválasztására, vagy esetleg itt is a Sepsi Útépítőre hárul majd a feladat. Az alpolgármester az utóbbi kapcsán hozzátette: mindent azért nem lehet az önkormányzat vállalatára bízni, mert véges a kapacitása. Tóth-Birtan Csaba azt is elmondta, hogy a központ épületénél a befejezési határidő 2029 vége, ugyanis átkerült a Sepsi Helyi Akciócsoport következő uniós költségvetési ciklusra szóló támogatási stratégiájába, ezért a végrehajtási határidő kitolódott.

Mint ismert, az óvoda, a közösségi központ, valamint a szociális lakások a Sepsi Helyi Akciócsoport (Sepsi GAL) és az önkormányzat által kezdeményezett, a hátrányos helyzetű városrészeket felzárkóztató stratégia részeként épülnek uniós támogatással. A másik két felzárkóztatandó városrész a Csíki és a szépmezői lakónegyed.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint ki volt a legrosszabb miniszterelnöke Romániának az elmúlt években?
















eredmények
szavazatok száma 884
szavazógép
2025-11-13: Közélet - Bartos Lóránt:

Játékterem a Nagy Mózes Főgimnáziumban (Kézdivásárhely)

Érdekes és egyedülálló kezdeményezés valósult meg a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Főgimnáziumban. Az iskola alagsorának egyik termében közkívánatra játéktermet alakítottak ki, ahol a diákok a szabad idejükben lazíthatnak, társasjátékozhatnak és levezethetik a feszültséget.
2025-11-13: Máról holnapra - Farkas Réka:

Bízhatunk a román államban?

Mennyire bíznak a polgárok az államban, és képes-e az megvédeni őket – ezeket a kérdéseket tette fel Nicușor Dan államelnök tegnap új, nemzetvédelmi stratégiája ismertetésekor, és önmagának adott válasza sem volt megnyugtató.