Írt szociográfiai tanulmányt a Temesvárra telepedett atyhaiakról, szülőföldje, a Sóvidék fazekasságának múltjáról és jelenéről, hozzájárult a temesvári forradalom történetének jobb megismeréséhez. 2007-ben elindította a tízkötetesre tervezett, 1956 erdélyi mártírjai című sorozatot. Eddig megjelent hét vaskos kötet, most készül a nyolcadik, a Moyses Márton tűzhalála. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc erdővidéki visszhangja című kötete a Kovászna megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének támogatásával 2017-ben jelent meg a Pongrátz Gergely ’56-os Közhasznú Alapítvány gondozásában. A kötetnek és az 1956-os sorozatának nagy sikere volt az Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Németország magyarságának körében is.

Tófalvi Zoltán A kereszt romániai vértanúi. Az áldozatok vére az égre kiált! című, a Magyar Pen Club kiadásában Budapesten 2019-ben megjelent kötetét Vekov Károly az Áldozatok és áldozottak című kötetével együtt a magyar kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes 2019. június 1-jén a csíksomlyói szentmise után Ferenc pápának adta ajándékba. Vekov Károly kiváló történész – sajnos – elhunyt. Tófalvi Zoltán könyvének most készül az angol nyelvű fordítása – a fordítás és a kiadás előkészítése Szilágyi Zsolt erdélyi magyar politikus érdeme.

Tófalvi Zoltán kutatásainak egyik sarokkövét jelenti Moyses Márton élettörténetének és mártíromságának feltárása: 2004-ben Katyi Antal operatőrrel Életem mint égő fáklya címmel dokumentumfilmet készít, amellyel elnyerte a Lakiteleki filmfesztivál különdíját. A Román Televízió magyar adásának Miholcsa Gyulával készített Moyses Mártonról dokumentumfilmet. 

Tófalvi Zoltán Nagyajtán október végén részt vett az unitárius templomvár előtti téren felállított, az egykori szovjet megszállási övezetben a diktatúra ellen önégetéssel tiltakozók közös emlékművének avatásán. Ezt követően beszélgettünk vele.

A nagyajtai emlékmű avatásán. Fotó: Hecser László

Kezdetben nehéz volt kutatni

– Mikor találkozott először Moyses Márton nevével, illetve mikor fogott életpályájának kutatásába?
– Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem–filozófia fakultásán, történelem szakon végeztem, gyerekként éltem meg ötvenhatot, nem meglepő, hogy mindig is érdekelt, vajon mi történt. Érdekelhetett bármennyire, nem lehetett kutatni, 1990-ig tabutémának számított ez az időszak. Amikor belevághattam a témába, nagyon hamar megismertem Moyses Márton nevét, hiszen nagyon izgalmas a története: ő az a fiatalember, aki meggyőződéséért a tűzhalált is vállalta. Mindennek ellenére 2002-ig, a lusztrációs törvény megjelenéséig kellett várnom, hogy történetével behatóbban foglalkozhassam. Nehezítette a munkát, hogy csak visszaemlékezések voltak. Mindenki kialakítja a saját kis történetét, de az nem biztos, hogy hiteles. Áttörés akkor történt, amikor Moyses Márton dossziéját Kolozsvárról átvitték a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács bukaresti levéltárába, s bár időbe telt, de megkaptam a teljes dokumentációt, a teljes per­iratot, majd megfigyelési és követési dossziéját. Ekkor ismertem meg a görög sorstragédiákra emlékeztető történetét, és ekkor határoztam el, hogy filmet készítünk róla. A Magyar Nemzeti Filmintézettől támogatást kértem és kaptam is, Katyi Antal operatőrrel pedig elkészíthettük azt a filmet, amellyel a Lakiteleki fesztiválon különdíjat nyertünk. 

– Mi derült ki a kutatások alapján?
– A kutatások alapján az derült ki, hogy Moyses Mártonhoz hasonló hős nincsen a világtörténelemben. Hiteles levéltári dokumentumok és három cellatársának – Ioan Popának, Jakab Pálnak, Gheorghe Todorannak – a vallomása bizonyítja: azért, hogy veréssel se tudjanak belőle terhelő vallomást kicsikarni a társaira – elsősorban barátjára, Szokoly Elekre –, a Securitate kolozsvári börtönében 1962. szeptember 28-án a rabruhájából kitépte az erősebb szálakat, azokkal pedig levágta a saját nyelvét! Micsoda fájdalommal és vérzéssel járhatott! A Moyses Márton tűzhalála című kötetemben közlöm a hiteles orvosi lapot is, amelyben az áll, hogy a levágott nyelv gyógyítására a börtön orvosnője, dr. Ileana Ionescu kamillateát (!) írt fel. A „kezelés” hatására Moyses Márton feje éjjelre nagyon feldagadt, mentővel kellett bevinni a kolozsvári sebészeti klinikára. 1962. szeptember 29. és október 6. között feküdt a kórházban: visszavarrták a nyelvét, de nem forrt vissza rendesen, és élete végéig – ezt Éva húga mesélte nekem a dokumentumfilmben – nehézkesen beszélt. 

A filmforgatáskor nagyon megható jelenet volt, amikor elmondtam Szokoly Eleknek, hogy Márton érte vágta le a nyelvét, ő pedig ott helyben elsírta magát, hogy ő arról nem is tudott.

Csatlakozni a forradalomhoz

– Vegyük sorjában Moyses Márton történetét.
– A bentlakás nevelőjének, Dienes Csabának volt az érdeme, hogy hallgatták a Szabad Kossuth Rádió adásait, s tisztában voltak a forradalom történéseivel. Ezért történhetett meg, hogy amikor a sepsiszentgyörgyi rajoni párttitkár kiment a baróti líceumba, hogy „megmagyarázza”, mi is történik Magyarországon – ellenforradalom és minden egyéb –, Moyses tiltakozott az elhangzottak ellen. Ezzel már biztosan a hatalom célkeresztjébe került. Ő biztatja fel Józsa Csabát, Bíró Benjámint és az ugyancsak nagyajtai Kovács Jánost, hogy szökjenek át Magyarországra és segítsék a magyar forradalmárokat. Erre nem november 4-én került sor – ahogy a sajtóban szinte mindig megjelenik –, hanem november 11-éről 12-ére virradó éjszaka. 11-én este Józsa Csaba még hazament Bibarcfalvára a tanító édesapjához, hogy felvegye az ünneplőruháját. Barótról gyalog indultak el Ágostonfalvára, hogy ott vonatra üljenek. Bíró Benjámin csíkszentdomokosi származású volt, de 1946-ban, a nagy szárazság idején őt az érmelléki Érkörtvélyesen fogadták be, tehát ő pontosan tudta az utat és ismerte azt a vidéket. Elmennek Nagyváradig vonattal, ott váltanak, felülnek az Érmihályfalvára tartó vonatra és leszállnak Körtvélyesen. Úgy döntenek, nem jó, ha mind a négyen nekiindulnak a határnak: Józsa Csaba és Bíró Benjámin külön, Moyses Márton és Kovács János külön indul el. Bíró Benjámin ismerte az utat, át tudtak szökni a határon.
Nyírbélteken átmentek a falun, és egy fa alatt elrejtették személyi igazolványaikat, majd gyalog elérkeztek Debrecenbe. De hát a forradalmat már leverték! A debreceniek felmérték, hogy ez a két gyerek nagyon nagy veszélyben van. Befogadták, beíratták egy szakmai gimnáziumba, és még egy ezredes is azt mondta nekik, inkább vallják azt, hogy Bácskából, azaz Jugoszláviából szöktek át, és nekik semmi közük nincs a forradalomhoz. Itt kell azt hangsúlyozni, hogy időközben a Kádár János-féle ÁVH felvette a kapcsolatot a román Securitatéval, és nagyon hamar kiderítették, hogy ez a két gyerek erdélyi és a baróti gimnáziumba jár. És itt jön egy nagyon fájdalmas pillanat! Józsa Csabának az édesapja, Józsa Ferenc, a kiváló tanító gyönyörű írásával levelet ír: ő beleegyezik, hogy fogadják örökbe Debrecenben a fiát, csak a gyereknek ne legyen semmi bántódása. Levelek egész sora van erről. De azoknak semmi hatása, a két gyereket 1957. március 15-én – hogy soha ne felejtsék el az időpontot – a kádári hatóságok átadják Ártándnál a román hatóságoknak. A román és magyar nyelvű jegyzőkönyv szerint a magyar határőrség részéről egy Balázs Géza nevezetű hadnagy adta át úgy, mintha csak két tárgyról lett volna szó. Bár kiskorúak, a határon, Borsnál azonnal letartóztatták és egyenesen vitték a nagyváradi Securitatéra. Mind a ketten – mi mást tehetett volna egy 15 és egy 15 és fél éves gyerek?  – mindent bevallottak. A kihallgatás nagyon rövid ideig tartott, és mivel Bíró Benjámin volt az idősebb, őt elítélték három és fél évre, Józsa Csabát pedig három esztendőre. Mindkettőjüket az Ocnele Mari-i kiskorúak börtönében helyezték el, de ugyanolyan kegyetlenül bántak velük, mint a felnőttekkel. Amikor kiszabadultak, Józsa Csaba azt hitte, ha elmennek Vajdahunyadra, elvegyülhetnek a nagy munkástömegben, akkor nem követik. Nyilvánvaló, hogy nem sikerült. 

Fotó: Hecser László

– Hogyan alakult a továbbiakban Kovács János és főleg Moyses Márton sorsa?
– Ők ketten eltévedtek a határnál, és néhány nap múlva vonattal, éhesen visszajöttek Nagyajtára, illetve Barótra. A baróti középiskola vezetősége – divatos szóval – exmatrikulálta Moysest és Kovács Jánost. Szilágyi Margit, a Magyar Autonóm Tartomány főtanfelügyelője ismerte Moyses kivételes tehetségét, hogy egyaránt ért az irodalomhoz, matematikához és fizikához, Kozma Béla igazgató segítségével Mártont „átmentette” – átlopta – a híres marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnáziumba. Ott ismerkedett meg Szokoly Elekkel – bár ő magánúton végezte a középiskolát –, akivel együtt járt a Molter Károly által vezetett irodalmi körbe, és nagyon jó barátok lettek. Végül 1959-ben érettségizett Marosvásárhelyen. Melléktörténet, de ide kívánkozik, mert megmutatja, a hatalom mennyire aprólékosan ki akarta törölni a történelemből Moyses Márton emlékét: amikor a filmet készítettük, kerestük osztályának a tablóját, de nem leltük, valakik eltüntették, miután letartóztatták. Aztán a volt osztálytárs, Kincses Előd ügyvéd volt az, aki évtizedek múltán újrakészíttette azt a tablót, s helyet kapott azon Moyses Márton fényképe is. Marosvásárhelyen Moyses Márton gimnáziumi osztálytársa volt Gálfalvi György író, aki a filmben megrázó és nagyon hiteles visszaemlékezésben beszélt a barátjáról.

Versekért börtön

– Mennyire tartotta rajta a szemét az állambiztonság?
– Úgy tűnhet, a Securitate „megfeledkezett” róla, de nem úgy van. Megfigyelési és követési dossziéját olvasva nyilvánvalóvá vált, folyamatosan szemmel tartották. Akkor is közelről követték, amikor az egyetem előtt egy évig Sepsiszentgyörgyön a Dózsa György nevét viselő textilgyárban dolgozott és munkásszállón lakott. Megvannak a munkásszállók több tagjának jelentései. Azt is el kell mondani: bizony sok nagyajtai jelentett róla részletekbe menően. Sejtem, hogy a „Baibits Mihai” fedőnevű besúgó mögött egyik irodalomköri barátja rejtőzik.

– Moyses Mártont 1960-ban letartoztatták, majd elítélték. Miként történt az?
– A letartóztatással nem volt nehéz dolguk, hiszen, mint mondtam, követték, azaz egészen pontosan tudták, Kolozsváron hova kell érte menniük. 1960. november 22-én délben, egyetemi előadás közben tartóztatták le, majd azon nyomban Marosvásárhelyre vitték, ahol másnap megkezdték a kihallgatását. A letartóztatásáról részletesen beszélt Kincses Előd ügyvéd húga, Kincses Emese neves magyartanárnő, aki csoporttársa volt Moyses Mártonnak. Végül a szökési kísérlete és a megtalált versei miatt a társadalmi rend elleni összeesküvés vádjával ítélték el hét évre, de két év múlva, 1962-ben szabadulhatott. 

Moyses Márton 1960. november 14-én, letartóztatásakor

– Versekért ítélték el?
– Igen, versekért is. Ma csak hat versét ismerjük, de hogy ennyi is megmaradt, a szekusoknak köszönhető. A verseket lefoglalták, bekerültek a periratokba, majd lustaságból vagy véletlenül elfelejtették megsemmisíteni. Tudjuk viszont, nem csak ennyi, hanem egész füzetnyi verse volt. Ami előtt felvételizett volna az egyetemre, Szokoly Elek szülőfalujába, a bánsági Facsádra ment, s amikor onnan eljött, a füzetet otthagyta. Amikor Elek Márton húgától, Évától – aki telefonon felhívta, s éppen egy mondatot, a lényeget tudta elmondani, mert nyomban megszakadt a vonal – megtudta, hogy Moyses Mártont letartóztatták, vízhatlan csomagolásba tette a füzetet és elásta a facsádi kertjükben. Amikor Szokolyt letartóztatták, a szülei sejtették, hogy Elekből előbb-utóbb kiverik, hova lett Márton verses füzete, éjszakánként felásták az egész kertet és megtalálták, majd megsemmisítették. Meggyőződésem, ha több verse megmarad, ma úgy emlékszünk rá, mint az erdélyi magyar irodalom Gérecz Attilájára. (Gérecz Attila költő és sportoló, az 1956-os forradalom hősi halottja – szerk. megj.). Olyan forradalmi versei vannak, amelyeket újra kellene közölni.

– Mit tudni börtönben töltött időszakáról? 
– A börtönben rabtársai úgymond bolondnak tartották, de Marci nem volt bolond. Egyáltalán nem volt bolond, sőt! A körülményeket viszont nehezen, nagyon nehezen viselte. Attól tartott, kínzással eérik, hogy a barátai ellen valljon. Hogy ezt megakadályozza, a rabruhájából kitépett cérna egyik végét a nyelvére kötötte, a másikat az emeletes ágy pereméhez, majd leugrott! A cellából hárman nyilatkoztak arról: amikor látták, készül valamire, próbálták megakadályozni, de nem sikerült.

– Ez a tette hozzájárult a korai szabadulásához?
– Valószínűleg igen. Betegségei miatt a văcărești-i börtönkórházban kezelték, s végül szabadon engedték, de kényszerlakhelyeként saját szülőfaluját, Nagyajtát, saját szülőházát jelölték ki. Ehhez hasonlóról nem is hallottam, de úgy vélem, céljuk volt vele, mert valamiképpen megalázni akarták. Hogy otthon, rokonaival, sorsosaival együtt a helyi téeszben – kollektív gazdaságban – kelljen a legnehezebb fizikai munkákat elvégeznie! Mert végzettségéhez, tudásához és tehetségéhez mérhető munkához természetesen nem juthatott. A kollektívben dolgozott, kint a mezőn...

Csak csínján az emlékekkel!

– Kutatásai során derült fény olyan részletre, ami meglepte, vagy jó volt tisztázni?
– Beder Tibor, aki nekem tanárkollégám volt Korondon, majd Hargita megye főtanfelügyelője lett, egy ideig Nagyajtán is tanított. Ő volt az iskola egyetlen egyetemet végzett tanára. A két ember ismerte egymást, többször találkoztak, sétáltak az Olt partján. Márton Éva nevű húga megírta, és a sajtóban megjelent az a téves állítás, hogy Mártont kizárólag Beder Tibor vádja alapján ítélték el. A filmben megszólaltattam Beder Tibort, aki elmondta – majd meg is írta –, való igaz, a marosvásárhelyi törvényszéken tanúvallomást tett, a vád tanúja volt! Minden tanúvallomást vádpontként vettek figyelembe. Az emberek nem tudják, de a Józsa Csaba tanúvallomását is vádpontként vették figyelembe! A Szoboszlai Aladár aradi, magyarpécskai, temessági, Óbéb községi római katolikus plébános nevével fémjelzett koncepciós perben 15 év börtönbüntetésre ítélt báró Bánffy Istvántól tanultam, aki nevetve mondta: a Securitate nem Jézus Krisztus, hogy mindent tudjon. Tehát azért van szükségük tanúkra, hogy azok információkat mondjanak, a „Visinsz­kij-módszer” alapján a beismerő vallomást majd kiverik a letartóztatottból. A beismerő vallomás azt jelenti, hogy a bűnösségét elismeri, de az már nincs benne, hogy azt veréssel érték el. Beder Tibornak nem volt úgynevezett besúgói dossziéja, erről aztán hivatalos papírt is szerzett. Ezért is mondom, hogy a visszaemlékezések hitelességével néha csínján kell bánni. Az oral history is történelem. Nagyon fontos történelem! 

Fotó: Hecser László

Fáklya Brassó főterén

–  Moyses Márton miért választotta a tűzhalált? Hallhatott arról, hogy mások így fejezték ki tiltakozásukat a kommunista rezsimmel szemben?
– Hogyne hallhatott volna, hiszen a rádióban bemondták. Tudott Jan Palachról, és minden bizonnyal tudott Bauer Sándorról, aki Budapesten a Nemzeti Múzeum lépcsőjénél szintén 1969-ben tűzhalállal tiltakozott a kommunista diktatúra ellen. Jan Palach neve szerepel a per­iratban is, őt tekintette a példaképének. Jan Palach (1948. augusztus 11. – 1969. január 19.) a csehszlovákiai reformkísérletek elfojtására a Varsói Szerződés csapatainak bevonulása ellen Prágában Szent Vencel szobránál gyújtotta fel önmagát. Ebben a bevonulásban, sajnos, Magyarország is részt vett, Románia nem! Ő nemzetközi hős lett, miközben Moyses Mártonról 1990-ig nem is hallottak!

– Tette mennyire volt előre megtervezett? Készült erre, vagy hirtelen elhatározás volt?
– Benkő Levente történész barátommal azonos lelkesedéssel és elkötelezettséggel kutatjuk a Moyses Márton tűzhalálával kapcsolatos dokumentumokat, visszaemlékezéseket. Idézem a 2025. október 26-án a diktatúra ellen önmaguk felgyújtásával tiltakozók tiszteletére Nagyajtán – Európában egyedülállóan! – emelt obeliszk leleplezésének ünnepsége alkalmából A volt kolozsvári egyetemi hallgató, Moyses Márton (1941–1970), a kommunista diktatúra áldozata emlékére című, román nyelven megjelent tanulmányából a Moyses Márton tűzhalálára vonatkozó információkat. „Moyses Márton Nagyajtán jogosan érezte magát a legmagányosabbnak. Brassóban szerette volna az egyetemi tanulmányait folytatni. Utolsó mentsvárként kegyelmi kéréssel fordult a Kovászna megyei törvényszékhez. A megyei törvényszék 1970. február 4-i határozatával felmentette a hét éves börtönbüntetése indoklásaként megfogalmazott vádpontok alól. A határozat – írja Benkő Levente – csak tíz nap múlva, 1970. február 14-én vált érvényessé. A törvényszéki határozatot azonban csak 1970. február 25-én gépelték le, akkor szerkesztették, majd február 27-én postán elküldték Sepsiszentgyörgyről Nagyajtára. Azonban időközben történt valami... Mivel nem ismerte a Kovászna megyei törvényszék döntését, Moyses 1970. február 11-én Brassóba utazott, és munkásnak jelentkezett a »Răsăritul” (Kelet) nevű téglagyárba. A dokumentumokból kiderül: kérését elfogadták, csak néhány formaságot kellett volna még megoldania: orvosi vizsgálat és más hasonlók, ami néhány napot igényelt. Február 13-án azonban – egy nappal rehabilitálása törvényessé nyilvánítása előtt! – az RKP (Brassó) megyei bizottsága székháza előtt, fényes nappal, Brassó főterén felgyújtotta önmagát.”

– Nemcsak korának hazai sajtója, de a külföld sem szerzett arról tudomást, hogy tiltakozásul felgyújtotta magát Brassó főterén…  
– Tüzetesen átnéztem a korabeli sajtót, a román cenzúra szinte hermetikusan zárt, ezért jóformán nem találtam semmit. Egyetlen lap, a brassói Drum Nou közölt rövid hírt arról 1970. február 14-én, hogy előző napon Brassó főterén „egy zavarodott elméjű fiatalember” felgyújtotta magát, de már nagyon jó állapotban van. A mostani román napilap szerkesztősége is csak hosszas kérvényezés után adta át nekem az 1970. év lapszámainak kollekcióját! A nagy nyugati hírügynökségeknek – köztük a Reutersnek – több tudósítója volt a szocialista Romániában. A zseniális román szervezés azonban az újságírókat gazdagon megvendégelte, szórakoztatta. Kisebb gondjuk is nagyobb volt, mint Moyses Márton tűzhaláláról tudósítani. A nyugati sajtó is évekkel az ún. „rendszerváltás” után írt Moyses Márton önfelgyújtásáról! Akkor is rendszerint tévesen írták a nevét: Mózes Márton, Mojszesz Márton. A Háromszék napilap egyik évekkel ezelőtti számában külön tanulmányt írtam arról, hogy nemcsak a külföldiek, de a hazaiak is rendszerint tévesen írták, mondták az apai ágon szász, anyai ágon székely, hangsúlyozottan magyar identitású Moyses Márton nevét.

– Nagyajtán, emlékműavató után beszélgetünk. Mennyire fontos, hogy ily módon is ápoljuk hőseink emlékét?
– Személy szerint lényegesnek tartom, hogy minél több helyen, minél változatosabb módon emlékezzünk azokra, akik áldozatot vállalva kiálltak hitük és meggyőződésük mellett. A Moyses Márton tűzhalála című könyvemben én magam is felsoroltam a nagyajtai emlékművön szereplő, drámai sorsokat megélő hősök nevét. Török Józsefnek, a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége elnökének az érdeme, hogy támogatta Benkő Levente történész kezdeményezését, és elkészült ez az emlékmű Nagyajtán, melyről állítom: Európában nincs párja!